Spanyolország - Chile  2 - 1

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Svájc szépen elhasalt a záróvizsgán, pedig már túl volt a nehezén, Honduras 1 ponttal zárt, ami egy debil gyerektől szép teljesítmény, a H-csoport másik két csapata pedig a világbajnokság egyik legidiótább meccsén kéz a kézben sündörgött tovább a nyolcaddöntőkbe. Chilének igazán nincs mit felróni, csak közepes tanuló, de Spanyolország, hát... tőled mind többet vártunk, fiam. De kezdjük a pozitívumokkal: megvan a 3 pont és azzal együtt a továbbjutás, ráadásul az első helyen, sikerült elkerülni a vb-droid Brazíliát, és úgy tűnik, hogy az ellenfél kitartó gyilkossági kísérletei ellenére sem sérült meg komolyabban senki. Folytassuk a negatívumokkal.

Del Bosque-nek a morózus bajuszba temetkezésen kívül láthatólag nem volt válasza arra a kérdésre, hogy mit kellene kezdeni azzal a gyors, extra-agresszív támadófutballal, amit Chile az első félidőben prezentált, anarchiává alakítva ezzel a spanyol királyságot. A pályán uralkodó káoszban a rendszert csak az Őrült, Marcelo Bielsa látta, akinek a vérnyulai fáradhatatlan letámadással terrorizálták a pipiskedő spanyol játékosokat, labdaszerzés után pedig teljes erőből startoltak rá a védelemre, két-három frappáns passzal sakkozva ziccerig az akciókat. A selección kiábrándító látványt nyújtott, széljáték mint olyan, nem létezett, Xaviék képtelenek voltak huzamosabb ideig megtartani a labdát, Villa a góljáig gyakorlatilag labdába sem tudott érni, Torres pedig talán maga sem tudta pontosan, hogy milyen poszton és szerepkörben is játszik. A támadósor harci alakzatát a taktikai rajzon leginkább egy félig megemésztett reggeli különféle maradványait tartalmazó hányásként lehetett volna ábrázolni, úgyhogy ha sikerült is eljuttatni a labdát a pálya felső harmadáig, sok köszönet nem volt benne. A játékosok kezdeti elszántságát rövid idő alatt tanácstalansággá és önbizalomhiánnyá transzformálta az impotens stratégia, és ha a chileiek nem pörögtek volna túl egy picit - mondjuk ha a lábtörésre pocsékolt energiáikat inkább a helyzeteik kihasználásába fektették volna -, már simán mehettek volna kettővel, amikor Bravo kapus egy önálló kamikaze-akcióval hirtelen léket ütött az addig impozánsan sikló hadihajójuk seggén. 

Villa égből pottyant gólja nem csak szerencsés és érdemtelen volt abban az értelemben, hogy a spanyol taktikának gyakorlatilag nulla köze volt a létrejöttéhez, hanem szépen és világosan rajzolta körbe Del Bosque tehetetlenségének kontúrjait is: csupán abban bízhatott a széllel szemben történő vért hugyozás közben, hogy majd varázsütésre megfordul a széljárás, pedig csak a hülye emberek bazíroznak erre ahelyett, hogy egyszerűen egy másik irányba pisálnának. Persze Villa zsenialitásának a szerepét és fontosságát botorság lenne elvitatni, de sokat elárul a csapat felett gyülekező fellegek vészjósló sötétségéről, hogy a három csoportmeccsen amúgy három különböző kezdővel és hadrenddel felálló spanyol válogatott 4 találatából 2 előre ki nem kalkulálható egyéni villanásból született, góllal végződő kidolgozott akció pedig mindössze jelen mérkőzésen akadt egy, ráadásul az is egy nagy chilei hibát követően: Jara adta el könnyelműen a labdát, Iniesta pedig egy gyönyörű - ki mással, mint Villával történő - összjátékot követően kilőtte a hosszú alsót. Tehát egy vérszegénynek minősíthető csoportban a világranglista 2. helyezettje egyetlen egyszer sem volt képes betalálni felállt védelemmel szemben (egy Honduras elleni megpattanó lövést leszámítva), ami a halálcsoportot 3 clean sheettel lehozó Portugáliával a lépcsőfordulóban különösen rémisztő és kínos teljesítmény.

