Spanyolország - Németország 1 - 0
Ha valóban a Paraguay elleni mérkőzés volt a tisztítótűz - és hát nagyon úgy tűnik, hogy igen -, akkor a selección most ott toporog a kövér, szakállas szekuritis, Szent Péter színe előtt, és az elit klubba való bebocsátásának feltételeiről alkudozik. Jóságos és dicső tettekkel teli élete dacára az utóbbi időben elkanászodott egy kicsit, saját gyarlósága miatt szenvedett, és néha már csak az égiektől érkező segítségben bízhatott (meg abban a síppal a szájában rohangáló fura fickóban). De lehetett bármilyen csenevész is a spanyol válogatott teljesítménye az eddigi világbajnokság során, a Németország ellen produkált játékkal sikerült minden korábbi bűnt jóvátenni és elfeledtetni örökre, mert bár nem volt az évszázad mérkőzése ez sem, nem hullott gólzápor, és tüzes karikákon sem ugrált át senki, a maga nemében tökéletesre csiszolt, vegytiszta spanyol futballt láthattunk végre. Dícsértessék!
A már megszokott vb-ritmustól eltérően Del Bosque ezúttal készült egy meglepetéssel a mérkőzésre, persze nem a hajótestet eddig erősen a víz alá nyomó fedélzeti nehezék kihajításáról van szó önmagában, hanem a torrestelenített hadrendhez kiválasztott új kezdőjátékos személyéről. Előzetesen nem sokan tippeltek arra, hogy a címeres mezben már alaposan bejáratott Fabregas, vagy David Silva helyett éppen a totálisan zöldfülű, májusban még pontosan nulla válogatottságnál tartó Pedro mellett teszi majd le voksát az öreg rozmár, pedig utólag már a napnál is világosabb, hogy nem csak váratlan, de nagyon is optimális volt ez a döntés. A tenerifei srác ugyanis amellett, hogy középre keveredve olyan szintű és gólveszélyes csatárjátékra képes, amit Torrestől egyelőre hiába várunk, szerencsés esetben a pálya jobb szélén is le tudja kötni a védők figyelmét, hiszen eredeti posztja szerint szélső (spoiler: most össze is jött neki). Hogy sikerüljön láncra verni a német kontratámadások során általában kulcsszerephez jutó Lahm-ot, Iniesta ezúttal visszakerült a támadósor bal oldalára, ebből kifolyólag Villa újra középcsatárként törte legelöl a követ, a középpályán Xabi Alonso pedig láthatóan azt a fontos feladatot kapta, hogy a hátul takarító, Öziléket terrorizáló Busquets, és az előrébb osztogató, Schweinsteiger és Khedira zsírpárnáit égető Xavi között felszabaduló üres területeken mozogjon, és onnan táplálja a támadások tüzét elmés megoldásaival; mindeközben a legfontosabb alapelv, tehát a legjobb védekezés a támadás pluszban még meg lett fejelve a csapatra eddig nem igazán jellemző, labdavesztés utáni egészpályás letámadás intézményével. Finoman szólva is működőképesnek bizonyult az elképzelés.
Az első félidőt még a vihar előtti feszült csend hangulata uralta, ami leginkább annak a számlájára írható, hogy a németek látványosan kerülték a nyílt konfrontációt a technikásabb spanyolokkal, és nagyon visszahúzódva, biztosan felépített védőfal mögül leskelődve várták, hogy az első adandó alkalommal rátenyerelhessenek a kontratámadás rakétáit kilövő gombra. Az eddigi spanyol, és persze német meccsek alapján nem is volt annyira rossz elképzelés Löw-től ez a villámháborús taktika, annyi hiba csúszott a számításba mindössze, hogy ezúttal hiába vártak bármiféle hibára. A selección a fenti módosítások hatására úgy festett ugyanis, mint egy, a pálya egész területét elborító, labdanyelő massza, amit jobb híján csak gyúrogatni lehet itt-ott, átszakítani nem nagyon, és ha indult is volna német ellencsapás, azt a rendkívül koncentrált formában történő teljes letámadással sikerült már a születésének pillanatában visszatuszkolni a germán anyaméhbe, a két úgy, ahogy veszélyesnek mondható szituációt pedig egyszerűen elszarakodták Klose-ék. Ugyan a német kapu sem forgott sokkal nagyobb veszélyben, de spanyol szemszögből ez mégiscsak egy kellemesebb benyomásokat keltő patthelyzet volt, mint az eddigiek.
