Döntő

2010.07.11. 08:10 rizla


(Kattintsatok a képre, faszikáim. A szöveges beharangozóhoz pedig a továbbra, ott ni.)

Egy kép néha többet mond minden szónál ugyebár, de egyébként is miféle szavak lehetnének helyénvalóak, ugyanakkor minden elcsépeltségtől mentesek most? Mindössze 4 évente van lehetőségünk arra, hogy megtekinthessünk egy világbajnoki döntőt, ami irtózatosan hosszú idő, nekem például pontosan 1998 óta működik úgy az agyam, hogy az életem különböző szakaszait a világbajnokságok közötti időintervallumok mértékegységével tartja számon (egy év pedig szeptembertől májusig tart minden tisztességes focibuzinak, mint azt Hornby óta tudjuk). Egy döntő hozhat bármilyen unalmas, vagy gyenge futballt, lehet bármilyen lapos a meccs - és olykor nyerhetik meg általunk rühellt csapatok -, már eleve hihetetlen ritkaságánál és egyediségénél fogva annyira epikus és gigászi, hogy még a futballtól amúgy irtózó barátaid és ismerőseid is ezzel fognak zaklatni, ez lesz a téma az ágyban a pasiddal/csajoddal, te pedig pontosan emlékezni fogsz erre a napra.

Egy nemzet számára pedig még ennél is többet jelenthet: a kollektív önbecsülésük jelentős részét. Konkrétan Spanyolország és Hollandia személyében két olyan, eddig örökösnek hitt lúzer csap most össze, akik még soha nem távozhattak a tornáról aranyéremmel. A hollandok két alkalommal (1974, 1978) is befürödtek a döntőben, szóval a mai lesz a harmadik, a spanyol propozíciót pedig ismerjük (a későn érkezők és ismételni vágyók ide kattintsanak). Ugyanakkor minden ünnepélyes jelentősége dacára ez is csak egy futballmeccs, ami elsősorban a pályán dől el, hangozzék bármilyen banálisan is ez a megállapítás (lásd még: a labda gömbölyű). A tapasztalt szurkolók egy része hajlamos túlzott jelentőséget tulajdonítani a közkedvelt statisztikáknak, a történelmi hagyományoknak, vagy egyes futballnemzetek egymástól elkülönülő karakterének, csak pár példa: a németek mindig nyernek, az olaszok játéka unalmas, a hollandok sosem nyernek, a spanyolok meg pláne nem (oké, az angolok tényleg mindig kiesnek). Ezek az emberek most kissé kényelmetlenül érzik magukat az eddigi világképük felborulása miatt, mert egy világbajnoki döntőt szerintük skandallum Brazília, vagy mondjuk Németország részvétele nélkül megrendezni. Pedig felesleges ezekhez a tévesen berögzült sztereotípiákhoz ragaszkodni, amikor tényleg az a két csapat jutott el idáig, akik az elmúlt években talán a legtöbbet tették ezért. A hollandok Bent van Marwijk edzősködése alatt tétmeccsen még veretlenek, a selección 3 és fél év alatt mindössze kétszer kapott ki, azért pedig egyiküknek sem kell mentegetőznie, hogy némiképp feladva az eddigi stílusukat, ezúttal nem szép játékkal esnek ki végül, hanem csúnyával menetelnek a végéig, pláne, hogy ez az esztétikai értékítélet még csak nem is jogos. Na jó, a hollandok esetében egy kicsit talán mégis.

Nehéz hányadán állni ezzel az Oranjéval, mert a döbbenetes hatékonyságukon kívül láthatóan és érzékelhetően nincs olyan vonása a játékuknak, ami egy világhódító bajnokcsapat jellemzője lenne. A látványos holland támadófutball ezen a vébén ugye többnyire a múlté, a védelmük masszív, de ha összevetjük például a 4 évvel ezelőtti olaszokéval, akkor csak legyinthetünk erre is, kontrákra építő csapatból az idei tornán is láthattunk jobbat, és a vélhetően őrületes csapategység sem akar kimászni a tévéből, hogy méretes ülepével maga alá temessen (majd ha Robben végre passzolni fog Van Persie-nek, akkor esetleg). Korszakos, sőt, olykor korszakalkotó zsenikből mindig jól álltak, most viszont hiába keresünk Cruyff, Gullit, Van Basten, vagy akár Bergkamp szintjét megközelítő játékosokat a keretben, helyettük vitatható szintű klasszisok egész sorát találhatjuk: van két lenyűgöző technikai tudással bíró, de sok esetben éretlen személyiség benyomását keltő csatár (Van Persie és Robben); egy többnyire szürke iparosokból álló védősor, akik közül legjobban az evertonos Heitinga, és a saccra kábé 100 éves Van Bronckhorst neve cseng; egy csak taplóságban korszakos (sőt, korszakalkotó) Van Bommel; egy hatalmas munkabírású, de lassú és esetlen Kuyt (jóképű poszterarccal), kihagytam valakit? Nos, igen, van még nekik egy Wesley Sneijder-ük is, aki alig egy éve még nem volt más, csak egy lehullott Real Madrid-csillag, egyetlen épkézláb szezonnal a háta mögött kiebrudalva; José Mourinho viszont köszönte szépen a lehetőséget, és igazi világklasszist faragott belőle, az Inter idei kivételes sikereinek egyik fő letéteményesét. A fent megnevezett nagy elődökhöz képest azért ő sem egy labdabűvész-típus, inkább a jó szemű, kiemelkedően, de nem világraszólóan technikás, sokat futó, nagy lövőerejű vezéregyéniségek kasztjába tartozik, abba a Gerrard-félébe. Mégis megnyerték az összes meccsüket a selejtező csoportjukban, ez önmagában ugye még nem lenne nagy kunszt, viszont a döntőig is 100%-os teljesítménnyel trappoltak el, ami már inkább figyelemreméltó, és nem is túl gyakori. Szóval hiába ódzkodik tőlük az ember, egy valamit biztos tudnak, méghozzá nagyon: győzni. Öreg hiba lenne nem (f)elismerni az ebben rejlő nagyságukat.

Talán némiképp meglepő, de Hollandia és Spanyolország nemzeti válogatottja a történelem során eddig mindössze 3 alkalommal futott össze egymással tétmérkőzés keretein belül, ezek közül is a legrangosabb összecsapás még 1920-ban történt, az antwerpi olimpián (Spanyolország győzött, 3-1), a másik kettő pedig a '84-es Eb selejtezőin (odavágó: 1-0 a selecciónnak, visszavágó: 2-1 Hollandiának). A további 6, barátságos mérkőzés mérlege: 2 spanyol győzelem, 3 holland győzelem, 1 döntetlen.