Estrada egyértelműen kamu kiállítására túl sok szót nem érdemes vesztegetni. Egyrészt már annak is örülhetett a derék mészáros, hogy a tapló belépői után egyáltalán a 37. percig a pályán maradhatott, másrészt Chile nem csak az addig szimpatikus imidzsét rombolta erőteljesen a favágással, hanem folyamatosan kísértette a szerencséjét, rontotta saját megítélését a bírónál, egyszóval ostoba módon megfosztotta magát a győzelem lehetőségétől. Kedves dél-amerikai barátaim, ki mint vet, úgy arat, ahogy mifelénk mondják.

A második félidőre csak finoman módosult a mérkőzés képe: a gól- és emberelőny tudatában már egy kevesebbet hibázó, de továbbra is zavart tudatú spanyol csapat futott ki a pályára, Chile pedig igyekezett folytatni az erőszakos és lendületes játékát, bár az egyik metszőfogának kitörése után már inkább csak ugatott, mint harapott. Millar azért így is talált egy gólt, úgyhogy Del Bosque rögvest cserére szánta el magát, lekapta a használhatatlan Torrest, és behozta a helyére Fabregast, hogy kicsit masszívabbá tegye a még mindig reménytelenül és labilisen adogató középpályát. A húzás tulajdonképpen bejött, sőt, Villa több gólt is szerezhetett volna Cesc labdáiból, ha jobban koncentrál, de az egész csapat új erőre kapott és hozzá is látott a kifulladó chileiek módszeres bedarálásához, azonban a 70. perc környékén egyszercsak véget ért a mérkőzés. Ami az igazán bosszantó volt ebben a közös megegyezéssel született, brahizós tűzszünetben, az a spanyol válogatott elszalasztott lehetősége a formába lendülésre. Egy érezhetően padlóra kerülő, ráadásul emberhátrányban levő ellenféllel szemben a játék befagyasztását választani a véres KO helyett nem a semleges nézők szempontjából alávaló tett - ki nem szarja le őket? -, hanem szimplán hülyeség egy ilyen esetben, amikor a csapatnak nyilvánvalóan minden apró csepp önbizalomra szüksége lenne valódi énjének a visszanyeréséhez.

Casillas (6,5) - Magabiztosan oldotta meg azt a kevés feladatát, a chilei ziccereknél meghallgatásra leltek az imái, a gólról nem tehetett.

Sergio Ramos (7) - Ismét beleadott mindent, az pedig nem feltétlenül az ő személyes hibája volt, hogy a felfutásai során maga mögött hagyott tátongó védelmi lyukakon rendszeresen beözönlött a chilei sáskahad. Talán ha Del Bosque nem vele akarja bejátszatni a teljes jobb szélt, hanem Silvával vagy Navas-szal kezd, akkor kevésbé lett volna gyászos az összkép.

Piqué (7) - A védelem legjobb embere, többször volt rá szükség az utolsó utáni pillanatokban. És kivételesen szájba/fejbe/tökön sem verték.

Puyol (6) - Elfogadható de szürke teljesítményt nyújt eddig a vb-n, ennél sokkal több odaadást várnak tőle a szurkolók.

Capdevila (5) - Védekezésben halovány, lomha és dekoncentrált, támadásban nulla. Mintha belekényelmesedett volna a kezdő szerepbe, az előkészületi meccseken mutatott lendülete a múlté. Nem lenne nagy meglepetés, ha a portugálok ellen Arbeloa kezdene a bal szélen.

Busquets (7) - Hogy a chileiek könnyedén játszották ki a két szűrős rendszert, azért érzésem szerint nem a játékosokat kell felelősségre vonni. Sergio például kis hibaszázalékkal, magabiztosan és sok labdát szerezve játszott. Teljesen feleslegesen pécézik ki maguknak a berzenkedő szurkolók.

