Csak az ellenfél kiléte és erősségi szintje változott hétfő óta, a tét nem lett kisebb: győzelem vagy halál. Chile abban a kényelmes helyzetben van, hogy már egy döntetlennel övék az első hely a csoportban, ellenben ha a selección nem húzza be mind a három pontot - és nem következik be az a csoda, hogy Honduras pontot szerez Svájc ellen -, akkor szégyenszemre már a legjobb 16 előtt kiesik és miközben sirdogálva visszahelyezi fejére a történelmi bohócsipkáját, csak sovány vigaszra lelhet majd abban, hogy az olaszok nagyobb lángon égtek.

Egyértelmű tehát, hogy melyik csapat fog nagyobb nyomás alatt játszani ma este, és bár Chile jóval gyengébb játékoskerettel bír, ezt a csatát szívvel és lélekkel kell megnyerni. Már csak azért is, mert ha most nem talál ki a csapat a görcsös önmarcangolás sötét erdejéből, akkor szinte felesleges is továbbjutnia, a mentális tehertől összezavarodott, letargikus, önmagát kereső spanyol válogatottat láthattuk már elégszer elbukni a történelem során - tehát szólítjuk a színpadra a saját belső lényegét felismerő és uraló, önbizalomtól duzzadó Európa-bajnokot. Segítségükre lehet Marcelo Bielsa chilei szövetségi kapitány filozófiája, aki kijelentette, hogy ők biztosan maradnak a labda birtoklására épülő támadófutballnál, a döntetlenre játszani jóval komplikáltabb, és az egyébként sem az ő stílusuk. Ha a párharc adok-kapok jelleget ölt majd, az mindenképpen a spanyol csapatnak kedvezhet.
A kezdőrúgás időpontja: 20:30.

19 komment

Címkék: live meccs csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr142107203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krysyy77 2010.06.25. 19:34:27

Sajna csak akkor van esélyünk, ha a BALFASZ Busquetset leveszi a pályáról a szövetségi kapitány, ugyanis felesleges. Xavi valamiért nem tud irányítani, ezért a Busquets helyére érkező Fabregas lehet a megmentő. Már ha Del Bosquenak lesz annyi esze hogy lehozza a barcás bunkót(buzkecet).

pannonpuma77 2010.06.25. 20:04:42

A szöv. kapitány azt nyilatkozta, hogyha játékos lenne, úgy szeretne játszani mint Sergio. Szóval nem valószínű hogy leveszi a pályáról.

Tika_ 2010.06.25. 20:17:44

ez a Xavis videó hatalmas volt, full respect érte az mtv-nek!

Krysyy77 2010.06.25. 20:18:35

Hát, akkor szerintem pápá selección! Sergio játszatása érdektelen, labdaszerző középpályásnak ott van Xabi Alonso, és egy Fabregas feldobhatná a játékot. Nem értem Del Bosque-t, szerintem olyan, mint Guardiola a Barcánál. Túl van becsülve. Jó kerettel nem nehéz jó eredményeket elérni. Persze ez nem vonatkozik a Domenech-féle inkompetens emberekre.

Neil Blender 2010.06.25. 21:11:58

Eddig a biro a foszereplo. Rossz dontesek sora.

Poncet ki kellett volna allitania, Torressel szemben egy 11es elmaradt, Estradat pedig ki kellett volna szorni Iniesta elleni becsuszasnal.

Erre egy teljesen vetlen esetert kiallitja. Katasztrofalis ez a barom mexikoi. Nem jatszunk jol, de a meccs innentol megvan csakugy mint a tovabbjutas sztem.

Neil Blender 2010.06.25. 21:12:42

@Krysyy77: te nagyon sotet vagy baratom...

egyik mondatoddal megcafolod a masikat. Grat

Krysyy77 2010.06.25. 21:45:51

@Neil Blender: Miért is? Indokold meg légyszives.

Meth, Not even once 2010.06.25. 22:28:58

Szegény céronaldo, el fogja sírni magát, hogyha észreveszi hogy megint a piqué-puyol párosnak mehet neki :D

gibson 2010.06.25. 22:34:27

Hát NAGYON kíváncsi leszek a portugál-spanyolra...