Amit a mérkőzéstől várhatunk, az nagy vonalakban nem valószínű, hogy különbözni fog az eddig látott spanyol meccsektől. A hollandok keményen, néha könyörtelenül védekezni fognak, és a szerzett labdákból próbálnak minél hatásosabb ellentámadásokat vezetni. A standard taktikai formációjuk nagyon hasonló a németekéhez, azzal a kitétellel, hogy náluk Schweinsteiger-hez hasonló, mélységből irányító fazon nem nagyon akad. Esetleg akkor, ha Van der Vaart is a pályán van, ám Del Bosque-hez hasonlóan Marwijk is általában két védekező középpályással játszatja a csapatát - Van Bommel-en kívül De Jong is az a tipikus börtönviselt nehézfiú karakter, ami kifejezetten kellemetlen lehet a spanyol játékosoknak -, és nem valószínű, hogy ezen éppen a selección ellen fog változtatni. Lássuk, hogyan is kellene meghámozni ezt a savanyú, és kellemetlenül rágós narancsot. Pár tipp:

> Mindenekelőtt végy egy vámpírt, aki majd a központi labdaelosztó ember, Sneijder vérét szívja. Ha kéznél van egy Sergio Busquets, az tökéletesen meg is felelhet ennek a célnak.

> Ha ez megvan, jöhetnek a héj problémás részei. Lelki szemeid előtt bizonyára felrémlik a tompa és lassú Capdevila képe, ahogy huszonharmadjára is felül annak az egyetlen cselnek, amit Robben tud, ezért nem árt, ha a kopaszra általában két védő is jut. Ha Sneijdert kiiktatja Busquets, akkor Piqué vagy Puyol könnyebben tud besegíteni a balon.

> A Dirk Kuyt nevű, a spanyol jobb szélen rohangáló szörnyszülöttet nyugodtan bízd teljes egészében Sergio Ramos-ra, aki képes annyit és olyan gyorsan futni, hogy többször kelljen Kuyt-nek visszazárnia miatta, mint fordítva.

> A Németország ellen sikerrel alkalmazott agresszív letámadást fontos lenne ezúttal is folytatni, mert ennek a holland csapatnak - hangozzék bármilyen furán is a történelmük fényében - nem a passzjáték a legfőbb erőssége, tehát könnyebb őket presszionálással összezavarni. Ha sikerül a két holland szélső védőt visszapasszírozni a saját térfelükre, és Sneijder kénytelen lesz hátramászni a labdákért, akkor a három csatáruk nagyon egyedül maradhat elöl. Ráadásul Sneijder akkor érzi csak igazán otthonosan magát a pályán, ha az ellenfél védősorához közel osztogathat, mélységből már kevésbé nagyfiú.

> Imádkozz, hogy Van Bommel ne rúgja sérültre Iniestát vagy Xavit, és kivételesen kapjon lapot a favágásért. Az általam egyébként igen nagyra becsült Van Persie is erősen beparasztosodott erre a vb-re, szóval csak óvatosan azokkal a cselekkel hátul.


Oberhauseni Szent Pál nem hagyja cserben a hívőket, máglyára az imposztorokkal!

A világbajnoki döntő egyik legpikánsabb részlete futballínyencek számára, hogy a két csapatban Európa talán két legerősebb utánpótlásnevelő egyesülete, az Ajax és a Barcelona egykori ifistái csapnak össze. A kapocs a két klub között minden idők egyik legnagyobb holland játékos- és edzőgéniusza, Johann Cruyff, az ő nevéhez köthető az az ifjúsági rendszer, ami a jelenlegi Barcelona, és azon keresztül a spanyol válogatott alapját is képezi. A selección 8 Barca által kinevelt játékost vitt magával a világbajnokságra (Valdes, Piqué, Puyol, Busquets, Xavi, Iniesta, Fabregas, Pedro), míg a hollandok az Ajax-nevelésekre építenek javarészt (Sneijder, Van der Vaart, Huntelaar, Elia, Heitinga, De Jong, Stekelenburg, Van der Wiel, Babel). Hogy mit szólnak az amszterdami srácok Cruyff azon nyilatkozatához, miszerint örülne a spanyol győzelemnek, arról fogalmam sincs.

A spanyol kezdőcsapatot illetően nehéz megtippelni, hogy ki lesz Villa társa elöl, a legvalószínűbb, és talán legkívánatosabb opció Pedro, amigo mio, persze nagy kérdés, hogy képes lesz-e a németek ellen nyújtott jó játékát megismételni újra, most már egy kifejezetten belőle is készülő védelemmel szemben. Amint lesznek friss infók, természetesen igyekszem rögvest frissíteni a posztot, úgyhogy érdemes lesz majd visszatekintgetni ide.

És a végére valamit arról, hogy alkalmanként mennyire nem érnek szart sem azok a bizonyos statisztikák. Az ugye megvan, hogy vereséggel kezdve a tornát még soha senki sem tudott világbajnok lenni, de ugye megvan az is, hogy a spanyol válogatott 1978 óta egyetlen olyan mérkőzést sem nyert meg, ahol 0-0 volt az állás félidőben? Na, az egyenes kieséses szakaszban ezt a kellemetlen adatot azóta pontosan háromszor sikerült felülírni.

Jó szurkolást mindenkinek!
(ugye azt nem szükséges mondanom, hogy 20:30-tól?)

UPDATE: a spanyol kezdőcsapat: Casillas - Piqué - Puyol - Iniesta - Villa - Xavi - Capdevila - Xabi Alonso - Sergio Ramos - Busquets - Pedro; a holland kezdőcsapat: Stekelenburg - Van der Wiel - Heitinga - Mathijsen - Van Bronckhorst - Kuyt - De Jong - Van Persie - Sneijder - Robben

259 komment · 1 trackback

Címkék: meccs döntő st paul

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr402143830

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bűn és bűntetlenség - a Biszku-film 2010.07.11. 20:25:37

Bűn és bűntetlenség. Itt letölthető. Történet az 1956 után következő megtorlások egyik vezetőjéről, Biszku Béláról, a belügyminiszterről.Bővebben: http://mandiner.hu/tag/biszku_belaElnézést kérünk a Mandinertől és a film készítőitől, de ezt a filmet mi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nasteey 2010.07.12. 01:01:50

Úgy látom NST-n mindenkinek savanyú a szőlő. Szar ügy... :DDDDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 01:02:44

ja itt amerikaban csak a mellberugasra mondtak hogy ez sima piros lap

rizla 2010.07.12. 01:02:49

@_Colos: csak azért, mert valami baromság, még nem fogom kiszedni, meg amúgy is van jobb dolgom, mint egyesével mazsolázgatni (pl posztot írni, hehe). igazság szerint a kommentekbe sem akartam beleolvasni, de a javaslatom az, hogy az általatok kurva nagy faszságoknak vélt dolgokra egyszerűen csak ne reagáljatok.

venyigeszu, albánia, és a többiek, ti meg ésszel most már.

az óvóbácsi szólott hozzátok.