Xabi Alonso (7) - A pontosságával ismét kiemelkedett a mezőnyből, de önhibáján kívül nem gyakorolhatott akkora hatást a játékra, mint az eddigiek során. Sérülés miatt le kellett cserélni, Portugália ellen állítólag teljesen fitt lesz.

Xavi (6) - Magához képest továbbra is enervált és bizonytalan, csak a második félidőben volt képes egy döntő fontosságú passz végrehajtására, Villa azonban nem tudott élni a lehetőséggel.

Iniesta (7,5) - Nem volt teljesen világos, hogy mit akar vele játszatni Del Bosque, mindenesetre ha nem is extraklasszis teljesítménnyel, de többnyire hiba nélkül oldotta meg a körülötte kialakuló szituációkat. A parádés góljával eldöntötte a meccset.

Villa (7,5) - Jól jellemzi a zsenialitását, hogy sokáig esélye sem volt a játékba avatkozni, mégis büntetett az első adandó alkalommal, brilliáns megoldást választva. Adott egy gólpasszt Iniestának, és az általában tehetetlen spanyol taktika ellenére is folyamatos veszélyt jelentett, már amikor sikerült kézbesíteni neki a labdát. Éles és harapós, az ő helyét legalább tökéletesen megtalálta Del Bosque.

Torres (5) - Kibrusztolt egy gólt érő chilei hibát meg egy piroslapot, de előbbi így is 95%-ban Bravo hülyesége volt, utóbbit pedig egy pofátlan műeséssel érte el. Még egy tizenegyest összehozhatott volna, de ezeket leszámítva teljesen súlytalanul játszott, bár tényleg maga sem értette, hogy pontosan mit is. Jobbszélsőt? Középcsatárt? Netán szabad szerepkörben mozgó támadót? A helyes megfejtők között egy Ana-Lucia szexbábút sorsolok ki.

Fabregas (7) - Bejött, gyakorlatilag hibátlanul járatta a labdát (52/58), kiosztott pár nagy zsugát Villának, aztán a későbbiekben felszabadultan gurigázott a nagy semmittevés közepette.

Javi Martínez (6) - Már halott volt a játék, amikor beállt, de legalább megmutatta magát pár jó labdával. Úgy tűnik ő Del Bosque alternatívája az egyik védekező középpályás posztjára.

Silva (0) - Vicces volt, ahogy percekig toporgott az oldalvonal mellett, hogy aztán be se állhasson csalni a játékot a többiekkel. Bár némiképp érthető, hogy miért kezdte el ennyire hanyagolni a kapitány, azért az ő kvalitásainak a kihasználásra ennél jobb tervet is ki lehetne dolgozni.

Spanyolország: Casillas, Piqué, Puyol, Iniesta, Villa, Xavi, Torres (Fabregas 55'), Capdevila, Xabi Alonso (Martínez 73'), Ramos, Busquets
Chile: Bravo, Ponce, Isla, Sanchez (Orellana 65'), Vidal, Valdivia (Parades 46'), Gonzalez (Millar 46'), Estrada, Beausejour, Medel, Jara
Gólszerzők: Villa (24'), Iniesta (37'), Millar (47')

A selección utolsó csoportmeccse a legrosszabb futballt hozta mind közül. Ez nagyjából érthető is lenne, ha már eldőlt volna a továbbjutás, de nem, ez volt a legnagyobb téttel bíró és a legnehezebb mérkőzés is egyben, ilyen kihívásra a leggyengébb formával reagálni pedig legalább annyira baljós, mint amennyire kiábrándító. Mindezek fényében kétséges, hogy mit is ér egy ekkora szerencsével kivívott továbbjutás, bár egy önámítós verziónál talán egy fokkal jobb, és még mindig nem késő élesíteni a titkos fegyvereket, de ha Del Bosque továbbra is ennyire össze lesz zavarodva mind az összeállítást, mind a taktikát illetően, akkor a végállomás legjobb esetben is maximum az elődöntő lehet. Mert nem lesz mindig egy zseniális egyéni teljesítmény, vagy egy önpusztítóan tufa ellenfél, világos koncepció és tökösség nélkül csak ideig-óráig húzhatják maguk után a csapatot ezek a kiszámíthatatlan és szerencsés események. Abban pedig mindenki biztos lehet, hogy a portugál rablóbandát nem lehet majd legyőzni véletlenek összjátékával, piszkos módszerekben és mákolásban ők a világelsők.

