A kezdésig elüthetjük az időt CR kedvenc dalával.

  (Art director: Vilaghalo)

Kevés elkoptatottabb kifejezés létezik a mai fociban, mint az "Európa braziljai", amiben a legfárasztóbb persze, hogy jó pár éve nem is igaz. Portugália 4 évvel ezelőtt az egyenes kieséses szakasz négy meccsén például két akciógólra volt képes, de idén se tévesszen meg senkit Észak-Korea felhetedelése, ennél jóval tanulságosabb vb-adat a kapott góljaik száma, ami három mérkőzést követően kereken nulla. A selejtezőik után Quieroz-ra joggal ragasztották a csak Sir Alex Ferguson árnyékában létező lufiedző matricáját, de bármennyire is antipatikus az ipse, azt be kell látni, hogy ez a csapat elég masszívan össze lett szedve a világbajnokságra. Bruno Alves, Coentrao, Carvalho kiváló formában játszik, egyelőre a Juventus-ban és az Atletico Madrid-ban bénázó Tiago is rendben van, Eduardo kapus pedig tökéletesen védett eddig. A fal feltörését nehezíti, hogy a védekezésben eleve nagyon sebezhető spanyol szélsőhátvédek brutális célpontokat lesznek kénytelenek hatástalanítani az oldalaikon, Cristiano Ronaldo-nak nem csak az arcszerkezete, de a sebessége és hatékonysága is inzultáló, de egy Simao Sabrosa-t sem ajánlott leírni. Nem is várhatunk mást tőlük, mint életveszélyes kontrajátékot, csak Xavi-t minden bizonnyal hárman fogják őrizni, ha pedig sikerül elvenniük a labdát, indulhat az előrerugdosás Ronaldónak, aki minimum egy szabadrúgásra szinte minden körülmények között jó, még felrúgni sem kell hozzá. Idegtépő meccs lesz.

98 komment · 2 trackback

Címkék: live meccs knockout

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr832119000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A VB második legjobb photoshopja 2010.06.30. 11:01:55

A következő kép megmagyarázza, hogy az Anglia-Németország meccs miért nem lett 4:2. Íme:viaA legjobb photoshop szerintem EZ ITT. (Persze ez is szubjektív:-)

Trackback: Szegedi meccshangullat 2010.06.30. 09:39:52

Spanyolország-Portugália: 1-0 Kivételes módon most nem otthon, hanem Szegeden, a Széchenyi téren néztem meg a Spanyolország-Portugália mérkőzést. A körülbelül 100 férőhelyes nézőtér 8 órára már megtelt, rengetegen álltak, vagy figyelték a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gibson 2010.06.29. 20:12:27

Hát, a múltkori meccs után nem volt őszinte a mosolyom... De ezt most kurvára várom, nagyon nagy meccsre számítok, itt nem lehet majd tingli-tanglizni meg balfaszkodni, ez már vérre megy!

Atomot Nekik! 2010.06.29. 21:24:32

Sajnos mégis lehet. Kísért a svájciak elleni meccs, csak most még kevesebb helyzetünk van. :((((((

Rocks 2010.06.29. 21:31:29

hihi, aki a svájciaktól ekkora pofont kap, az a portugálok ellen elvérzik..:)

1kutya 2010.06.29. 21:47:32

meg sem merek szólalni, mert rizla kitilt!

de paraguay-portugália meccset vizionálok a nyócban:-DDD

gibson 2010.06.29. 22:32:48

Na most végre kikockázták. Lesgól volt. Igaz, nem nagy.

grasslover 2010.06.29. 22:36:23

villa-fuckin' worldclass

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.06.29. 22:50:37

Villát - aki mellesleg egy tahó - ki kellett volna állítani Honduras ellen a pofonért, és ennek értelmében, mivel ő rúgta a gólokat Chile ellen, a spanyoloknak már rég otthon lenne a helyük a franciákkal, olaszokkal, angolokkal.
Most is elég pofátlanul tolták őket, pedig a portugálok is tök szarok voltak.

FeroxX 2010.06.29. 22:57:59

kurvára nem volt les gól, gyvonal volt az.

amúgy meg csalódtam a portugálokban, anno szerettem a focijukat, de ez most konkrétan undorító volt, kb megpróbálták 1:1-ben lehozni a Svájci játékot, csak persze a kontráik profibbak voltak, de szánalmasan ölték magukhoz képest a játékot azt kell, hogy mondjam. az, hogy a spanyolok nyertek az a támadó futball ünnepe ! viva la espana ! David Villa hatalmas játékos, kicsit fáj kimondani ős Raúl fan-ként, de már most jobb, mint az előd, mindenesetre a 7-es mez legalább jó helyre került :)

Cassias is nagyon észnél volt, és kellett a kapuba. Torres meg mondhatni nagyon szar teljesítményt nyújt egész vb-n, lehet nem lenne hülyeség a csere gyereket (aki igen jó volt) játszatni helyette a kezdőben.

az argentin-spanyol-ra kiváncsi leszek :)

Cé' miatt meg csak szégyenkezek, hogy a Real Madrid játékosa. Beckham 2.0, néha óriásit villan de az esetek 80%-ban csak vergődik, mint a hal meg vágja a fejeket.

ui.: az megvan ahogy a végén leköpte a kamerást ? ocsmány..

rizla 2010.06.29. 23:00:13

@FeroxX: német-spanyol lesz az...

FeroxX 2010.06.29. 23:01:32

@rizla: annál jobb, ők már tavaly a döntőben is megvoltak :)

grasslover 2010.06.29. 23:01:36

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Villa -aki szerinted egy tahó, kiteszi a lelkét a hazájáért, azon kevesek egyike, akit még a szíve hajt, amikor felveszi a címeres mezt, mellesleg eddig kb a torna legjobban

bírói hibákat ezen a vb-n említeni meg abszolút marhaság, ha összeszámolnánk őket és lehetséges következményeiket, nézhetnénk észak korea-új zéland vb döntőt

FeroxX 2010.06.29. 23:02:19

mármint tavaly előtt :D

Sierpe (törölt) 2010.06.29. 23:03:29

@FeroxX:
nézd meg az indexen a videót, meg is van állítva, les volt az, bár én sem bánom, hogy megadták :)
látszik, hogy a partjelző rossz helyen állt, ahol állt onnan tényleg nem les, de ha a 16-os vonalához nézed akkor kb fél méteres