Atomot Nekik! 2010.07.12. 01:06:15

@csizsikpizsik: MIót Albáni a fojton ideszokik és fikáz mindent, ami csak szóba kerül. Mások meg etetik....:(((((

casaubon 2010.07.12. 01:08:18

@Balatony: "Neutrality: Poor for both teams, but if he had done his job right Spain would have won in normal time"

tökéletes összefoglalás. ha tényleg normálisan fúj, akkor a hollandok nagyjából 8-an fejezik be a meccset.

eddig nálam Xavi volt a csúcs. Iniesta most fellépett mellé. :) de az se semmi, hogy Fabregas gólpasszt adott az EB-döntőn is és most is.

2010.07.12. 01:13:16

@casaubon: egyetértek. egy kérdés még: szerintetek nem lett volna jobb fabregas alonso helyén? tudom butaság egy fél meccs alapján ítélni, de szerintem jobb lett volna.
másik: elképesztő, hogy del bosque összes cseréje jó húzás volt, mindenki nagyot tudott játszani még csereemberként is.

robot_ 2010.07.12. 01:18:37

@hagyma:
jaooo... ha szivedre teszed a kezed, amit te irtal az se realis meg amit en mondtam az se. :)
de jo kis hulyeseg, meg vegulis itt most az esett golok kapcsan aktualis.

egyebkent: Nem ertek azzal egyet hogy azert jatszottak gól-gyengén a spanyolok mert mindenki beallt vedekezni. Ebben a magyarazatban van egyreszt valami, ezt elismerem, de a spanyolok - sajat bevallasuk szerint is - a helyzetkihasznalasban kell hoyg a legtobbet fejlodjenek. Villa kihagyott tizenegyesetol Torres 6-7 kihagyott 100%-os helyzeteig, meg azert villanak is volt még pár, es most csak a ket csatart mondtam, meg Pedro a nemeteknel ugye...
_Nem basztatás ez, meg amugy se sertodjon meg aki most lett vilagbajnok, de szerintem ennek az az oka:
Hogy nem kellene ilyen hamar rendezni a VB-t szezon utan. Inkabb legyen benne hogy "kiesnek formabol", es ujra be kell lendulni, de ennyi kifacsart jatekos aki maga alatt teljesit (Torres, Xavi, X.Alonso, Messi, Rooney, CR, Drogba, Gerrard, Deco, Kaka, Tevez)
ezek a focistak keveset mutattak abbol amit ev kozben tudtak. Ha pihentebben erkeznek, akkor pl nem hiszem el h Torres ne rugott volna 4 golt, mutet ide vagy oda. Sztem nagyon tehetseges, tehetsegesebb mint Villa.

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 01:22:59

@_Colos:
Pedig pont azt nevezik csalásnak, amit itt leírsz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 01:25:57

@robot_:
en a golhianyt abban lattam/ de nem vagyok studioszakember/ hogy egyszeruen nem tudtak donteni
lojjek, cselezzek passzoljak
es nem csinaltak semmit sok helyzetnel
se nem lottek se nem cseleztek se nem passzoltak
sokszor eledtek a labdaban mikor lovohelyzet volt. vagy ott volt az ures tars
sok helyzetig elmentek, a nagy gond a befejezes volt en ugy latom

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 01:26:58

@hagyma:
Igen, a bíró miatt kapott ki Hollandia.
Semmivel nem játszottak rosszabbul, mint a spanyolok.
11, majd 10 embernek 12 (vagy 14, ha a két partjelzőt is vesszük) ellen játszani nem könnyű, pláne úgy nem, ha a 12 egyikének jogában áll az egyik oldalon minden szabálytalanságért sárgát adni, a másikon meg még szabadrúgást sem. Meg kirúgást adni egyértelmű szögletek esetén (nem egy ilyen eset volt).
Itt ez történt.
Ehhez a bíróhoz képest Rosetti és Larrionda a becsület és a hibátlan játékvezetés szobra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 01:28:44

vagyis egyaltalan nem volt NAGY gond mivel vilagbajnoksagot nyertek
@Hajrá, Fő- és Albánia?:
itt Gullit volt az egyik szakkomentetor
gondolom ismered
csalas eszebe sem jutott es nyiltan kimondta a mellberugas az piros lap volt
so

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 01:29:21

@hagyma:
Amerikában nem értenek a focihoz.
Szólj majd nekik, hogy itt nem szabad megfogni a labdát. Ez a futball nem az a football.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 01:32:09

@Hajrá, Fő- és Albánia?:
piros lett volna
a biro xar volt
mindket oldalra
az altalad kepviselt elfogultak, akik tortenetesen spanyol drukkerek, es tortenetesen robben beruhja a helyzetet, azutan nyernek, most a biro nyakaba varrnak a spanyol vereseget
a biro erelytelen mutogatos teatralis szar volt
mind a ket oldalra
es a spanyolok kicsivel jobbak voltak
pont egy gollal

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 01:33:55

@robot_:
Ez tény, Villa falábú. 100 kapura lövésből van átlagban 2 gólja.

@hagyma:
Biztos van az a pénz nála is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 01:34:17

@Hajrá, Fő- és Albánia?:
azt en eddig nem tudtam Gullit nem ert a focihoz
meg Mcmanamenn meg Klinsmann
so sorry
majd szolok nekik hogy segitesz legkozelebb ha igenylik

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 01:35:25

@hagyma:
Nem lett volna piros, nem a mellberúgás volt a szándék. Sárga lett volna, az is lett.
A spanyolok semmivel sem voltak jobbak. Illetve de. Pont egy bírónyival.

Venyigeszu_de_Lucerna 2010.07.12. 01:39:48

@rizla:
Ja, hogy trollok hajrá, objektívek kuss?

rizla 2010.07.12. 01:40:29

@Hajrá, Fő- és Albánia?:

marwijk nyilatkozata: "Nagyon csalódottak vagyunk. Annyira közel voltunk a sikerhez, nyerhettünk volna. Általában nem stílusunk brutális belépőkkel operálni, de ez egy döntő volt és mindkét oldalon akadtak kemény szabálytalanságok. Az ember azért játszik, hogy győzzön, ebben sok az érzelem is. Szívesen nyertünk volna csúnya futballal is. Spanyolország a legjobb, a legjobb csapat győzött."

sehol sem látok bírózást.

rizla 2010.07.12. 01:41:12

@Venyigeszu_de_Lucerna: "Most Spanyolország őket is megelőzte, mert őket legalább a VB-címig nem tolták el. "

ha te ezt objektivitásnak nevezed, akkor igen, kuss.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 01:43:18

@Hajrá, Fő- és Albánia?:
igen Mc Manaman-ra
Mary aszitte kulfoldi az amgolja miatt
vegulis az
de ennek nincs jelentosege
az itteni stab abszolult korrektul es objektiven lenyomta a VB-t
es nagyon jo szakkomentatorok voltak minden meccsen
annak orulok, hogy a velemenyuk majdnem mindih ehyezett az enyemmel

nalam e Gullitnal piros volt
ez van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.12. 01:45:19

ja es Gullit holland
meg kell jegyeznem biztos ami biztos

Venyigeszu_de_Lucerna 2010.07.12. 01:45:44

@rizla:
korrekt vagy nagyon :-)
Aki benne dolgozik, nem engedheti meg magának, de a független szurkoló meg az újságíró igen. Ők ugyanis ugyanazoktól függenek egzisztenciálisan, akiket most kritizálnának, de nem tehetik, mert még szeretnének ebből a szakmából megélni. Tudom hogy van ez, eltöltöttem vagy 40 évet futballpályán és mellette.

rizla 2010.07.12. 01:49:06

@Venyigeszu_de_Lucerna: nem tudom miről beszélsz most.