De legalább a helyzetkihasználás már tökéletes.

Következő meccs: Spanyolország - Portugália, vb-nyolcaddöntő, június 29., kedd, 20:30

37 komment

Címkék: meccs csoport értékelés

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr852110898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krumplicukor1987 2010.06.27. 09:29:04

Ettől a spanyol válogatottól jóval többet vártam, eddig nagyon gyengén muzsikálnak (simán ki is eshettek volna a csoportból).
Busquets viszont valóban xar, a Barcából is állandóan kilóg lefelé, nem tudom, miért van beleszerelmesedve Pep meg Bosque. Xavi valahogy nincs formában, Fabregas játszhatna valamikor helyette. És Barcásként nekem meglepő, hogy néha Pique és Puyol mit szerencsétlenkedik, néha egyszerűen eltűntek, és a befutó csatárra Ramosnak kellett ráfutnia.

Goyo 2010.06.27. 09:44:50

Milyen pofátlan műesésről beszélsz, te nagyon hülye, Torres-nél?
Senki nem vitatta a pályán, hogy összerúgták a lábait. Az, hogy nem volt szándékos, és ezért nem ért sárgát, mit sem számít. De baromi szívesen megnézném, te mekkorát perecelnél hasonló esetben. Műesés. Hja.

Fioni (törölt) 2010.06.27. 09:45:35

én hülye azt hittem ,hogy a focisták a keménytökü legények, de ezt a vb-t elnézve hmmm tévedtem

Goyo 2010.06.27. 10:14:18

@eMTé: Neked meg mi közöd van ehhez? Ha bántja a kicsi lelkedet, akkor ugord át!

victor vacendak 2010.06.27. 10:21:14

Ez a "nem akciógól, tehát érdemtelen" duma kicsit fáj. Ilyen alapon minden szóló gól (pl CR vagy Messi cseltirádái után) érdemtelen? A játékos egyéni zsenialitásából fakadó gól érdemtelen? Ejnye.

pepe127 2010.06.27. 10:32:12

(elnézést, de kimaradt egy betű: "ki mint vet, úgy arat")

petyace 2010.06.27. 11:40:33

@Goyo: már előre dörzsölöm a kezem, milyen oltást fogsz kapni rizlától! igazából nem az esés volt pofátlan, hanem az azt követő fetrengés. egyébként neked pool szurkolóként mi bajod van a műesésekkel? steve g. elég szép kompiláciőkkal rendelkezik minden fájlmegosztón.

Meth, Not even once 2010.06.27. 11:43:51

Szerintem azért ennyire tragikus nem volt. Mármint, persze, jobban kell majd hajtani Portuglia ellen, de az első gól után már átvette az irányítást a Seleccion (bár végig nála kellett volna hogy legyen). Szerintem Busquets-el nincs baj, tényleg, sok labdát szerzett, és azokat is ügyesen játszotta meg (akárhogy is gyűlölöm a kis patkányt, ez az igazság :). A jobb szélre kéne valaki mert Ramos akármennyire lelkes is, egymaga nem tudja áthámozni a labdát a fél ellenfelen. Silva meg nem megoldás, mert ő meg mindig átkullog középre, vagy balra. Azonban az stabil felállásnak tűnt, hogy Fabregas Torres helyett van a pályán és egyfajta 4-2-3-1-ben játszanak, és Villa van elől egyedül ékként. Mondjuk sajnálnám szegény Fernando-t ha így lenne, de hát ami nem megy azt nem kell erőltetni.

nasteey 2010.06.27. 11:43:56

"Teljesen feleslegesen pécézik ki maguknak a berzenkedő szurkolók."