Krysyy77 2010.06.25. 22:35:26

@Meth: Hát még akkor milyen patakot fog bőgni, ha meglátja, hogy a két spanyol szélső mennyivel jobb nála:D

dvittore 2010.06.26. 00:29:22

Ez elég kiábrándító volt. Ami a második félidőben történt, arra nem is találok szavakat.

Rizla: Andriskának riszpekt, ma tényleg ő volt a legjobb.

Player 1 2010.06.26. 10:05:38

Hát az a kiállítás, ahogy feldobta magát...Na ezért utálom én a profi focistákat.Rálép a sarkára miközben felé se fordul, ez meg mintha kést döftek volna a hátába...

dzzzzz 2010.06.26. 11:35:58

@Player 1: azért megnézném, hogy te hogy reagálnál ha miközben futsz váratlanul rálépnének a sarkadra.

Arsenal07 2010.06.26. 14:25:38

img13.abload.de/img/1277496422531i1sy.gif

ez a mozdulat Torres-től, áhh kifordul a gyomrom a spanyoloktól

eljátszani a nagy halált a semmitől

remélem Cesc-nek lesz annyi esze, hogy nem igazol vissza a színészbajnokságba

sporttárs 2010.06.26. 15:23:02

Engem a spanyolok semmiről nem győztek meg eddig a játékukkal, pláne nem arról a minőségről, amit vártam tőlük. Igaz ez persze a brazilokra is. Mivel vébét pont ilyen csapatok szoktak nyerni (majd egyszer jól játszanak, a végén), meglepetés nem történt.

Torres mindenesetre sok százalékpontot vesztett szimpátiámból a tegnapi nagy halálával, ilyen esetekben érti meg az ember az angolszász futball szerelmeseit, ott az ellenfél kiállítatására való törekvés fetrengéssel nem bevett.
Ha már focizni kevésbé tudnak, legalább ezt adjuk meg nekik. :)

jorraf 2010.06.26. 16:50:49

@Arsenal07:
igen, Torres direkt belerúgott a saját lábába, aztán gyorsan elesett, mindezt futás közben. azért legyünk észnél. én elhiszem, hogy utálod a spanyolokat, a picike Cesc-ed kivételével az összeset, azt aláírom én is, hogy Torres túlfetrengte a dolgot, de azért nem tudom, te hogyan érnél földet, mikor kábé 15 km/h-ás sebességnél összerúgják a lábad (hogy véletlenül, az más kérdés). azért nem mondhatod, hogy nem ért hozzá a csílei faszikám Torres lábához, mert hozzáért. nem mindenki olyan nagy spíler, mint Cesc, hogy a saját lábát rúgja el.
(www.youtube.com/watch?v=fZMuS4ynSog)

egyébként ennél mindenképpen több kell a spanyoloktól. eddig csalódás számomra a csapat. a második félidő meg kábé gusztustalan volt. csak annyiban volt jobb az internél például, hogy azon a meccsen a barca akart játszani, az inter nem. itt meg se a spanyolok, sem chile nem akart játszani. de persze ez nem mentség, attól még elég szörnyen uncsi volt a második játékrész nagyon nagy része.

sporttárs 2010.06.26. 17:03:09

@jorraf: Hozzáért, természetesen, futás közben összeakadtak. Innentől a mozdulatlan földön maradás színészkedés, nem történt durva szabálytalanság.
Persze, ha valaki tudja, hogy az ellenfél hajlamos durvulni is, rájátszhat, hátha a bíró is besokall. Nem furcsálom, de ettől még nem tetszik ez a hozzáállás.

De lehet, elnézőbb lennék, ha Torres játékban is mutatott volna már valamit, egyelőre úgy néz ki, ezzel pótolja, ami azzal nem megy, végül is ezzel is segített a csapatnak.

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.06.26. 18:51:04

@Arsenal07: www.youtube.com/watch?v=wZavXabGsuA&feature=related

Itt találsz néhány remek alakítást abból a rendkívül sportszerű angol bajnokságból...

dzzzzz 2010.06.26. 21:36:16

@sporttárs: a földön maradás miért lenne színészkedés? Nem rég tért vissza a sérüléséből, amúgy is viszonylag sérülékeny játékos, ha elesik soha nem pattan fel egyből. Ha megsérült a bokája és felugrik az nem lenne jó.
süti beállítások módosítása