Azt már megszokhattuk a csapattól, hogy a második félidőben hagyományosan szebbik arcukat mutatják, mint az elsőben, ez azzal a szívderítő különbséggel most is stimmelt, hogy ezúttal az első félidő ócska helyett jóra, a második pedig vállalható helyett csodálatosra sikerült. A németek egy hatalmas Kroos-helyzetet leszámítva egyszerűen meccsben sem voltak, és ha egykapuzás nem is folyt, a mezőnyfölény és a totális spanyol kontroll egyértelművé vált. Az egyenes kieséses szakasz két meccsén 8 gólt berámoló félelmetes ellenfél most csupán egy maroknyi részeg tengerésznek tűnt, akik egyetlen ütött-kopott csónakban próbálnak átevezni a háborgó óceán egyik partjáról a másikra, és lehet bármekkora tengeri medve is a kapitányuk, jelentős mennyiségű szerencse nélkül egy ilyen őrült terv eleve kudarcra ítéltetett. Mindezek után ironikus volt, hogy a mérkőzés egyetlen gólja egy hagyományos, középre tekert szögletrúgásból született, pláne, hogy előtte több ötletes kisszöglet-variációt is megcsodálhattunk (amik rendre röhejesen be szoktak sülni egyébként, de ezen a napon még ezek is működtek). A német csapattól szokatlannak ható védelmi hiba, és Puyol tökéletes fejese után a fritzek teljesen kinyíltak, és akár az eddigi áldozataik sorsára is juthattak volna, de Villa, Pedro, vagy a végén beálló Torres különböző hülyeségei elnapolták a hóhér akasztását, helyette maradt az enyhébb szívinfarktusokkal megszakított fohászkodás, és lehetett kezet csókolni Kassainak, amiért egy jó helyről járó szabadrúgást elfelejtett befújni Schweinsteiger kigáncsolásáért.
Persze a Nationalelf összes nyálkás csápját lefogó, jól eltalált taktika önmagában még kevés lett volna az eddigiekhez képest hihetetlen színvonalúnak mondható megvalósítás nélkül. Hogy az ellenfél kiléte, a mérkőzés tétje, vagy a Paraguay elleni felszabadító siker miatt volt ezen az estén kérlelhetetlenül és kizökkenthetetlenül precíz a selección, azt nehéz pontosan megállapítani, de hajlok afelé, hogy a játékosok odaadását ezegyszer megháláló és hasznosító, kényelmes, sehol sem szorító játékrendszer a felelős mindezért. Továbbá eddig is sejthető volt, hogy ez a spanyol csapat mentálisan erősebb a korábbiaknál, most a leglátványosabb bizonyítékot erre akkor kaptuk, amikor az elszórakozott ziccerek hatására sem ingott meg a játékosok önbizalma egy pillanatra sem, sőt, rá tudtak tenni még egy lapáttal (pedig már fogalmaztam az "A németek újra németek" című gyászposztot). A jó játékkal régi kedves ismerősünk, Katasztrofális Helyzetkihasználás is visszatért tehát, de őkelmét leszámítva az ég világon semmit sem lehet felróni ennek a csapatnak, amelyik olyan bámulatosan játszott, hogy arra kellett rádöbbennünk az utolsó percekben, hogy már egészen az elsőtől fogva meg volt nyerve a mérkőzés.
Casillas (8) - Próbálták a gyengéjének számító magás labdákkal szivatni, de minden esetben résen volt, Kroos közeli lövését könnyedén védte, Trochowski egy távoli kísérleténél már jobban kellett nyújtózkodnia, de kiszedte azt is. Hibátlan teljesítményt nyújtott, és üdvözítő volt látni rajta azt a higgadtságot, ami az elmúlt 2 évben nem igazán volt rá jellemző Madridban. San Iker visszatért, és szétrúgja a seggeteket.
Capdevila (7) - Okosan, de nagy lendülettel élt az Iniesta játéka által felszabadított területekkel a támadásokban, védekezésben Trochowski-val simán tartotta a lépést, Kroos-szal már egy kicsit jobban meggyűlt a baja, de összességében így is kellemes csalódás volt az öreg.
Puyol (7,5) - A tompuló érzékeit, és az érezhetően csökkenő sebességét újra azzal a hamisítatlan, puyolos önfeláldozással ellensúlyozta, ami az utóbbi időben kicsit azért hiányzott tőle. Többek között ennek a jutalma volt a szenzációs fejesgólja, ami eldöntötte a meccset, őt pedig a spanyol futball halhatatlanjai közé emelte (és már az elején is majdnem fejelt egy gólt).
Piqué (8) - Aki ismeri őt a Barcelonából, az annyira talán nem is lepődött meg rajta, hogy egy gyenge egyéni teljesítményt követően pont a még nagyobb téttel bíró mérkőzésen rukkolt elő a legjobb formájával. Ha kellett, hátulról indított, vagy kiváló ütemben lépett fel a középpályára megakasztani egy-egy támadást. Átjátszhatatlan volt, ha valahogy mégis sikerült átverni, rögtön javított.