Ez már csak ilyen. Amikor egy birka elindul valamerre, az összes követi. Jó, hogy nem értitek, miért játszik. Elég, ha Del Bosque és Guardiola tudja. Egy edzőnek talán lehet kedvence, de kettőnek? Komolyan gyártjátok az összeesküvés-elméleteket, és azt hiszitek, hogy csak azért van ott, mert jobb nincs, és amúgy is elbírja a csapat? :D Ez már tényleg a szűklátókörűség alja.

Azt a fanyalgást sem értem, ami a végjátékot illeti. Igen, ennyire szar vége talán még egy meccsnek sem volt, de mivel mind a két csapat továbbjutó helyen volt, az eredmény tökéletesen megfelelt mindenkinek, nem értem miért kellett volna akárkinek is többet kockáztatni. Ha nem lett volna ciki, mind a két csapat beült volna a kapujába, a labdát a kezdőkörben hagyva, és megvárták volna, amíg a bíró lefújja.

A játék meg olyan, amilyen. A kulcsszó a formaidőzítés. Ritkán nyer az, aki már az elején brillírozik. 4 éve a franciák alig vergődtek tovább a csoportjukból, aztán a 9 pontos spanyolokon keresztül vezetett az út a döntőig.

kérődzőgiliszta 2010.06.27. 12:03:48

Ugyan nem vagyok spanyol-fan, de Villa és Ramos játéka nagyon tetszett! Villa igazi vagány, már-már olyan leküzdhetetlen, mint Gyan. Ramos bármelyik csapatba beférne. Ugyan teljesen szertelen, taktikátlan a játéka, de mindenhol ott van, és bármit is csinál, az igazi foci.

victor vacendak 2010.06.27. 12:29:01

@nasteey: Viszont olyan csapat még sosem nyert, aki elbukta az első csoportmeccsét. Olyan is csak 2x fordult elő, hogy a későbbi győztes X-szel indult...

Ami Torrest illeti, 1 perccel az ominózus piros lap előtt a 11-esen belül szabályosan letaglózták, ott a bíró semmit sem szólt, pedig kevés jobban befújható 11-es volt ezen a VB-n. A későbbi akasztásnál talán kompenzált a sporti az elmaradt büntető miatt.

Goyo 2010.06.27. 12:42:46

@petyace: Ha neked ez okozná a napi örömöt, akkor el kell keserítselek. Rizla konkrét faszságot írt le, ami rá lett olvasva. Semmi több nem történt. Még te is leírtad, hogy nem műesés volt, akkor mondd, mégis mivel tudna oltani ez az antiszurkoló?

petyace 2010.06.27. 12:56:36

@Goyo: nem tudom mivel fog oltani, ezt várom! stílusban kb. hasonlóak vagytok, uh jó kis handbag-fight lehet!@victor vacendak: olyan sem volt még soha, h a rendező ország csapata kizúgjon a csoportkör után! ez a kivételek vb-je lehet!

2010.06.27. 12:59:44

@petyace: nemtom, stílus azért nem ugyanaz. rizla nem gyűlölködik és veri a nyálát,ez meg itt kérés nélkül torokra megy.

Shopping 2010.06.27. 13:02:39

Ez a Goyo tényleg gáz.

Vagy kicsi a pöcke, vagy nem áll fel neki, és ettől stresszes szegénykém... :)

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.06.27. 13:31:18

Nem láttam a meccset, de amiket hallok/olvasok róla... hát valóban nem töltenek el túlzott optimizmussal. Érdekes, hogy hogy mennyire ellentétesen ítéli meg a közvélemény ugyanazt a produkciót (Busquets). Lehet, hogy ez a Barabás-effektus, nem tudom, de én soha nem látom őt olyan rossznak, mint amilyennek a többség. Hozzá kell tennem: nem hinném, hogy elfogult vagyok vele szemben, nem úgy, mint Puyollal, de ez más kérdés. Del Bosquénak valóban elő kell húznia valamit a tarsolyából, mert Portugália ellen a hetvenedik percben 0-1-nél lehet, hogy már késő lesz behozni Fábregast meg Pedrót. ;) Széljátékot a selecciónba!

dzzzzz 2010.06.27. 14:38:53

@petyace: már miért ne fetrenghetne? Komolyan, mi a... baj van azzal hogy egy játékos nem áll fel azonnal? Nem mindegy mikor áll fel?