Meth, Not even once 2010.06.29. 23:05:42

Na ez szép volt :)
Azóta megnéztem mégegyszer a gólt, megállítva, és NEM volt les (a balszélső bennragadt). Ez a selección végre úgy üzemelt, ahogyy kell neki, főleg a 2. félidőben. Casillas nagy formában véd, és a legalkalmasabb ember a kapuba, Sergio Ramos egymaga az egész jobbszél, mégis kiválóan játszott egész végig. Piqué teljesen átjátszhatatlan, Puyol is formába lendült, Capdevilla pedig sokkal jobban játszott, mint a csoportkörökben. Busquets is kiválóan szűrt, nagyon kellett a pályára, Xabi Alonso most kevésbé volt acélos, mint korábban, valószínüleg a sérülése miatt. Xavinak is kezd visszatérni a lábába az Erő, Iniesta (bár az első félidőben tényleg nem játszott jól) a második félidőben mindenhol ottvolt. Villa meg még mindig csodás formában játszik. Az egyetlen fekete pont Torres, akit miután lecseréltek, sokkal jobb lett a játéka az egész Selecciónnak.

Sierpe (törölt) 2010.06.29. 23:07:57

@Hajrá, Fő- és Albánia!:
Szép okfejtés, kár, hogy semmi értelme

grasslover 2010.06.29. 23:10:28

Busi tényleg jó volt ma, bár korábban sem a személye, hanem a szerkezet volt a gond. Külön fasza, hogy azzal az egy biciklicselével megint beszopatott valakit. Torresnek én Paraguay ellen adnék egy utolsó esélyt, ha ott se megy, az elődöntőben kezdjen llorrente/mata/pedro

gibson 2010.06.29. 23:12:29

@FeroxX: @Meth: Srácok, Villa keze, lába, és feje is előrébb van a lövés pillanatában, mint a védő, nézzétek meg még egyszer!
Sok ilyet elengednek szerte a világon, nem erről van szó, meg örülünk is, hogy ezt most a spanyoloknak elengedték, de egymásnak legalább ne hazudjunk. Les volt.

löwen 2010.06.29. 23:12:49

Les volt sokkal nagyobb mint pl. az olasz(ami inkább egy vonal volt)
Itt a kép Fekete csík a sima függőleges a piros csík meg a 16 vonalával párhuzamos.

kepfeltoltes.hu/100629/les_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

löwen 2010.06.29. 23:13:56

(csak nem merték kiemelni mert akkor megint zúgolódás lett volna a médiában)

rizla 2010.06.29. 23:14:46

@löwen: röhejesen szarok ezek a csíkok, ne viccelj. mondjuk szabad szemmel is látható a les.

Neil Blender 2010.06.29. 23:15:12

gyerekek Viva Espana.

Kicsit be vagyok baszcsizva, madjnem megvertek (egy rohadt kemeny portugal "drukker") de tovabbjutottink,.

Villa egy isten, Xavi meg mindig borzalmas, Casillas 'hubazzeg'. MoM egyebkent nalam Ramos, kibba nagyot jatszott.

Holnaptol VOLT fesztival, az ero legyen veletek.

gibson 2010.06.29. 23:15:55

A csík szerintem se pontos de ezen a képen szabad szemmel is tokéletesen látszik a leshelyzet.

Sierpe (törölt) 2010.06.29. 23:16:05

@löwen:
az a piros vonal nem tűnik nekem párhuzamosnak, persze ettől még les :)

rizla 2010.06.29. 23:16:47

@Neil Blender: "Xavi meg mindig borzalmas" hát te tényleg be vagy baszva:DDD

löwen 2010.06.29. 23:18:31

jó hát szórakozhattam volna vele még pár percet aztán kész(ne ezen ragadjatok le)... a lényeg ott van...

robot_ 2010.06.29. 23:22:11

Most mar jatszott a csapat.
A nemetek ellen ennel még több kell, azok se mennek at ugy "A FAL"-on mint masok ellen.

the_line 2010.06.29. 23:22:25

az a vonal baszottul nem jó helyen van (a kamera nincs vonalban). Ha a tizenhatos vonalát tekintjük párhuzamosnak, akkor les, ha a fűnyírást vesszük párhuzamosnak a 11-es vonalában, akkor nem (próbáljátok ki egy nyomtatólappal:)). A kettő között lehet az igazság, szóval ha les is volt, max a feje esetleg a lába lógott túl, igazából pár centis les lehetett, az meg bőven belefér.

robot_ 2010.06.29. 23:23:09

@David_K:
Nem jo pillanatot nezel
ez utan még meg lett sarkazva a labda, es azt kellett volna elkapni.

rizla 2010.06.29. 23:23:09

@David_K: ez a kimerevítés pontosan egy passzal van lemaradva. ekkor még valóban nem volt les, kár, hogy xavi kapta a labdát, nem villa.

Neil Blender 2010.06.29. 23:23:46

@rizla: Ooo ne bassz...

Sztem rem gyenge volt. Mezonyben jo, amugy semmi extra. Az EB legjobb jatekosatol, sot a vilag legjobb iranyitojatol egy ilyen szorostoku meccsen sokkal tobbet varnek.

Amugy you're right be vagyok nyomva. De ugy gondoltam ideje melegiteni a VOLTra nehogy baj legyen mert nem melegitettem be elegge.

Azert a spanyol ill. argentin mezeme beraktam.

the_line 2010.06.29. 23:24:48

jah és a következő meccsen remélem Mata játszik pl Torres helyett (Villa mai helyén, Villa meg bent), mert ő aztán tudna leleményt vinni a támadásokba.

gibson 2010.06.29. 23:25:03

@David_K: ennek a képnek meg mi a fasz köze van a leshez? :DDD

robot_ 2010.06.29. 23:25:43

@David_K:
De egyebkent kar ezen rugozni, egyszeruen ez egy les-gyanus helyzet. Ha egyertelmu les lenne, mar nem lenne rola vita, meg akkor se ha tisztan latszana h nem les.
Ez boven belefér.

Chicagoi 2010.06.29. 23:26:10

Közben a spanyolok megkapták az első sárga lapot a VB-n.
Szerintem les volt.

@löwen: Szép vonalak.:)

rizla 2010.06.29. 23:27:11

@robot_: a les az les, nincs olyan, hogy bőven belefér, de tény, hogy ennyit el szoktak nézni sokszor, nem érdemes égbekiáltó csalást ordibálni, és nem is igazságos. ez olyan, mint ibra gólja az el clasicón decemberben.