Venyigeszu_de_Lucerna 2010.07.12. 01:49:24

@rizla:
óh, igen. Eddig azt tapasztaltuk, hogy igenis az elődöntőig, esetleg a döntőig eltolnak csapatokat, ahol aztán már korrekt eredmény születik. Most ez pont fordítva történt.

Venyigeszu_de_Lucerna 2010.07.12. 01:50:04

@rizla: a hollnd szöv.kap nyilatkozatáról

rizla 2010.07.12. 01:52:01

@Venyigeszu_de_Lucerna: érdekes, guus hiddink simán megengedte magának, hogy csalózzon az elbukott BL-elődöntő után. ő nem fél attól, hogy nem kap munkát?

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 01:53:57

@hagyma:
Külföldi. Skót. :-)
(Egyébként maratoni futó volt, mielőtt elkezdett focizni. Az egyik kedvencem volt annó, akkor még szerettem angol focit nézni.)
Dehogy. Gullit maláj. Vagy alami ilyesmi. A hollandok fehérek. :-)

(És szerintem irigykedik, hogy ők, az úgymond "nagy generáció" semmit sem értek el, az utánuk következők meg egy 3. meg most egy 2. helyet, és akár világbajnokok is lehettek volna, ha a bíró nem tolja ennyire pofátlanul a spanyolokat.)

robot_ 2010.07.12. 01:56:35

@rizla: ő amugy valszeg valogat a melok kozul, mellesleg akkor igaza volt reszben.

rizla 2010.07.12. 01:58:20

@robot_: venyigeszu szerint most is igaz lenne, ez irreleváns. pont ez a lényeg, hogy simán anyázhatod a bírót a nyilatkozatokban edzőként, ez bevett szokás. marwijk is lazán sztáredző egyébként, csak mondom. nézz végig a pályafutásán, meg most a hollandokkal való menetelésére (messzebb jutott velük, mint hiddink). szerinted ő nem válogathat a melók közül? ne vicceljünk már.

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 01:59:41

@Venyigeszu_de_Lucerna:
Szerintem a döntőig is eltolták őket, a németek elleni meccsük volt bírói segítség nélküli.
Ja, meg a Svájc elleni, ott ki is kaptak.
Honduras ellen Villát a pofonért ki kellett volna állítani, akkor még 0:0- volt, a 2 gólt ő rúgta.
És akkor nem játszhatott volna Chile ellen, ahol a chilei védőt teljesen ok nélkül állították ki. Villa ott is gólt rúgott - a pályán sem lehetett volna.
A portugálok ellen is volt meg nem adott 11-es, de a portugálok sem voltak jók. Meg ők szintén nagy név, hagyták, mit kezdenek egymással.

De ha nem tolják őket ennyire már az elején, mehettek volna haza az olaszokkal, franciákkal. Még az angolok előtt.

rizla 2010.07.12. 02:00:36

csak simán az van, hogy vannak ilyen vén és hülye emberek, akik valószínűleg sokat szoptak életükben, és minden mögött összeesküvéseket látnak. minden a zsidók műve, minden a fifa műve, valójában diktatúra van, stb. unalmas ez. akiket toltak, az dél-korea, azt látta mindenki. a spanyolokat pár szerencsés ítélet miatt még nem tolta senki. veszélyes dolog a paranoia. és ezt a csaló témát kb most fejezzük be, ezért tényleg ban lesz kiosztva, mert teljesen értelmetlen, és halál unalmas vita. XY szerint csaltak, ZZS szerint nem.

Sir Black The Brightest 2010.07.12. 02:38:48

Viva! :) A polip ezúttal nem hibázott. Nehéz meccsen, de végül megérdemelten nyert Spanyolország. A kritizálók nyugodtan hápogjanak a fórumokon mert mindössze ez maradt nekik. :)

Maqus · http://oposszum.hu 2010.07.12. 02:48:15

@VodkadrinkerPíter: Így van, de azért csak keményen ezekkel a trollokkal :)

Gratulálok Spanyolországnak, kár, hogy pont a döntő lett ilyen antikatartikus, de azért Casillast én is megkönnyeztem. És köszönet a kiemelkedő színvonalú blogért, na meg persze a remek képekért! Lezárult immár egy korszak, de ne csüggedjünk, inkább emlékezzünk a szép momentumokra, a hatalmas gólokra, a nagy esésekre, a drámai pillanatokra, s ne feledjük: négy év múlva újra találkozunk! Talán épp veletek, ugyanitt.

Hajrá, Fő- és Albánia? 2010.07.12. 02:55:12

@VodkadrinkerPíter:
Nehéz meccsen, óriási bírói segítséggel.
Ez sokkal közelebb jár az igazsághoz, mint amit te írtál.

Miért, neked mi maradt egyébként?
Spanyol vagy?
Nem.
Akkor meg?
Eldicsekedhetsz a haveroknak, hogy te már 3 hete a spanyoloknak drukkoltál?
Hurrá!
Gondolom, életed legnagyobb élménye.
Szegénykém...

rizla 2010.07.12. 02:59:12

ehhh, esküszöm nem akartam kimoderálni a kommentedet, félrenyomtam (csak egy bant akartam, de úgy tűnik az meg nem működött:DDD). ha elmentetted, nyomd be.

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.07.12. 03:05:25

Mondjuk jellemző, hogy az itt belinkelt worldreferee.com-on a bíró a cikkírótül 6-os (ezek hülyék? Kassai 6,5-et kapott az utolsó meccsére, és Webbnél nagyságrendekkel jobb volt), de a néptől 4,5 osztályzatot kapott.

Puyolt az ottani értékelő szerint is ki kellett volna küldeni, és a gól előtti szabálytalanságot is meg kellett volna adni (holland szabadrúgás a spanyol 16-osnál).

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.07.12. 03:09:40

@rizla:
Jaja, én meg elhiszem...
A komment elméletileg nem tűnik el, csak itt nem jelenik meg, ha nagyon akarod, vissza tudod állítani.

(Gondolom, kitiltani is csak véletlenül tiltottál ki... Hát hogyne.
Nem bírod a kritikát, ez van. Te fikázhatod a más véleményen lévőket, azok meg nem fikázhatnak vissza hasonló stílusban. Gerinces dolog ez, az tény. Gondolom, sokat tanultál sixx mesteredtől.)