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2010.06.27. 14:47:47

"Kedves dél-amerikai barátaim, ki mit vet, úgy arat, ahogy mifelénk mondják." --- mifelénk egész pontosan úgy mondják,, hogy : ki miNt vet, úgy arat. Ugyanis amúgy, N nélkül sem értelme nincs, sem nyelvtanilag nem helyes (a tárgyi utalószót [mit] ugyanis nem követheti egy módhatározóra utaló kötőszó [úgy]).
A poszt egyébként helytálló...

petyace 2010.06.27. 15:20:41

@originalBalintos: fetrenghet felőlem. azt írtam, h pofátlan volt, ami szvsz meg is állja a helyét, ugyanis ha vkinek véletlenül össze koccintják a bokáját, azért nem kell előadni olyan színjátékot, h azt lehessen gondolni, h legalábbis a lábát törték.
az, h meddig fetreng, csak abból a szempontból fontos, h inkább előbb mint utóbb a játék meg fog szakadni, ami a nem fetrengő csapat szempontjából rossz. ha nem szakad meg a játék, akkor jön a másik csapat, h unfair a játék, mert egyel kevesebben vannak...

rizla 2010.06.27. 15:57:51

@szürke_tapir: @pepe127: elírás, javítva, köszi.

@victor vacendak: "érdemtelen volt ABBAN AZ ÉRTELEMBEN" nem véletlenül írtam így.

@Meth: "Szerintem azért ennyire tragikus nem volt. Mármint, persze, jobban kell majd hajtani Portuglia ellen, de az első gól után már átvette az irányítást a Seleccion"

nem vette át az irányítást. az ellenfél hibáiból éltek. hogy mennyire volt tragikus, az majd a későbbiek során kiderül, de ez iszonyatosan gyenge játék volt. fabregas becserélése után alakulhatott volna másképp, de akkor meg leálltak alibizni.

torres esése szerintem műesés (még ha hozzá is ért a faszi), de nálam nagyobb spanyol fanok is ezt gondolják és írják a neten.

rizla 2010.06.27. 17:59:42

@nasteey: köszi, hogy szóbahoztad a 4 évvel ezelőtti franciákat, kiváló példa. akkor a csoportjukban két kínos döntetlen után a harmadik meccsükön már odarakva magukat, meggyőzően nyertek, a kulcsembereik legalább is hozták magukat (vieira, ribery, henry). ráadásul zidane nélkül játszottak akkor még (ja, és amúgy nem nyertek vb-t).

"Igen, ennyire szar vége talán még egy meccsnek sem volt, de mivel mind a két csapat továbbjutó helyen volt, az eredmény tökéletesen megfelelt mindenkinek, nem értem miért kellett volna akárkinek is többet kockáztatni."

egy spanyol csapatnak annyira ne legyen nagy kockázat egy 10 emberrel megzuhanó ellenféllel szemben támadásokat vezetni. a cserével nem volt bajom és azzal sem, hogy a biztonság és a masszív játék fontosabb volt, mint a támadó felfogás. a baj azzal volt, hogy az utolsó 20 percben tényleg meg sem próbáltak gólt rúgni. de a véleményem ott van a posztban, nem akarom túlragozni: elszalasztott lehetőség.

Goyo 2010.06.27. 23:00:49

Itt tényleg mindenkit elzavartak már általános másodikban a fociról mert szemüveges volt vagy hájas?
Mi a tökömet lehet rájátszani arra, hogy valakinek összerúgják a bokáját, miközben sprintel? Ne vicceljetek már! Még Estrada is visszanézett, pedig a periférikus látómezején már rég kívül volt Torres...

Nálad nagyobb szurkolók _véleményére_ támaszkodni pedig: pfffffffffff.... A sajátodat védd, ha tudod!

rizla 2010.06.27. 23:16:02

@Goyo: mit védjek rajta? így látom, ennyi. hozzáteszem, ez egy nagyon apró hányada a posztnak, és tulajdonképpen teljesen jelentéktelen. tényleg érdemes erre rászánnod 5 kommentet? kit érdekel?