David_K 2010.06.29. 23:27:27

@robot_: igaz, webes videó, nem lehetett szépen kivenni, így valóban les. Mea Culpa. Egyszer a spanyolok is lehetnek szerencsések, ugye Argentína? :)

robot_ 2010.06.29. 23:28:26

@rizla: tehát vegulis ezt mondtam en is.
"teny hogy ennyit el szoktak nezni" = belefer. Igy ertettem.

gibson 2010.06.29. 23:32:18

Abban szerintem mindannyian egyetértünk, hogy nem volt égbekiáltó leshelyzet. Elsőre a tv-ben nekem sem tűnt fel, sőt, másodszorra, a lassítást nézve sem volt egyértelmű. Csak utólag kikockázva láttam meg én is, tehát nem hibáztatható a partjelző, hogy nem vette észre. Csak érdekességképpen jegyeztem meg utólag, hogy les volt.

gibson 2010.06.29. 23:35:19

@gibson: azt azért megnézném, hogy ha tényleg bevezetnék a videóbírót, egy ennyire necces helyzetben vajon mennyi idő alatt születne döntés, és a szenvedő fél - ez esetben mondjuk a spanyolok, ha les miatt elvették volna a gólt - mennyire fogadná el a azt. Mert nem csak félméteres lesek vannak egy meccsen, mint Tevezé, hanem ilyen alig észrevehetők, sőt, még ennél sokkal-de-sokkal nehezebben észrevehetők is.

David_K 2010.06.29. 23:36:45

vegyük hozzá az első félidei Torres-fellökést a 16-oson belül, és akkor mindenki nyugodtan aludhat :)

robot_ 2010.06.29. 23:38:04

Igen, de en tovabbra is azt mondom, hogy ennel jobban kell jatszania a spanyoloknak. Jobbak mint a csoportkorokben, de biztos vagyok benne hogy ennel tudnak jobban jatszani. Lehetne itt egyenileg is irni, es akkor tenyleg Torres az akinek nem ment, meg szerintem Xavi az aki nem jatszott rosszul szerintem, de nem mondanam azt hogy "bravo, jol jatszott". Villa mindent megtesz, o nagyon hajtos es nagyon jo formaban is van attol fuggetlenul, hogy roppant ellenszenves es nagykepu, a csapata egyik legjobbja. Xabi Alonso gondolom a serulese miatt volt most szurke jatekos, Bosquets ezuttal nem volt legalabb kerekkotoje a jateknak, de ha nem is egyeniben nezzuk, szerintem ennel sokkal jobb csapatjatekot tudnak jatszani, es az az erzesem hogy kelleni is fog majd.

löwen 2010.06.29. 23:40:41

@gibson: Hát kb annyi időbe tellik mint nekem kimerevítettem a képet és ennyi már láttam is ráadásul én nem tudok tized másodperces időintervallumban tekerni csak másodpercesben szóval mire elkezd szaladni a gólja után már tudják hogy nem gól. Csak nem kéne befújni a lest hanem hagyni továbbfutni a játékosokat aztán ha már biztos bemondani.
Annyi időbe tellik mint amikor behúzzák a fekete vonalat tehát lényegében néhány másodperc alatt megvan az eredmény.

FeroxX 2010.06.29. 23:49:41

amúgy én annyira nem bánom, hogy még mindig nem játszanak "jó" formában, olyan érzésem van most, hogy szép lassan izzik fel a gépezet, és pont a legfontosabb meccsekre lesznek csúcsformában, és legalább nem hajtják szét magukat addig. ha a VB cím a valós cél, akkor hosszú és kemény még az út. ha már most nagyon jól játszanának, morálisan szerintem nem tenne annyira jót a csapatnak, könnyebben belefuthatnának egy flegmázós, "majd x/y megoldja helyettem meccsbe.

rizla 2010.06.29. 23:50:20

@gibson: 15 másodperc alatt meg lehet állapítani monitoron. és akkor eldöntik, hogy gól-e vagy sem.

gibson 2010.06.29. 23:50:47

@löwen: de hát látod, hogy hiába a kép meg a kimerevítés, mégis vitatják néhányan. Azt én is vágom, hogy azonnal ki tudják kockázni a képet a helyszínen - a kérdésem, mi lenne olyan esetekben, ahol néhány centi dönt? Én amúgy abszolút videóbíró párti vagyok, csak most az itteni reakciókat látva merült fel bennem, hogy ha pl. ezt a gólt "elveszi a videóbíró", egyesek akkor is vitatnák a döntést, csak éppen nem a szokásos, "köcsög bíró!" kiabálás menne, hanem az, hogy "köcsög videóbíró!"...

gibson 2010.06.29. 23:54:03

@rizla: asszem rosszul fogalmaztam meg a kérdésemet, lásd az előző kommentem, tehát hogy a közönség hogy reagálna az ilyen neccses szitukban, utólag elvett gólokra, ezt akartam kérdezni/mondani...

rizla 2010.06.29. 23:55:36

@gibson: hát a teniszben nem vitatkozik soha senki. szerintem mindenki elfogadná a videós döntéseket. jó, lenne 1% hülyegyerek, de az meg kit izgat.

gibson 2010.06.30. 00:05:05

@rizla: valszeg igen egyébként. Elképesztő a Fifa amúgy, teniszben gyakorlatilag egy botrányos meccs /asszem US OPEN döntő volt, amikor Serenától legalább öt-tíz pontot elvettek hibás döntésekkel, és a végén el is vesztette a meccset/után bevezették a hawk eye-t, a meccset vezető bírót pedig évekre eltiltották a játékvezetéstől - hát ehhez képest ami a világ legnézettebb sportjában zajlik....

the_line 2010.06.30. 00:14:09

És pl ha a csatár haja lóg túl, vagy a cipője, vagy csak egy váll, az most igen vagy nem. Mert most vagy befújják vagy nem, de akkor már abszolút igazságot várnánk, ami kikezdhető. A másik dolog, hogy 10-15 mp míg eldöntik, és addig akkor menjen az akció minden esetben (ha a partjelző látja a lest, akkor sem meri majd befújni, szóval inkább továbbengedi, mert abból baj nem lehet), és 10-15 percig úgy fociznak ziccerben, hogy tudják, bármikor visszafújhatják három-négy passzal később is, a csatár meg áll majd egyenesen a lőtt gólja után 8-10 másodpercet, hogy most igen vagy nem (ez azért kicsit hazavágná a katarzisélményt), vagy elkezdene az egész csapat örülni, mire mondják hogy nem-nem. Hát nem tudom, mindenesetre azért minimum furcsa lenne.

rizla 2010.06.30. 00:18:17

@the_line: nem. ez úgy nézne ki, hogy ha a partjelző nem inti be a lest, akkor ha gól születik, megnézik videón is, challenge-rendszer mondjuk. és ha les volt, elveszik a gólt. mivel ígyis úgyis szabad lenne kifele, ezért megvárhatják az akció végét, nem szakítanának meg vele semmit. nem lenne semmiféle visszafújás, csak közölnék, hogy érvényes volt-e a gól.