Hajrá, Fő- és Albánia! 2010.07.12. 03:10:28

@rizla:
De, működött. Ez már másik nick.

smartdrive 2010.07.12. 03:18:12

@rizla: hát, ha egy nyolc góllal megnyert vébét össze tudtak csalni, akkor már ezért megérdemlik, mert ez így önmagában a művészet szintjére emelt mimikri lenne

rizla 2010.07.12. 03:18:12

@Hajrá, Fő- és Albánia!: nem, kitiltani direkt tiltottalak ki. a kritikát bírom (mondjuk nekem ugyan nem írtál kritikát), de te ész nélkül ugyanazt nyomod, csalózás, csalózás, csalózás. ez mindenki agyát felbassza, én meg szeretném, ha értelmes párbeszéd folyna, és olvashatóak lennének a kommentek, sajnos te ezt a folyamatos, több órája tartó, agyérgörcs határait súroló fantasztikus véleményeddel erősen elbaszod. szóval mindenki jobban jár, ha nem írsz ide. a kommentjeid, mind a 6231 itt maradnak, ne aggódj, mindenki látni fogja, hogy szerinted csaltak a spanyolok. elmondtad, köszönjük.

a kommentedet nem tudom visszaállítani, pedig igazán remek darab volt, értékeltem, hidd el.

smartdrive 2010.07.12. 03:20:14

@rizla: ööö, ilyenkor jön a "focit gólra játsszák" közhely, és hogy abból 5 csapat is többet lőtt náluk?

smartdrive 2010.07.12. 03:22:51

szerintem egyébként minden idők leggyengébb világbajnokát láttuk

rizla 2010.07.12. 03:25:23

@smartdrive: hát ezaz, hogy közhely. ha bekkel és kontrázik a csapatom, meccsenként 2 gólhelyzetből lő 2 gólt, akkor támadóbb felfogású, mint a labdabirtoklós masszív tank, ami felállt védelemmel szemben is eljut 10 helyzetig meccsenként?

smartdrive 2010.07.12. 03:25:49

ami teljesen megdöbbentett, az a meccs végi katarzishiány a játékosokon

kb. mintha egy BL-döntőbe jutást ünnepelnének

smartdrive 2010.07.12. 03:58:04

Casillast sajnálom kicsit

kapott egy egyhónapos barcelonai jutalomutazást, most azt hiszi, övé a világ, de holnaptól mehet vissza Madridba, és ugyanezek az arcok már szopatni fogják

(mind a nyolc gólt Barca-játékos szerezte)

ő most a spanyol foci Christian Laettnere

smartdrive 2010.07.12. 03:59:02

Casillast sajnálom kicsit

kapott egy egyhónapos barcelonai jutalomutazást, most azt hiszi, övé a világ, de holnaptól mehet vissza Madridba, és ugyanezek az arcok már szopatni fogják

(mind a nyolc gólt Barca-játékos szerezte)

ő most a spanyol foci Christian Laettnere

FeroxX 2010.07.12. 06:43:50

jam hát érdekes lesz :).. nagyon sajnálom, hogy a Madrid úgy elkurvult ahogy.. mivel hű szurkoló vagyok, még mindig őket pártolom jóban rosszban.. de az elmúlt évek és a jelen Barcelona-ja meg kell vallanom, hogy sokkal szimpatikusabb és nem csak az eredményeik miatt, hanem azért, mert gyúrtak a saját nevelésre rendesen, a Madrid is akkor volt jó amikor a csapat gerincét többnyire a castillasok alkották felturbózva néhány aranylabdással.

ui.: Szalai Ádámot az A-ba !!! :)

2002 2010.07.12. 07:42:45

Albánia, teljesen felesleges csalásról beszélned, ha láttad a szlovák olasz meccset, akkor tisztában vagy vele, hogyan fújdogál az a bíró

Jimbo75 2010.07.12. 08:14:31

Csak most sikerült géphez jutnom, gratula a csapatnak, megérdemelték a győzelmet, úgyhogy innentől nem csak Európa, de a Világ legjobb csapata is Spanyolország:))))

robot_ 2010.07.12. 10:07:01

@rizla: Ismerem Marwijk-ot, nem kell bemutatni, raadasul szimpatikusabb is mint Hiddink, de Hiddink vilagszinten mar ismertebb egyebkent nem tudom miert, valoszinuleg mert nepszerubb csapatokat edzett, masreszt meg Hiddink mindig a legnezettebb esemenyeken volt trénere valami sokaig lejuto csapatnak.
Amugy nem irrelevans, mert szerintem viszont NEM reklamalna joggal, de hat nem is teszi ugye, szoval nekem a venyigeszu velemenye irrelevans, a hollandok brutalisan verekedtek csak a palyan, alig volt neha foci, szar volt a meccs, miattuk volt az.

takaróléc 2010.07.12. 10:17:46

Ez a VB mintha arról szólt volna: mindenki tudja, hogy a spanyolok a legjobbak, de hogy lehet őket megállítani? Végül senkinek se sikerült (csak Svájcnak, de attól csak óvatosabb lett a sp. játék). Torres formán kívüli játéka betett a góllövésnek, különben meg szerintem többször nagyon szépen játszottak. Speciel a németek mindenkinek tetszettek, de a spanyolok ellen a félpályán is alig jöttek át.
Lám, válogatott szinten még ez a tartalékos Barcelona is jobb mindenkinél.

Binglof 2010.07.12. 10:17:48

Végignéztem a neten egy pár ezer hozzászólást a "szurkolóktól".
Hát ennyi baromságot régen olvastam...
Veszíteni tudni kell. Ezt a hollandok sosem tudtak.
Élvezhetetlen meccs volt, aki látta, tudja kik miatt. Ha nem Webb vezeti, kb. 8-an fejezik be a döntőt.
Egy 70%-os formában lévő spanyol csapat is nyerni tudott a VB-n. Ez mindent elmond a képességeikről.
(Az nyert, akinek szrukoltam, és akit tippeltem.)

Camriana 2010.07.12. 11:13:50

@smartdrive: Én is hiányoltam a katarzist a végén, sokkal nagyobb ünneplésre számítottam a részükről. De a meccset látva sajnos nem volt egy olyan katartikus győzelem mint 2 éve az eb-n.
Szerintem ők nem így akartak nyerni, nem egy ilyen ronda meccsen, de nem tehettek ellene semmit, a hollandok gondoskodtak a hangulatról. Szemét, alattomos módon megölték a játékot, mindenáron nyerni akartak és nem válogattak az eszközökben.
Viszont a futballban van igazság, szerencsére ez sokszor bebizonyosodik és mégha nem is olyan meggyőző teljesítménnyel mint 2 éve de a spanyolok voltak az egyetlenek akik kultúrált keretek között, saját játékukhoz ragaszkodva, szépen sportszerűen játszottak ezen a tornán, ezért megérdemlik a győzelmet.
Az ő sikerük a futballnak tesz jót, mert ha tegnap a hollandok ezzel a mészárlással megnyerték volna a vb-t akkor azt látta volna a többi csapat hogy alattomosan, piszkos módszerekkel is el lehet érni valamit. És ez ugyanúgy elterjedt volna mint ahogy az Inter BL győzelme után elterjedt, hogy bunkerfocival, 10 emberrel védekezéssel sikeres lehet egy csapat.
És pontosan ez a 2 dolog, az bunkerfoci és az aljas, szabálytalan módszerek azok amik megölik azt amiről ez a játék szól.
Busquetsnek igaza van: A futball tartozott ezzel Spanyolországnak.