Don_Pipita 2010.06.28. 02:10:59

Szerintem akkor fognak a spanyolok vb-t nyerni, ha a benne lévő potenciál kiteljesedik. Torresben még rnegeteg van, de Silva is többet tud ennél mutatni, és, ami a legfontosabb Xavi hihtetlen mértékben elfáradt... ez a csávó a kulcsa mindennek, ha ő nem játszik jól, akkor a csapat csak az egyéni teljesítményének köszönhetően tudnak nyerni. Nagyon nagy szerencsénk, hogy egy olyan kaliberű játékos a cseréje, mint Fabregas... Persze, ő is sérült volt, ki tudja, lehet még szarabb lenne... Mindenesetre nagyon remélem, hogy a 8addöntőben feljavulunk, ami nem egy elképzelhetetlen dolog... Szerintem a legnehezebb mérkőzés következik, mert utána egy valószinüleg gyengébb ellenfél jön, míg a 4 között egy argentinát is le lehet győzni, de ki lehet kapni egy szlovén csapattól is...

Amúgy: Kedves Rizla, ne játsszuk azt, amit az angol sajtó, ne támasszunk fölös igényeket! egyelőre az volt acél, hogy csoport elsők legyenek a srácok, ez már meg van, következik portugália, akivel egy szaros tizenegyessel győzzünk le, akkor is mindenkinek hepajoznia kell. lehengerlő, szép focival? lóf@aszt, de ez nem a barca és nem a real, ezt nagyon sokan elfelejtik... hogy te csak a vészharangot akarod megszólaltatni? az meg spanyolviasz, mert mindenki érzi, hogy döcög,aminek döcögnie kell... ilyen mentalitással, egy nagy potenciállal rendeklkező csapat is görcsösen fog játszani, ami egy nagy kieséssel fog párosulni...

rizla 2010.06.28. 03:00:57

@Don_Pipita: "ne játsszuk azt, amit az angol sajtó, ne támasszunk fölös igényeket"

fölös igényeket? ez a legjobb játékoskeret a vb-n, évek óta mindössze kétszer kapott ki, európa-bajnok, stb. teljesen REÁLIS elvárás és igény, hogy jusson be a döntőbe.

nem a lehengerlő, hibátlan foci hiánya fájt ezen a meccsen, hanem az, hogy amikor oda kellett volna baszni az asztalra az eddigi legjobb teljesítményt, éppen akkor sikerült a legszarabbat. ha nincs bravo hülye hibája, vagy a hülye chilei kiállítás, akkor egyáltalán nem biztos, hogy megnyeri ezt a meccset spanyolország, sőt.

Goyo 2010.06.28. 09:51:22

@rizla: Nem érdemes. De már blogolni, vagy netezni sem érdemes, mégis mindenki csinálja.
Nekem még mindig megdöbbentő, hogy egy ún. spanyol csapatnak szurkoló blogger kitalálja, hogy a csapata középcsatára pofátlan műesést mutatott be.

Egyébként tény, hogy szar focit mutattak Chile ellen, de amikor meg szépen játszottak (Svájc ellen), akkor kikaptak.

Del Bosque fura dolgokat művel. A formán kívüli Torres-ről letehetne már. Selejtezőkből nem sokat láttam, de az EB-n nem akkor ment jól a csapatnak, amikor Torres és Villa is fent volt. Ráadásul elképesztő lehetőségek vannak a szélső posztokra, kár beáldozni rá Villát.

A védelem viszont nem az edző sara. Piqué és Puyol mintha elfelejtettek volna focizni. Persze a szélsővédőktől sem kapnak túl sok segítséget. Egyiktől azért mert folyamatosan gólt akar szerezni, a másiktól meg azért mert fejben még otthon van. De emellett is méretes hülyeségeket tudnak összehozni. Mmint a két barcelonai P.