Goyo 2010.06.30. 00:18:45

Az alapfelállás még mindig tragikus. Torres-t jó lenne jegelni a döntőig, amikor majd megint megrúgja a győztes gólt...

rizla 2010.06.30. 00:19:44

@rizla: SŐT, ha ez lenne, akkor az EGYVONALNAK TŰNŐ leseket MINDIG el lehetne engedni, és ha belövi a csatár, ellenőrzés. így többé senkit sem fújnának le tévesen, viszont a lesgólok nem születnének meg.

gibson 2010.06.30. 00:27:05

@the_line: na bennem is ilyen gondolatok merültek fel. Hogy ha már videóbíró, akkor kikezdhetetlen bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk, hogy miért volt az adott helyzet les vagy nem les. Ahhoz ennél a kikockázott képnél jóval részletesebb, közelebbi, nagyobb felbontású képet kell akkor produkálniuk, hogy mindenki belenyugodjon a döntésbe. Teniszben ez annyival egyszerűbb, hogy ott három-négy kamera kiszámítja a labda ívét, hozzáilleszti az előre beprogramozott vonalakhoz, és plusz-mínusz 3-4 centis pontossággal kirajzolja, hogy bent volt-e, vonal volt, vagy kint volt. Itt viszont egymással ellentétes irányba mozgó emberek helyzetét és testrészeit kell egymáshoz viszonyítani, a labda elrúgásának pillanatában, ami lényegesen nehezebb feladat /persze egyáltalán nem lehetetlen, csak nehezebb/.
/Amúgy ha a támadó bármilyen testrésze előrébb van, mint a védő bármelyik testrésze, akkor les - tehát elvileg akár a hajszála esetén is :D/

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.30. 00:27:58

@löwen:
hm, a keppel csak egy a baj, hogy egy olyan kamerabol jon a kep, ami pontosan a 16-osra van beallitva, mig Villa kb. 14 meteren all. Ebbol a szogbol lesnek tunik a helyzet, de ha kicsit balra mozdulna a kep, akkor mar csak Villa feje, laba meg karja logna be. De ha jol tudom, akkor a lesnel a test szamit es nem a vegtagok helyzete, nem? Ha ez igaz, akkor szerintem inkabb egyvonal.
De az egeszet meg lehet erteni egy egyszeru rajzoran tanult dologgal. Perspektiva! Ha a tavolban kijelolsz egy pontot, akkor minden abba az iranyba tarto egyenes a vegtelenben azon a ponton megy at. Igy az alapvonal, minden csik a fuvon, a 16-os vonala is ott erne ossze. Ezek utan csak egy papirlapot kell illeszteni Villara es a balszelso vedore, ez a vonal nem fuggoleges, mint a 16-os vonala, de nem is annyira ferde, mint a 11-es ponton atmeno fucsik, sot ez a vonal a partjelzon is atmegy, vagyis o biztosan egyvonalnak latta az esetet.
A vonalak a perspektivikus latasmod szerint metszik egymast a vegtelenben. Ezert szerintem egyvonalban volt a ket jatekos!

gibson 2010.06.30. 00:28:53

@miklos.rabai: végtagok helyzete számít.

gibson 2010.06.30. 00:46:54

Aki még mindig kételkedne, annak itt egy videó, amin jól látszik, hogy 1.) lesgól volt, és 2.) az is, hogy a partjelző nem láthatta jól a védőtől, ezért nem is hibáztatható.

the_line 2010.06.30. 00:58:48

@rizla: és akkor ez még mindig csak ezeket a konkrét szituációkat oldja meg (a VB-n most volt kettő ilyen, de lehet, hogy utána 100 meccsen egy sincs, tehát CSAK EZÉRT telekamerázni minden pályát kissé fölöslegesnek tűnik), de az olyat nem, hogy meg nem adott 11-es :ha nem állítják meg a játékot, akkor lehet a védői kezezés után egy olyan kontra, ami gólhoz vezet a "kezező" csapatnak, ilyenkor megchallengelik, és a gól helyett a másik kapura mutatnak 11-est, vagy mi? És mi van, ha nem gól lesz a kontrából, csak szöglet? És mi van, ha a bíró lest fúj, amikor nem volt az, és a csatár ad absurdum üres kapura törhetne a labdával? Az ugyanúgy szemétség, és igen nagy valószínűséggel meccsdöntő lehet. A gólt kapó meg szinte mindig kikérné az elemzést, ha lest nem találnak, talán előtte 1-2 passzal egy lerántást, rúgást, lökést stb hátha (vagy azt nem látná a videobíró, csak a lest? De hát a lerántás vagy a kezezés éppoly szabálytalan). Így minden gólnál vizsgálni kéne, és ott lenne a bizonytalanság, ami a focinak pont azt a remek sajátosságát venné el, hogy minden gól egy óriási katarzis, és mikor már arra megy a labda, mindenki felugrik és örömmámorban vagy gyalázkodásban tör ki. A kommentátor kiabál, a játékosok összeborulnak, és 10-20mp-ig vitatott jelenetnél még később meg mondják hogy vissza az egészet :)

stuccer (törölt) 2010.06.30. 01:03:45

a videobírót akkor alkalmazzák a legjobban, ha csak a gólokat figyeli. de ha esetleg még a leseket is hozzá akarjuk venni, akkor az úgy is lehetne, hogy amint kialakul a lesgyanús helyzet, a videobíró azonnal visszapörgeti (kb 1 másodperc), a szoftver kihúzza a vonalakat a játékosokhoz (még fél másodperc), és máris látszik, hogy les volt-e vagy sem. rengeteg ráhagyással akár még 5 másodpercig is eltarthat amíg kiderül a valós eredmény. jó esetben addigra még vége sincs az akciónak, de ha esetleg vége van, akkor is éppen hogy csak, és így azonnal tud jelezni a vezető bírónak, hogy érvényes-e a gól vagy sem.
simán megy ez gördülékenyen, csak szervezés és profizmus kérdése, az meg szerintem van a fifánál, akármennyire ellenszenves egy szervezet is, azzal a farok Blatterrel az élén.