VIVA ESPANA!!!

Player 1 2010.07.12. 11:24:13

@Jimbo75: Beírtad megkérdőjelezhetetlen és ellentmondást nem tűrő kommentedet.A németek pont 2x annyi gólt rúgtak, mint a spanyolok.Argentína is többet lőtt jóval, pedig 2 meccsel kevesebbet játszott.Azért remélem, nincs vége a focinak, és a jövőben nem ilyen csapatok nyerik a tornákat.

Camriana 2010.07.12. 11:26:43

A holland válogatott meg ritka egy képmutató banda. A bírót okolják a vereségükért, amikor az egész meccs nem szólt másról minthogy mennyi szabálytalanságot úsznak még meg.
A sportszerűség legkisebb szikráját sem mutatták, még a labdát is úgy adták vissza hogy a spanyolok jöjjenek ki belőle rosszul.. Egy kevésbé beszari, következetesebb bíróval 7 emberrel fejezték volna be a 120. percet.
Akár a német, akár az uruguayi válogatott méltóbb lenne az ezüstéremre..

dvittore 2010.07.12. 11:27:42

@Hajrá, Fő- és Albánia!: Öcsém, hogy te mekkora egy pöcs vagy! Több blogon is láttam a hozzászólásaidat és mindegyiken csak a hülyeségeidet nyomod.

Sir Black The Brightest 2010.07.12. 12:22:07

@smartdrive: nem az számít hogy ki lő több gólt összesen, hanem hogy mikor lövik azokat a gólokat.

Sir Black The Brightest 2010.07.12. 12:26:53

@Hajrá, Fő- és Albánia?: Szánalmas vagy. Vergődsz és vagdalózol a szavakkal kínodban, mert mást nem tudsz. Nem is kívánok érdemben reagálni a kommentedre annyira elcsépelt és lealacsonyító, ezért csak javaslom, hogy menj el pszichológushoz kibeszélni ezt a VBt...

Player 1 2010.07.12. 12:47:33

@Bravia86: Azért az, hogy csak ők játszottak szimpatikusan, rohadtul túlzás.Ráadásul ők NEM játszottak szimpatikusan.Sajnos a spanyolokban mindig benne van az a mentalitás, hogy színészkednek és átverik a játékvezetőt.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.07.12. 13:23:18

Köszi a Biszku-filmet! Megrázó.

kacce 2010.07.12. 13:53:38

Udv Amszterdambol! Tegnap kicsit fura helyzetben voltam, mert nagyon szeretem Hollandiat, de az elejetol fogva a spanyoloknak szurkoltam.
Mert hat oket meg meg jobban szeretem :)
♥ Viva Espana ♥

Neil Blender 2010.07.12. 14:05:24

Megcsinálta a csapat gyerekek!

Hollandia minden negativ várakozásomat alulmúlt, gusztustalan patkány egy csapat, Sneijdert és Kuytot sajnálom ők legalább "tisztább" eszközökkel igyekeztek nyerni nem úgy mint a társak.

Csalást emlegetőknek ajánlanék a meccsről egy Van Bommel összest, egy sima bajnokin az első félidőben már nincs a pályán, csaúgy mint De Jong, akit azonnal ki kellett volna állítani, csoda hogy XAbi Alonso tudta folytatni... Továbbá Heitingát már ki kellett volna állítani és 11est adni mikor Xavit rugta a labda helyett, nem mellesleg Robbent is ki kellett volna szórni sipszo utani labdaelrúgásnál. A másik oldalon Puyolnak minimum egy sárga járt volna, de kérdezem én hogy mekkora volt az a szabálytalanság amiben Robben (!!!!!!!!) nem esik el... Ha elesik, kibillen az egyensúlyából akkor le kell fújni, ő továbbvitte csinált egy cselt, és megtaposta Casillast...

Ennyit erről, mindenki aki nem kötekedni akar ezeket gondolja végig. Játékban egy csapat volt a pályán, aki rúghatott volna több gólt is amennyiben Iniesta, Fabregas, Ramos jobban koncentrál. Iniesta amúgy nagyot játszott de ha elmegy a meccs akkor a nyakába lehetett volna varrni, 2 ziccert totyorgott el... ismét. A végén hős lett és így is van jól.

Casillast öröm volt látni, csakúgy mint a csapategységet (az megvan hogy Iniesta Daniel Jarques polóban, Ramos pedig Puerta fényképes polóban ünnepelt?)

dvittore 2010.07.12. 14:08:48

@Player 1: "Sajnos a spanyolokban mindig benne van az a mentalitás, hogy színészkednek és átverik a játékvezetőt"

Ez sajnos nem a spanyolokban van benne, hanem a mai fociban. Gyakorlatilag profi színészeket nevelnek a játékosokból, hogy átverjék a többnyire amatőr játékvezetőket - közvetve az ellenfelet és a szurkolókat is.

dvittore 2010.07.12. 14:13:48

@Neil Blender: "az megvan hogy Iniesta Daniel Jarques polóban, Ramos pedig Puerta fényképes polóban ünnepelt"

Az meg! Kicsit meg is mosolyogtam Ramost, amikor a díjátadó után mindenkinek adták az ünneplő pólót, ő meg egy laza kézmozdulattal visszadobta a szerencsétlen szertárosnak, hogy ő ugyan azt fel nem veszi. Egyébként már az EB győzelmet is ilyen pólóban ünnepelte.

Xavi és Puyol katalán zászlós magánszáma is mókás volt. Kíváncsi vagyok, mennyire tetszett a királynőnek. :-)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.07.12. 14:18:14

@Neil Blender: Ramos es Iniesta azokkal a polokkal (karogo, cinikus pasi letemre) kurvara meghatottak.

grasslover 2010.07.12. 14:44:24

www.youtube.com/watch?v=IVTyI2Jsoms --- xd Igazi vezér volt tegnap, már mindenképpen a legnagyobb kapusok közt kell emlegetni.

a holland börtönválogatott meg gusztustalan volt: volt ott egy fővezér bunkó falusi csonttörő, (bommel) börtöntöltelék rosszarcú, (de jong, heitinga) nagyképű ripacs, (persie) és persze nem hiányozhatott a 2 dühöngő idegbeteg, aki élete meccsén lófaszt se csinált (sneijder, robben)

amikor Elia beállt akkor picit befostam, de Kuyt akkora fekete ürességet hagyott maga után, hogy oda már rutinból nem passzoltak

Ini meg a király, de ha nincs a gólja akkor tényleg meglincselik, hihetetlen mennyire töketlen a kapuval szemben, de tényleg akkor lő gólt amikor kell. Torres cseréje meg arra volt jó, hogy játszon ő is egy vb döntőben, a formája semmit nem javult, ha tizikre került volna sor szerintem kihagyja (kik lőttek volna? Cesc, Xavi oké, Busquets lutri, Iniesta szeritem lepasszolta volna azt is.. Puyol?)

grasslover 2010.07.12. 14:46:49

ja és amikor Iker elsírta magát a gól után, az még engem, Titanicon röhögő embert is meghatott

Neil Blender 2010.07.12. 15:11:32

@dvittore: @csizsikpizsik: Igen, Ramos már az EB-n is ezt csinálta. Iniesta pedig szabályt szegett mert ugye tilos bármilyen üzenetet fényképet közzétenni. (ami mekkora baromság már??)