Sergio Ramos (7,5) - Előtte Pedro söprögette tisztára az utat, jöttek is tőle a kiváló felfutások rendszeresen, persze csak módjával, Podolskit is kezelnie kellett közben. Ezt egy ízben elég piszkos módon intézte, szerencséje volt, hogy elmaradt a sárga, a tizigyanús Özil-esetnél viszont inkább azt kellene feszegetni, hogy hol voltak a többiek. Talán ez volt a védelem egyetlen igazi hibája a meccsen.
Busquets (7,5) - Sallangmentes, tanári játék 21 évesen a mai futball legfontosabb posztján, mindezt egy vb-elődöntőben, ilyenkor igazán szórakoztatóak a habzó szájú kritikusai. A legkényesebb helyzetekből is ki tudta vágni magát, nem csinált semmi baromságot, és még csak nem is fetrengett.
Xabi Alonso (8) - Kulcsfontosságú volt a játéka, és tökéletesen meg is oldotta a feladatot. Szórta a jobbnál jobb keresztlabdákat, benne volt az összjátékokban, és a második félidőben rendszeresen lövőhelyzetbe került, amit a spanyolos tökölést örvendetesen mellőzve általában el is vállalt. Ha valamelyik kísérletéből gól születik, megint ő lehetett volna a meccs embere.
Xavi (8) - Végre a jól megszokott mederben folyt a játéka, teljes ellenőrzés alatt tartotta a középpályát, visszavette a passzkirályi címet, és most már kijelenthető, hogy meccsről meccsre javul a formája. A FIFA.com-on őt választották meg a mérkőzés legjobbjának, a győztes gólpasszt is ő ívelte Puyol fejére.
Iniesta (8) - Teljesen kinyírta a németek jobb oldalát, egyszerűen nem tudták tartani. Óriási szerepe volt abban, hogy Lahm gyakorlatilag semmit sem tudott hozzátenni a támadásaikhoz, labdát elvétve veszített, és több jó csel után csak a balszerencsén múlt, hogy nem adott gólpasszt Villának.
Villa (7) - A jelenkor labdarúgásának törvényszerű iróniája, hogy középen, közelebb a kapuhoz kevésbé volt gólveszélyes, mint a bal oldalról indulva. Hatalmas mezőnymunkát végzett, és pár enyhén túlbonyolított helyzetet leszámítva a legtöbbet hozta ki a szituációkból.
Pedro (7,5) - A németeket meglepte a játéka, a szurkolókat meg valószínűleg a játékának a színvonala. Szinte minden veszélyes akcióban benne volt, sokkal agilisebben mozgott és izgalmasabban kombinált, mint mostanában Torres, közben egy pillanatra sem állt le, folyamatosan vitte el a védőket Sergio Ramos elől. Néha kicsit túlvállalta magát, a képességeit meghaladó passzokkal vagy cselekkel próbálkozott, a végén annál a ziccernél pedig bizonyára úgy gondolta, hogy ő Messi. Del Bosque bölcsen nem feddte meg érte.
Torres (6,5) - Jó döntés volt egyetlen előretolt éknek behozni, mert a gyorsasága azért a helyén van, Villa meg eléggé kifáradt már a végére. Két szép csel után ziccerben épphogy csak menteni tudtak előle. Most már csak könyörületből is kijárna neki egy gól (majd a hollandok ellen 4-0-ás vezetésnél beáll).
Silva (-) - Nem sok ideje volt maradandót alkotni, de 7 perc alapján ígéretesnek tűnt. Megdöbbentően erős a spanyol cserepad, Fabregas ráadásul be sem állt most.
Marchena (-) - Menetrendszerű időhúzó csereként már másodszor játszott védekező középpályást a vb-n, kösz Vicente!
Spanyolország: Casillas, Piqué, Puyol, Iniesta, Villa (Torres 81'), Xavi, Capdevila, Xabi Alonso (Marchena 90'+3), Sergio Ramos, Busquets, Pedro (Silva 86')
Németország: Neuer, Friedrich, Khedira (Gomez 81'), Schweinsteiger, Özil, Podolski, Klose, Trochowski (Kroos 62'), Lahm, Mertesacker, Boateng (Jansen 52')
Gólszerző: Puyol (73')
Bár biztos vagyok benne, hogy az örökbecsű klasszikus, a "most már csak a következő mérkőzésre koncentrálunk" már elhangzott nagyjából ezerszer a játékosok szájából, én a következő mérkőzésre csak holnaptól koncentrálok.
A seleccion.blog.hu egyháza pedig ezúton ünnepélyesen közhírré téteti, hogy szentté avatta Paul-t, a polipot. Viselje mostantól büszkén az Oberhauseni Szent Pál nevet! Köszönjük, és gratulálunk!
Döntő: Spanyolország - Hollandia, július 11., vasárnap, 20:30.