the_line 2010.06.30. 01:05:50

@the_line: amellett pedig a lesen kívüli egyéb szabálytalanságok megítélése azért még nehezebb, mi a vétlen kéz, mi lökés és mi test-test ütközés, milyen fokú huzigálás, amitől már lerántás vagy csak gagyi műesést, a szöglet előtti tömörülést én -gólt kapóként- mindig kivizsgáltatnám, mert ott aztán minden van, a lábujjak és sarok találkozását eléggé ki kéne kockázni, hogy kiderüljön összeértek-e :) Ha meg csak a lesre vonatkozik, ott is csak a továbbengedett, gólra váltott leseket, akkor szerintem nem ér meg ennyit az egész

stuccer (törölt) 2010.06.30. 01:10:58

@the_line: pont ez a lényeg, hogy elég csak a lesekre meg a gólokra korlátozni. a lesekre azért, mert sokszor bizonytalan a szituáció az eset jellegéből adódóan, ti. a partjelzőnek megfelelő szögben kell állnia, és van, hogy nem tud lépést tartani az akcióval. a gól pedig van olyan fontos, hogy a vitatott eseteket igenis lehessen visszanézni. továbbá ha a videobíró ténykedése során mondjuk kiderül, egy gól utáni visszajátszásnál, hogy kezezéssel tette a csatár maga elé a labdát, mint Henry, és emiatt veszik el a gólt, akkor szerintem elérte a konstrukció a célját. ha pedig nem lő gólt a csatár egy ilyen kezezés után, akkor meg úgyis mindegy, hogy kezezett-e vagy sem és nem vette észre senki.

stuccer (törölt) 2010.06.30. 01:14:50

@stuccer: de más szituációkat ne lehessen megchallengelni, még 11-est érő felrúgásokat/önfeldobásokat se. továbbá korlátozzák le félidőnként 1 db-ra, ami nem vihető át a második félidőre.
szerintem ha ezeket betartják akkor attól a meccsenkénti 1-2 korrektebb ítélettől jobb lesz a foci, mert a nyilvánvaló szabálytalanságból vagy szabálytalanul vagy esetleg egyáltalán be sem kapott gól iszonyat demoralizáló szokott lenni, az idei vb-n is rengeteg ilyen példát látni.

jorraf 2010.06.30. 01:17:54

@löwen: azért beszarok az ilyen vonalazásokon, komolyan. xD
térbe akartok úgy rajzolni, mintha sík lenne... nem tudom, nem akarlak megbántani, de lány vagy? csak azért kérdem, mert a nőknek NINCS szinte semmi térlátásuk, így nem csoda, hogy párhuzamosnak hiszed a piros csíkot a 16os vonalával. miklos.rabai írta jól, bár kicsit bonyolultan.

egyébként, ha már ennyire karakánul próbálok véleményt formálni, akkor azt kell mondanom, hogy szerintem egyvonal volt. aztán, hogy az egyvonal les-e, azt nem tudom, nem vagyok nagy májer a szabályok tekintetében. de ha tevez gólja, ahol méteres les volt, és még védő sem volt előtte, gól lehetett, akkor ez a maximum egy centis les hadd legyen gól. :D
egyébként ha torres 11es gyanús helyzetére mutogatunk, akkor ne feledjük el azt sem, hogy capdevila mellbe lökte cicaroncit (aki mellesleg undorító féreg, már bocs, de az a kamera felé köpése eléggé... hát, bunkó volt, hogy szépen fogalmazzam meg magam) a 16 oson belül, ha jól rémlik. azt is meg lehetett volna adni, akár. egyébként még mindig nem az igazi, de alakul. torresnek sajna nem megy, de paraguay ellen még kezdetném. annyi rizikó nincs benne szerintem, mert úgyis szinte csak támadni fognak a fiúk, ha a mai paraguay-meccset vesszük alapul. jó lenne, ha szórna a kisgyerek már egy gólt, aztán mindenki boldog lenne.

fabregas mellőzéséhez 3 indok:
1: xavi és esetleg iniesta helyén tudna játszani, kábé abban a szerepkörben, de xavi és iniesta is jobb nála, így nem játszik.
2: del bosque padhoz akarja szoktatni, hogy könnyebben viselje a dolgot a barcában is. :D
3: ha túl sokat játszana cesc, és még jól is, akkor túl fel mehetne az ára, így a barca csak jóval drágábbért tudná megvenni, del bosque spórolni akar a barcának. :D
az utolsó kettőért nem leszedni a fejem, én sem gondolom komolyan. :D csak érdekelne engem is. bár azt hiszem, hogy az első eléggé megállja a helyét. bár, ha xabi nem tudna játszani paraguay ellen, vagy inkább pihentetnék, akkor megnézném a helyén fabrit, kicsit támadóbb szellemben. busi megoldaná egyedül is szerintem a védekezést. ja, mellesleg ma is ütött a gyerek, nekem tetszik eddig a vébés teljesítménye. bár a barcában sincs vele különösebb gondom, csak a nagyhalálokat elhagyhatná majd azért idővel. :D

rizla 2010.06.30. 01:34:37

@jorraf: "capdevila mellbe lökte cicaroncit (aki mellesleg undorító féreg, már bocs, de az a kamera felé köpése eléggé... hát, bunkó volt, hogy szépen fogalmazzam meg magam) a 16 oson belül, ha jól rémlik. "

rosszul. az egy veszélyes beívelsére jó szabad pozíciója volt.

busquets tökéletes volt ma, jól látod.

the_line 2010.06.30. 01:49:30

@stuccer: Na oké, én értem és az általad felvázolt megoldás nem hangzik rosszul, csak azt mondom, hogy rengeteg dolog dönt el egy meccset, ezeknek csak egyike a les, és ha bevonunk más szabálytalanságok vizsgálatát (ahogy mondtad a kezezést), akkor tulajdonképpen még mindig vizsgálhatjuk, hogy pl lerántás volt-e előtte, vagy szabálytalan becsúszás, visszahúzás az indításnál, és annak a megítélése bonyolultabb, mint a húzunk egy vonalat és kész, tehát az edzők akkor is ki fogják kérni a challenget, mikor láthatóan nem volt les, de hátha valamit észrevesznek. Vagy nem vesznek, és innentől már szubjektív, hogy mire figyel fel az 5. bíró, és azt hogyan értékeli.

