Selección de fútbol de España

Spanyolország - Hollandia  1 - 0

2010. július 11., Johannesburg, Soccer City, kellemetlenül hideg, téli este. Röpke 116 perce tart minden idők egyik leggyűlöltebb világbajnoki döntője, két gyűlölt finalistával, amikor az őrizetlenül hagyott Iniesta - aki gólt tényleg csak akkor tud rúgni, ha nagyon muszáj - kap egy lezserül pontos átadást Fabregas-tól, tol egyet a labdán, szépen rádől, majd a tehetetlen Stekelenburg, és a későn érkező Van der Vaart mellett, nagyjából 6 méterről a hosszú alsóba bombázza azt. A spanyolok ezzel a góllal pontosan úgy nyerték meg a világbajnokságot, ahogy jóformán az egész tornán játszottak: küszködve, szenvedve, csúszva-mászva, szerencsésen és vitatható bírói ítéletek kereszttüzében - de összességében megérdemelten. És persze 1-0-ra.

(Kattintsatok a képre, faszikáim. A szöveges beharangozóhoz pedig a továbbra, ott ni.)

Spanyolország - Németország  1 - 0

Ha valóban a Paraguay elleni mérkőzés volt a tisztítótűz - és hát nagyon úgy tűnik, hogy igen -, akkor a selección most ott toporog a kövér, szakállas szekuritis, Szent Péter színe előtt, és az elit klubba való bebocsátásának feltételeiről alkudozik. Jóságos és dicső tettekkel teli élete dacára az utóbbi időben elkanászodott egy kicsit, saját gyarlósága miatt szenvedett, és néha már csak az égiektől érkező segítségben bízhatott (meg abban a síppal a szájában rohangáló fura fickóban). De lehetett bármilyen csenevész is a spanyol válogatott teljesítménye az eddigi világbajnokság során, a Németország ellen produkált játékkal sikerült minden korábbi bűnt jóvátenni és elfeledtetni örökre, mert bár nem volt az évszázad mérkőzése ez sem, nem hullott gólzápor, és tüzes karikákon sem ugrált át senki, a maga nemében tökéletesre csiszolt, vegytiszta spanyol futballt láthattunk végre. Dícsértessék!

Ha pusztán a játékosok képességeit, tehetségét, elmúlt években elért eredményeit, klubjaik jól csengő neveit nézzük, akkor a spanyol válogatott vitathatatlanul a világ legerősebb csapata, és akkor az Eb-győzelem még szóba sem került. Na, mindez egy világbajnoki cím megnyerése szempontjából pont nem ér szart sem. Ez egy speciális versenysorozat, egy különleges hangulatú szorító, aminek az átellenes sarkában az a Németország várja a kezdő gongot éppen, akinek az értő kezei által eddig három szerencsétlen végezte az intenzív osztályon, és aki most arra készül, hogy Spanyolország fejének a péppé verésével karnyújtásnyira kerüljön a végső győzelemtől.

Csak nehezen lehetne kielégítőnek nevezni a selección világbajnokságon mutatott formáját eddig, a Paraguay ellen produkált kínszenvedés alapján a ma esti, Németország elleni elődöntőt is csak visszafogott bizakodással érdemes várni, a hiperoptimista Xavi Hernandez Creus persze máshogy látja. Nem mondom, hogy neki van igaza, de a pozitív gondolkodás fontos, szóval figyeljünk oda rá, hátha sikerül terápiás jelleggel bebeszélnie mindannyiunknak, hogy valójában minden sínen van. Az interjút a katalán Sport készítette.

Spanyolország - Paraguay  1 - 0

A selección egy-egy mérkőzése közben nagyjából a következő érzelmi állapotok lesznek úrrá azon a szerencsétlenen, aki nekik szurkol ezen a világbajnokságon (időrendi sorrendben): keserű csalódás, jeges rettegés, páni félelem, részleges megkönnyebbülés, majd a végén jön a visszafogott, de titkon reményteljes bizakodás, hogy legközelebb tényleg másképp lesz majd minden. Legalábbis a Portugália elleni meccs utolsó félórája alapján naivan azt feltételezhettük, hogy többé nem kell már felülnünk erre az ideggyötrő emocionális szellemvasútra, pedig dehogynem kellett, sőt, ezúttal még egy tarkónknak szegezett pisztolycső is kényszerített a beszállásra. Még nem teljesen világos, hogy hogyan sikerült élve kikászálódni.

A történelem kapuin dörömböl ma este a selección, amely pontosan 60 évvel ezelőtt, első világbajnoki szereplése alkalmával jutott utoljára a legjobb 4 közé, ami következésképpen az eddigi legjobb eredményét is jelentette a tornán, egy keserédes 4. helyet. Azonban az elmúlt évtizedek során folyamatosan megmászhatatlannak tetsző csúcsok elérésén kívül is óriási lehetőségek rejlenek a mai meccsben: Paraguay a legjobb 8 mezőnyének talán leggyengébb tagja, és ha minden tökéletesen alakul, akkor akár az összes Németország ellen szükséges energiát és önbizalmat is magához szólíthatja a csapat. Már csak az a kérdés, hogy hogyan sikerül felvonszolni a bárányka seggét az áldozati oltárra, mert hogy magától nem fog felmászni rá, az hétszentség.

Spanyolország - Portugália  1 - 0

Kellett már, nagyon kellett ez a szép, egészséges pont a spanyol válogatottal kapcsolatos mondatok végére a folyamatosan gyülekező, ocsmány kérdőjelek helyett. A kínzó grammatikai feladvány megoldásához fontos volt nagy vadra lőni végre, bár ennél a svájci bőrbe bújt portugál torzónál szebb trófeákat is ki lehet még akasztani a falra remélhetőleg. Európa braziljai többé-kevésbé azt csinálták, amire számítani lehetett tőlük, a selección pedig abszolút megérdemelten, jó játékkal lökte ki őket a legjobb nyolcba jutásért furakodók sorából - szóval végre újjászületett, abbahagyta a pöcsölést, és hozzálátott a világbajnokság megnyeréséhez. Na jó, majdnem.

A kezdésig elüthetjük az időt CR kedvenc dalával.

  (Art director: Vilaghalo)

Nem ígérkezik sétagaloppnak a ma esti nyolcaddöntő Portugália ellen, úgyhogy a feszültség oldása végett, a várakozás kínjait csillapítandó, és persze felvezetésképp közzéteszem ezt a mérsékelten tartalmasra sikeredett, de legalább friss és ropogós interjút Carles Puyol-lal, a csapat egyik középső védőjével és második számú csapatkapitányával (ha esetleg valaki nem tudná). Persze írhatnék a rosszarcú latin lover bandáról is, de sajnálatos módon elmismásoltam a dolgot, majd az este 7 körül élesedő élőblogban, és a meccs utáni értékelő posztban törlesztek. Addig is igyuk az Oroszlánszívű szavait, az interjút az El Mundo Deportivo katalán napilap készítette.