Főleg Iniestától szép gesztus hiszen a városi ellen csapatkapitányát rakta a polójára egy VB döntőn... Óriási gesztus.

@grasslover: Casillas konkrétan bömbölt mint egy gyerek, válogatottsági kapitány rekorderként, BL győztesként, spanyol bajnokként, EB győztesként. Tette mindezt a meccs közben (!!!). Óriási pillanat volt szurkolói hovatartozástól függetlenül...

deltaTheEnd 2010.07.12. 15:17:19

Végre a legjobb csapat nyerte a Vb-t (nem ilyen habi Olasz válogatott amit még Magyaro. is elvert).

A legjobbak voltak bizony játéktudás tekintetében ezt nem lehet elvitatni. A legtöbb ziccert is biztos Spanyolország alakította ki, aki szerint ez védekezőfoci az hülye. Meg soha nem látott még Barca meccset.

A döntőig kellett mák is, de amelyik csapat odáig eljut arra ez mindig igaz (HOllandok mákszériája a megpattanó labdákkal).

Egyszóval nagyon örülök, annak is, hogy 7 barcás volt a kezdőben, annak is hogy micsoda sportemberek (Jarque , Puerta, Casillas), annak meg a legjobban hogy világbajnokok.
(Aztán hazatérve a Barcába nehogy megelégedjetek, mint 2006ban, kelleneka további címek).

Aranylabda lesz még érdekes év végén. Egyik spanyol se játszotta be magát a pole-pozícióba, így még az elvesztett döntő mellett is talán Sneijder a legesélyesebb.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2010.07.12. 15:29:53

@Neil Blender: Tudom, az mar akkor is nagy dobas volt Sergiotol, de most nagyobbat utott bennem, mert az EB-n ugymond friss volt a Puerta-dolog, most mar nem volt az, es o megis felhuzta azt a polot.
Iniesta meg Casillas...kurva nagy volt. Kurva nagyok voltak mindannyian...

...es a legviccesebb Puyol es Cesc sorozese, azon fetrengek orak ota :)))))

Venyigeszu_de_Lucerna 2010.07.12. 15:35:35

@deltaTheEnd:
Te egyszerre végignézted a csapat elmúlt 50 évben játszott meccseit, hogy legtöbb ziccerről beszélsz? Három csapat volt csak, amely igazi támadófocit játszott, de Ti valószínűleg annyira elvakultak vagytok, hogy a kiszorítós labdatartást is támadásnak nézitek. Azt kellene összeszámolni, hogy mennyi a kereszt/oldal/hátra és előrepasszok aránya! Nem száma, ARÁNYA. Ha az utóbbiból van több, az a támadófoci. Pont.

Player 1 2010.07.12. 15:59:45

@dvittore: Azért nem mindenkiben van benne.Mikor Torres elkezdett futni a labda után, aztán mikor látta, hogy ebből nem lesz semmi, megállt és eldőlt, azt hittem kikapcsolom.Mindkét csapat nagyon undorítóan játszott, egyik se érdemelt kupát, de még csoportból való továbbjutást sem.Sok agyonsztárolt barom...Leginkább a kiscsapatok között találni szimpatikusat, mert köztük nincsenek céronáldó-félék.A németekben sincs benne ez a mentalitás például.Bár aki ismeri a németeket, az ezen nem lepődik meg.

deltaTheEnd 2010.07.12. 15:59:50

@Venyigeszu_de_Lucerna: Miért nehéz felfognod, hogy évek óta az a Barca (és a Seleccion) játéka, hogy nem előrebasszák a labdát, hanem addig adogatják körül a védelmet és addig mozgatják őket amíg rés nem nyílik? Miért nem tudod felfogni??

Ez már nem is egyszerű támadófoci, hanem annak a művészete. És minden ország csak arra törekszik, hogy megpróbálja elrontani ezt.

Ha ez sem győzött meg (és ugyan mért győzött volna hisz láthatóan értetlen vagy), akkor legalább azt fogd fel amit Marwijk mondott: "A jobb csapat győzött".

Ja és: A legtöbbet kapura lövő csapat: 121, Spanyolország. ENNYI!!!

(u.i.: hiába válaszolsz, nem foglak etetni, nem írok vissza)

HAnonymus 2010.07.12. 16:05:17

Lucerna, hadd kérdezzem már meg, ha nem gázolok a privát szférádba vele:
1) Mi számodra az etalonfoci? Kik játsszák, és mikor láttál utoljára legalább hasonlót, illetve kitől?
2) Te kinek drukkoltál a VB-n?

Player 1 2010.07.12. 16:07:32

@deltaTheEnd: Hát Chile letámadta őket, és meg is lett az eredménye:egy undorító, ám már-már spanyolos Torres-féle színészkedés után emberhátrányban szépítettek.Nem tudom, mi lett volna, ha ezt a németek, portugálok, hollandok is megpróbálják.

deltaTheEnd 2010.07.12. 16:10:02

@Player 1:
Nem azt mondom, hogy nem színészkednek, én is utálom, amikor így van, de azt is nézd hogy pl egy Messit hányszor rugnak agyon egy-egy szólója közben, amiben nem esik el hanem tovább megy. És a többi nagy sztárra is igaz. Ráadásul a nagyon top játékosokra van amikor direkt rászállnak. (Pl Villa Honduras elleni pofonja előtt a bekk alattomosan rátalpalt a bokájára.)

Azért így mindjárt árnyaltabb a kép.

deltaTheEnd 2010.07.12. 16:14:28

@Player 1:
Na ja, amit Chile csinált azzal meg lehet ezt a fajta barca-stílust fogni(adott esetben). De ne a spanyolok hibája legyen már hogy a többi válogatott inkább a barca-intert akarta újrajátszani semmint a spanyol-chilét.

dvittore 2010.07.12. 16:17:15

@Player 1:
"egy undorító, ám már-már spanyolos Torres-féle színészkedés után emberhátrányban szépítettek"

Akkor azt kívánom neked, hogy menj le a haverokkal focizni, sprintelj a labdára (ha tudsz ilyet) és valaki koccantsa össze a bokádat (akár szándékosan, akár véletlenül). Na ekkor nézném én meg az arcodat.