Amúgy az "egyvonal" szerintem azt is jelenti, hogy ilyen esetekben, mint pl a mai villa-gól inkább a támadó csapatot segítsék, még ha technikailag a szó legszorosabb értelmében túllóg a kisujja a csatárnak, inkább engedjék tovább ha nem lehet 100%ban megítélni(a szó legszorosabb értelmében vett szabálynak megfelelés szerintem nem szükségszerű, lehet olyan, hogy vmi szó szorosan szabálytalan, de méltányosságból nem szankcionált - pl a nehezen megítélhető esetekben, és ez sztem jobban belefér, mint kézfejeket méricskélni). A méteres lest meg egy jól képzett bírónak illene meglátni videobíró nélkül is.

Szóval a gólkamerát nem vitatom, de a pálya ura a játékvezető(k), még ha szubjektívek is,de a játék részei, és tudom, hogy szar, ha a te csapatoddal esik meg ilyen negatív dolog (én pl 2002-ben kore-esp meccsen akkorát rúgtam az asztalomba, hogy egy hétig fájt a lábam), de ez olyan mint az időjárás, vagy hogy megpattan a fűcsomón és az bassza át a kapust, ezzel együtt kell élni. Persze a hibázó bírót, ha balfasz volt eltiltani, ha csak nem látta, akkor képezni, hogy máskor lássa, ja és VB-re eleve balfaszt ne vigyenek ki csak azért, hogy St Kitts és Nevis országa is képviselje magát, és hibák ennek ellenére lesznek, de ez sajna benne van, videobíróval is lesz sok nagyon súlyos tévedés néha, pl egy jogtalan (meg nem adott)tizenegyes/kiállítás az eredményre éppoly hatással lehet, mint a lesgól.

rozsomák 2010.06.30. 03:39:36

Már a maradék hajam is az égnek áll, hogy mindenhol ez a videobíró-vita folyik.. nem lehetne ezt mellőzni?
A spanyoloknak ez a formája már a paragvájok ellen is necces lesz.
Az az igaz, amit Fenyő Miki mondott, hogy biztos szép volt, meg két jó csapat, de igazából majdhogynem semmi se történt..
Nem volt igazán jó meccs.. egy kétséges gól, azonkívül semmi érdekes..

robot_ 2010.06.30. 04:27:56

@rozsomák:
En amiket még korabban irtam, pont nem Paragváááj ellen gondoltam. Szerintem ezt a 11-esező paragvááájt siman lenyomja a seleccion a mai teljesitmennyel is. aki latta a paragváááj japááán meccset, az tudja, hogy az ott pályán játszó két csapatot siman be lehetett volna huzni egy olyan hajtassal mint a mai. Inkabb azt mondom - es akkor itt egy kicsit vegulis a portugalokat dicserem - hogy a paragv. japan, portugalia kozul azert megis csak portugalia a legnagyobb foci csapat, es meg azok se huztak ki ez ellen a forma ellen. (vegulis ezt az egy golt kapták a VB-n, kar ertuk, de ez van) Csak szerintem meg sokkal jobb is tud lenne a seleccion, de ahogy irtak elottem, ezt eleg a dontore elerni. (bar bevallom, szerintem a nemetekkel lesz elodonto, es ott is rohadt jol kell majd teljesiteni, de vegulis ket eve is sikerult, a brazil/holland meccs az mondjuk lutri)

löwen 2010.06.30. 04:48:07

@miklos.rabai: Igen ez nyilvánvaló csak az a baj amit a kommentátor is mondott hogy nem játszották vissza pedig ugye visszajátszhatták volna minden gond nélkül... így maradnak ezek a spekulációk
@jorraf: egyszerű optikai csalódás annyira hülye azért nem vagyok húztam egy csíkot a 16-osn aztán arrébb vittem a billentyűzettel, nem látszik párhuzamosnak de az.
@gibson: nah én ilyen videóbírót akarnék, és nem kéne minden meccsre csak a vb, eb, bl, olimpia és a hasonló egy nagy rangú rendezvényekre. Sima Hazai bajnokságokba nem kéne.
A technika adott, volt a tv-ben hogy a hőtérkép és egyéb adatok miatt +32 kamera figyeli a játékot nah ennyi kamerával pluszban már megoldható szinte minden...
Az a baj hogy a Fifa majd a lehető legrosszabb módszert fogja bevezeti amire az ég világon senki nem gondolt és ugyanúgy lesznek vitás esetek.

Nem én vagyok, hanem én 2010.06.30. 06:20:14

Tudjátok az a probléma, hogy az emberi testnek 3D-s kiterjedése van, míg egyvonal esetén a vonalnak meg nincs szélessége. Vagyis ha túllóg a támadó orrának vonala a védő fülének vonalánál, akkor már lesen van. Na, ezt tartom, hülyeségnek. Ez ez les, akkor pár cm-nyi csak, de akkor is gólt érdemelt, mert kijátszott helyzet volt. Hála Istennek, hogy emberi szemmel ezt nem lehet megítélni.
Tevez fejesét le kellett volna fújni, mert az egyértelmű volt, de ezt csak gép mondja meg. A teniszbe belefér, hogy mm-eken múljon, hogy rajta volt-e a labda a vonalon, vagy nem. A fociban a legnagyobb pontosság, mivel amúgy is kevés a helyzet és a gól, szerintem nem fér bele.

rizla 2010.06.30. 06:33:28

@miklos.rabai: abszolút egyetértek, és ezt most nem villa gólja miatt mondom. az ilyen "belógott a keze" jellegű sasszeműségtől idegbajt kapok. számítson csak az, hogy hol van lerakva a lábuk. de ezt sosem tudom én sem pontosan, hogy akkor most hogy van, mert azt hiszem volt már többféleképpen is.

Binglof 2010.06.30. 07:40:54

Itt vannak a szabályok:
www.mlsz.hu/anyagok/szabalyzat/Szk07_magyar.pdf
Nem olvastam el, de szerintem a les is benne van.

Valetudox 2010.06.30. 08:18:36

Szamitogepes elemzes allitolag kimutatta, hogy kemeny 22cm es les volt a gol. Hurra:D

Amugy nem tudom mennyire igaz de Tegnap Ricsi azt mondta a tv-ben, hogy a Magyar sajto rosszul tudja es nem a videobirot veszik napirendre hanem a vonal technologiakat amik az alapvonalat nezi.

Az 1 teljesen mas rendszer. Ott alapbol a spori fulen sipolna / botjaban jelezne valami ha athaladt a laszti a golvonalon. Az elvileg automatikus lenne es azonnali igy nem szakitana meg a meccset.