Neil Blender 2010.06.28. 10:47:36

@rizla: Jol ertelmezem hogy ez a 'Spanyol Gödör'???

Remélem bejön...

Meccs felejthető volt, én Chile lehentelésének elmaradását azért nem bánom mert, a csapat így fizikálisan pihentebb lesz Portugália ellen, továbbá senki nem sérült meg mert mondjuk egy agressziv, fáradt chilei legyakta.

Nekem a legnagyobb aggodalmam nem Torres, hanem Xavi. Torres lövései, akciói előbb-utóbb bemennek majd, nem a helyzetbe kerüléssel hanem a kihasználással vannak gondok + eddig Villa hozza magát, így Torresnek több helye is lehet akár a portugálok ellen (ha tolódik a védelem). Xavi viszont alapvetően vall kudarcot a csapat mozgatásában, komolyan mondom csak lassítja és megakasztja a támadásokat. Az EB-n a vén fasz gond nélkül lekapta a pályáról VDB ezt eddig még nem tette meg úgy igazán, nagyon remélem hogy összekapja magát, mert a spanyolok alapvető játéka épül rá...

Amúgy a spanyol támadók kétségkívül legnehezebb feladata lesz Portugália ellen hogy a hajasbaba Pepe láttán ne kapjanak röhögő görcsöt. Reméljük VDB külön tart majd róla egy videózást :)

rizla 2010.06.28. 16:52:08

@Neil Blender: nem spanyol gödör, de ha így folytatja a csapat, akkor ebből nem lesz vb. feltételes módban beszélek. természetesen el tudom képzelni, hogy a helyükre kerülnek a dolgok, de formaidőzítéssel ne jöjjön senki, amikor két közepes meccs után jön egy még rosszabb. az éppenhogy romló forma.

xavi helyett talán én is megpróbálnám fabregast

rizla 2010.06.28. 16:56:32

@Goyo:

"Piqué és Puyol mintha elfelejtettek volna focizni."

piqué jól játszik.

"Egyébként tény, hogy szar focit mutattak Chile ellen, de amikor meg szépen játszottak (Svájc ellen), akkor kikaptak."

szerencsétlen vereség vs. szerencsés győzelem. egyik sem túl szívderítő, de svájc ellen jobb volt a csapat összességében.

Goyo 2010.06.28. 18:02:43

@rizla: Lehet, célszerű lett volna belerakni a mondatba, hogy az együttműködés nem működik sokszor a védelem tengelyében. Én nem tudom megállapítani, hogy ez melyikük hibája inkább. A két középső védő egy egység. Passzolásban pedig eddig is jobb volt Piqué.

Gorbok 2010.06.28. 21:52:33

100% szexi futball mi?

ezt a 3 nyögvenyelős spanyol meccset nemhogy szexi, hanem egy löttyedt pöcs, ahogy a cím is szól...

rizla 2010.06.29. 07:16:44

@Goyo: ez leginkább a taktika hibája, attól tartok. puyol formája nem túl jó, de piqué eddig kiemelkedő, látszik, hogy melyikük a fiatalabb és éhesebb, előbbinek ez már a sokadik világversenye, utóbbi most debütál. torres esését meg a te sugallatodra megnéztem vagy 50szer (itt: img526.imageshack.us/img526/8482/1277546055900.gif ), és oké, talán térddel valóban lekoccolta estrada a lendülő bokáját, de azért szerintem te is látod, hogy miért tűnik ez nagyon furcsának. de a posztban talán tényleg elvetettem a sulykot.

@Gorbok: így van sajnos, este lehet javítani.

Neil Blender 2010.06.29. 09:06:40

@rizla: @Goyo: Sztem kár rugózni ezen az Estrada féle kiállításon. amiért 2. sárgalapot kapott az nem volt sárga, szabadrúgás sem, viszont 10 perccel előtte, Iniesta hátulról történő telibetrafálásáért már ki kellett volna szórni.

És ezt szerintem a bíró is észlelte, egy kicsit kompenzált.

FeroxX 2010.06.29. 23:07:57

a portugál csoport már mér lett volna halál csoport ?