Atomot Nekik! 2010.06.30. 08:31:44

@löwen: Gyalázatos a vonalazás. Csak húztak egy függőleges vonalat egy mélységi perspektívát ábrázoló képre és kijelentik, h az párhuzamos az alapvonallal. Gáz! Lógtak a rajzórán!

A les leagalábbis véleményes, a balhátvéd ramatyul helyezkedett.

Atomot Nekik! 2010.06.30. 08:32:35

DON'T FEED THE TROLLS (=ALBANIANS)!!!!!

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.06.30. 09:36:38

Ezekhez a szituációkhoz les/nem les, a vonalszituációkhoz (gól/nem gól, kinnt van/nincs kinnt)fejlesztette ki Maruzsi László 2003ban a találmányát. Mégcsak videóra sincs szükség. A partjelző a zászlórádjába kapja az infót, hogy mi a helyzet, azonnal jelez a bírónak. 12 kamerás, számítógépes rendszer. Nézzetek utána, rohadt jó.

cpandacsoki · http://isis.blog.hu 2010.06.30. 09:45:00

Pfúj, de egy ócska, szar meccs volt, biztonsági, agresszív, ötlettelen, stílustalan. Tudhattam volna, a villámriporternek megmondta a spanyol edző.

JLH dr. 2010.06.30. 09:51:39

Gratlulálok a spanyol csapatnak, ezt a VB-t meg kell nyerni!

Viva Espana!

Neil Blender 2010.06.30. 09:52:04

22 cmes les is les, ha alszent akarok lenni es kovetkezetes akkor nem kellett volna megadni. Ettol fuggetlenul termeszetesen orulok hogy megadtak es nyert a csapat, de ha argentin ill angol meccsbol kiindulva es azokon rugozva ezt is el kell ismerni.

Amugy nem volt egy jo meccs, a portugalok nem nagyon akartak focizni, egy ket spanyol balfaszsagot majdnem buntettek, lsd Casillas iszonyatosan felfele oklozeset, vagy par ember-elosztasi problemat. Puyol egy hatalmasat mentett (ami majdnem bepattant rola), de amugy rem bizonytalan volt, Hugo Almeida tobbszor is megverte.

A csapat maskulonben iszonyatosan magabiztos volt, kb 1 percig nem kellett aggodni, nem volt sok helyzetunk, Eduardot is naggya tettek a fiuk, de szerintem stabilan huztuk be a meccset. Ahogy mar tegnap is irtam Mom nalam Ramos, baromi jol tamadott es szerintem jol vedekezett. Villa meg priceless, elcserelnem Di Mariara... :)

casaubon 2010.06.30. 10:05:55

a les-dologhoz: ez tipikusan az a helyzet, amivel kapcsolatban már évek óta él az ajánlás az asszisztenseknek, hogy ennyire kérdéses helyzetben inkább engedjék el, segítve a támadófocit. nekem többszöri ismétlés, lassítás után se volt egyértelmű, a számítógépnek elhiszem, hogy tényleg 20 centis les volt. ember legyen a talpán, aki ezt élőben, egy pillanat alatt észreveszi - és tegyük hozzá, az asszisztens azt sem biztos, hogy látta, hogy még Xavi is hozzáért. ha meg hozzávesszük Torres esését az elején...

a csapat meg most játszott a legjobban. azzal együtt, hogy a portugálok kifejezetten jól védekeztek, Eduardónak 3-4 akkora védése volt, hogy tátottam a számat. nem is tudtam, hogy ilyen jó kapus. még egy szó a portugálokról: Ronaldo penetránsan szar volt. és már nem az első meccsen vettem észre, hogy több bírónak elege lett a sok színészkedéséből, és néha már azt sem hiszik el neki, ha valóban bántják. :)

Torrest szerintem felesleges most bántani, az elején kifejezetten jó volt, a VB lévő kapusok fele nem védte volna a lövését, és akkor most arról beszélnénk, hogy mekkora isten. utána is nagyot harcolt, 60 perc alatt 6300 métert futni, csatárként, nem kevés. aztán a félidő végére már elfáradt. sérülése miatt most még ennyit bír. és azt se felejtsük, hogy ő az eb-n is csak 2 gólt lőtt, de a második milyen fontos volt. :)

a játék jelentős feljavulásához meg szerintem egy dolog járult hozzá: Xavi. kicsit hátrébb játszott most, sokkal többször ment vissza a saját térfelére labdákért, most sokkal egyértelműbben ő irányított, mint Alonso, aki egy kicsit most halvány volt.

Lasombra 2010.06.30. 10:12:14

tényleg les volt, de tényleg nem láthatta a bíró. meg láttunk már ilyenebbet is a vébén.

Conan a barbar 2010.06.30. 10:15:29

Nem tom mi a baj ezzel a lesgyanus gollal. Ez egyutt jar a focival. Nem ugy, mint az argentin lesgol, meg az angolok meg nem adott golja, meg Kaka kiallitasa...

gibson 2010.06.30. 10:40:18

@rizla: "számítson csak az, hogy hol van lerakva a lábuk. de ezt sosem tudom én sem pontosan, hogy akkor most hogy van, mert azt hiszem volt már többféleképpen is."

A fifa honlapján a Laws of the Game szabálykönyv így fogalmaz:
"Nearer to the opponents' goal line means that: any part of the head, body or feet is nearer to the opponents' goal line than both the ball and the second last opponent."

Szerintem is faszság amúgy, a régebbi szabály, ahol a játékosok torzsét vizsgálták, sokkal egyértelműbb volt. Ez a jelenlegi, "mi volt előrébb, a támadó gyűrűsujja vagy a védő nagylábujja?" értelmezés pont, hogy nem a támadófocit részesíti előnyben /pedig azt hiszem, erre hivatkozva változtatták meg anno/.

stuccer (törölt) 2010.06.30. 11:43:33

miért kell nekem ennek a f@sszopó céronáldónak az arcát néznem nagytotálban, amikor a selecciórók szeretnék blogolni? elhiszem, hogy reklám, meg mittomén, de akkor már nézném puyol randa fejét vagy akármi mást, de pont ezt a buzit?

deltaTheEnd 2010.06.30. 11:54:58

Beszarás bazmeg, feljövök látom 90 komment, na mondom most megtudom a tutit, hogy miért nem szuperál a gépezet erre 85 komment a les-nemles vitában van. Óbazmeg. Nem kurvára mindegy? Megadta, gól. Örüljünk hogy a jobbik, focizni akaró csapatot segitették 22 centivel, sőt én ezt el is várom.
Mert focimeccset ültem le nézni, nem csörgőlabdát, amivel megjegyzem rinyáldónak nagyobb szerencséje lett volna mert legalább hallja merre jár a labda. (Valami 10 jó passza volt meccsem létezik ez?)

Ramos oktatott, Piqué vitán felül világlegjobbja, Puyolnak megint voltak megingásai, de most még belefért, Capdevila egy rakat ganaj volt, de az utolsó 5 percben mentett két akkorát, kiállítatott egy embert (fujás nélkül faltolta céert), meg volt egy jó megindulása is, szóval odarakta magát.
Az albínó az első félidőben olyan szar volt hogyha lemegy a pályáról, többen lettünk volna. Megjegyzem Barcásként imádom.
XAvi formája alakul, de nem tudom nem észrevenni hogy ez talán Xabi játékának a rovására megy ebben a rendszerben.
Villa maga a veszély, nem hittem hogy megér 40 milliót, de az az igazság hogy VB után még 50 fölött is megérne.
Torresnek a szar is keserű, már láthatóan rágörcsöl a szitukra, most kéne rugatni vele egy tizit. Llorente meglepően hasznos tudott lenni, na persze nem az összjátékban hanem az erők lekötésében, és területek nyitásában.

Az elkerülhetetlenül agyonvert Parafocisták ellen Silvát visszaraknám a kezdőbe(Torres kárára), legalább egy félidőre, hogy lássuk mit tud. Villával jól össze vannak szokva.
Viszont felesleges kombinálni mert a Rozmár, mint anno Hamurrapi, kőbe vésett könyvből dolgozik és nincs az az isten hogy változtasson a kezdőn, szerkezeten.

Szaffi B. 2010.06.30. 13:28:16

"ui.: az megvan ahogy a végén leköpte a kamerást ? ocsmány.. "

Asszitte tükör.

Szaffi B. 2010.06.30. 13:42:24

vVilláminternyúl:

-Les volt Villa gólja?
-Ki nem szarja le?
-Köszönjük.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.30. 14:59:15

Az a legfontosabb, hogy végre kezd beindulni és olajozottan működni a gépezet. A második félidőben (legalábbis Llorrente beállása után) már az Eb-ről megismert csapatjáték folyt a pályán.

Most ismét nagyon bizakodó vagyok. Paraguayt lendületből le kell dózerolni (nem lesz az se könnyű), utána már felszabadultan lehet játszani; és ha ez a csapat felszabadultan játszik, akkor nincs jobb nála a világon...

sporttárs 2010.06.30. 15:40:17

Szerintem is les volt a tegnapi gól, de messze nem Tevez-kategória, úgyhogy nincs értelme videóbírózni, legalábbis emiatt. Nagyon centiken múlott.
Ellenben mivel látom, hogy rizla úgyis kitiltja, aki szent Xavit kritizálni meri, tovább Busqetset a "tökéletes" jelzővel illette, inkább nem megyek bele a meccs bővebb elemzésébe, szevasztok. :))

(Azért annyit halkan, hogy nekem eddig nagy csalódás a spanyol csapat a vébén, ettől még megnyerheti, azt nem vitatom.)

rizla 2010.06.30. 18:14:36

@sporttárs: "mivel látom, hogy rizla úgyis kitiltja, aki szent Xavit kritizálni meri"

ööö, te hol is láttál ilyet?

"tovább Busqetset a "tökéletes" jelzővel illette, inkább nem megyek bele a meccs bővebb elemzésébe"

kíváncsi vagyok, hogy busquets teljesítményébe hol lehet belekötni, próbáld meg.

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.06.30. 18:48:21

Márpedig Sergio meccsről meccsre jobb, tegnap szerintem Ramos, Pique és persze Villa mellett a legjobb volt!

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.06.30. 18:50:28

Én amúgy Torres helyett Navast játszatnám, Iniesta balra, Villa középre. Bár az is igaz, ha játszik egy badógép, nemárt egy méretes center sem... Az lenne a legjobb, ha a rozmár a Barca középpályát játszatná, Sergio, Xavi, Iniesta, és akkor játszhatna jobb odlalon Navas, középen Llorente, balon meg Villa.

David_K 2010.06.30. 19:29:52

@sporttárs: eddig tényleg gyenge volt Xavi, viszont a portugálok ellen már érezhetően sokkal jobb teljesítményt nyújtott, a gólpasszt is ő adta pl. (igaz csak áttételesen) Szerintem a mostani teljesítménye már teljesen vállalható volt, bár még mindig nincs top formában, az tény. Sergio is teljesen megállta a helyét, szépen szűrt, nem volt semmi gond a játékával szerintem. Azt észre kell venni, hogy sokat javultak az elmúlt meccsek alatt, szerintem most is szépen játszottak, hajtottak, s bár voltak hibák, meg van még csiszolni való, sokkal inkább ilyen játékot nézek, mint a portugál/svájci/brazil kontrákra épülő bunkerfocit. Szerintem a spanyol válogatott nem csak magáért, hanem áttételesen a foci becsületéért is küzd, remélhetőleg elgondolkodásra készteti a portugálokat is, legközelebb inkább hogyan kellene játszani. A bunkerfoci nem jó, értem?

dvittore 2010.06.30. 19:55:22

@eMTé: Megnéztem, tényleg ötletes.

Itt egy link, ha nem tilos:
www.inventor.hu/kial03/maruzsi/maruzsi.htm

Ha jól tudom, a játékosok futóteljesítményét is valami ilyen rendszerrel mérik, tehát a technológia kvázi adott.

A les, gól ezzel megoldva, a videóbíróra maradnának az egyéb szabálytalanságok (pl. Henry kezezése) szigorúan a valaki által már említett 1 challenge/ félidő rendszerben.

A meccshez. Llorrente játéka nekem nagyon tetszett. Hasznos volt, örültem volna, ha bemegy a fejese (bármelyik). Persze az ász Villa és Ramost volt, de el kell ismerni - bár nehezemre esik - hogy Busquets is nagyot alkotott.

rizla 2010.07.01. 05:07:38

@deltaTheEnd: "a Rozmár, mint anno Hamurrapi, kőbe vésett könyvből dolgozik és nincs az az isten hogy változtasson a kezdőn, szerkezeten. "

hopp, ezt most láttam csak meg. az az igazság, hogy a jó vdb eddig többnyire más kezdőt küldött ki a pályára, csak a chile és a portugália elleni egyezett meg.
süti beállítások módosítása