"Torres elkezdett futni a labda után, aztán mikor látta, hogy ebből nem lesz semmi, megállt és eldőlt, azt hittem kikapcsolom"

Nem tudom azt észrevetted-e, hogy:
1. futás közben a combjához kapott és jelezte, hogy baj van.
2. a hollandok nem álltak meg, a spanyolok nem reklamáltak, hanem ment tovább a játék.

popp · http://koncertblog.com/ 2010.07.12. 17:56:14

Nem tud valaki egy linket a spanyol csapat diadalmenetéhez és hogy egyáltalán mikor lesz a madridi bevonulás.

Sierpe (törölt) 2010.07.12. 18:33:33

www.nemzetisport.hu/foci_vb_2010/a-nemzetkozi-sajto-egyetert-megerdemelt-a-spanyol-siker-2036824/

Azt mondjuk nem tudom hol láttak lest a Hollandok, csak a gól előtti beadásra gondolhatnak amit lefülelt az egyik holland védő, így nem ért el Iniestához akkor, csak 2 passzal később. Megnéztem, a legrosszab esetben is max. egyvonal, de mivel nem ért oda a labda jelentősége sincs.

robot_ 2010.07.12. 18:51:21

En tovabbra sem vagyok spanyol drukker, de elolvasva a kommenteket....
en nem tudom miert faj az ennyi mindenkinek hogy ilyen ugyesek lettek a spanyolok. Vegulis kurvasokat kellett vele melozniuk, es jarnak rendszeresen edzesre joég tudja hany eve, meg gondolom nem is olyan az edzes, hogy "kocogjal 20 percet, oszt vasarnap meccs van, maj' gyere". Szoval ez valahol egy beért munka megtérülő ára. En is sajnaltam h nem rugtak 3szor ennyi golt, de egyreszt en se kockaztatnam be a helyukbe a szépen meghalásért a kevesbe szep, de igenis majdnem-biztos sikert.
A masik az hogy ez egy korszakos csapat amit irtak azt mar mashol is masok. El kell ismerni es kesz, aki meg nem birja elviselni, az :
-A) ne nezzen focit, vagy csak oylat ahol a spanyolok nincsenek ott, es ezaltal mar alacsonyabb is a szinvonal
-B) varjon 8 evet, es akkor masoknak is lesz eselyuk, mert ketszer ilyen csapatot mar nem lehet kinevelni, de ha igen, akkor sem kozvetlenul egymas utan, mert a fél meg negyedgeneracios eltolodassal kinevelt sracok nem jutnak eleg szohoz az aktualis sztarok mogott, mire szukseg lenne rajuk, addigra még pont nem lesznek fele olyan játszottak meg taőasztaltak mint az elodeik.
(lasd vilag futballtortenelme, meg sose volt ilyen)
Ez utobbi mit erosit? Szerintem minden ep ertelmes emberben azt, hogy el kell ismerni oket, mert... basszus ezek azert megis csak odaadtak az eletuket. ha mondjuk valami katalán focista abbahagyja a focit, ok hogy orokre jol megel 30 eves koratol, meg a gyereke is, meg isten lesz barcelonaban, de csak nem fog mar semmihez erteni, mert elment mellette a vonat... Es ilyenkor legalabb lathatjak h nem hiaba, mert valamiben a legjobbak :)

deltaTheEnd 2010.07.12. 18:53:37

@Sierpe: Ja nekem már tegnap is feltűnt, ma direkt megnéztem lassításban,de Iniesta bőven NINCS lesen. Egyébként ha ott lett volna akkor le kellett volna fújni mert ugye vdVaartnak ugrania kellet a beadásra.

dzzzzz 2010.07.12. 18:56:50

@Player 1: Persze, Torres csak színészkedett. Azért kell valószínűleg 6 hetet kihagynia.
Kívánom neked, hogy focizz 10 órán keresztül egy dühös van Bommel-el 1 az 1 ellen egy 3 négyzetméteres szobában...

deputy sheriff 2010.07.12. 19:15:52

Vajon Del Bosque elmosolyodott mar vegre?
Graula a spanyolonak! :)

deltaTheEnd 2010.07.12. 19:45:43

@deputy sheriff: Egyszer láttam mosolyogni, mikor a játékosok megpróbálták feldobálni, ő meg röhögött hogy a kis girhesek mit gondoltak :D

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.07.12. 20:41:44

Nem tudom, reklámnak minősül-e (és szabad-e), de nekem semmi hasznom nem származik belőle, csak gondolom sokakat érdekel. Egész meccsek meg összefoglalók letölthetők innen: www.sport-video.hu/viewforum.php?f=198

rizla 2010.07.13. 00:16:01

@stars7726: azért így nem fair, hogy nem tud válaszolni, szóval ezt kiszedem.

(egy poszt pedig még lesz, holnap délelőtt, mindenkit várok szeretettel)

stars7726 2010.07.13. 00:18:09

@rizla: de fair
ez nem normális,kiborított itt mindenkit.ne szedd ki.megérdemli.köszi.

deltaTheEnd 2010.07.13. 00:46:23

Te rizla, szerintem nem kellene bezárni ezt a blogot. Nyilván ez vb-szurkolói blognak indult, de senki nem bánná ha átalakulna. Lesznek később is válogatott meccsek, addig meg írhatnál for example a spanyol bajnokságról, nyilván mindig nézed úgyis.

Gyanús, hogy ez a legnézettebb blog a 32-közül ne nyírd ki szerintem.

Egyébként meg az írásaid mind kurvajók, faszán ötvözöd a szakmaiságot a humort a trágárságot, nekem a te cikkeid és stílusod a kedvencem jelenleg, pedig sok cikket olvasok sokféle formában.

Atomot Nekik! 2010.07.13. 11:15:31

@deltaTheEnd: Csatlakozom deltához. Tényleg ne zárd le a blogot. Piszok jó kis írásaid vannak, élvezkedve olvasom.(Ez jókora benyalás volt!DDD) Biztss, h ez a legolvasottabb és a legjobb anyagot felvonultató blog. A VB alatt majd mindegyik csapat szurkesz blogját követtem, és bizton állíthaatom, hogy így van.
Jó ötlet deltától, h pld a La Liga dolgairól is irkálhatnál.
Persze könnyű nekünk, mi csak olvasunk, de remélem, Te is élvezed az alkotási folymatot.
Szóval, hajrá! Várjuk a folytatást!

HAnonymus 2010.07.13. 11:24:49

@deltaTheEnd: +1, a megfelelő mennyiségű trágárságért külön riszpekt.

HAnonymus 2010.07.13. 11:27:18

A spanyol bajnoksággal annyi van hogy arról pártatlanul biztos nem lehet. Ja, meg azért is külön riszpekt hogy nem kezdtél el olyan húrokat pengetni hogy ez a csapat lényegében egy néhány poszton megbuherált, Messi nélküli Barcselóna. Én Barca drukkerként nem bírtam volna megállni hogy ne hozakodjak ezzel többször is elő.

gibson 2010.07.13. 12:02:09

Csatlakozom az előttem szólókhoz, aki ilyen jól ír, mint te, annak bűn minden energiáját kommentelésre /vagyis az esetek nagy részében parttalan, meddő vitákra/ fordítania. Írnod kéne, minél többet!

Player 1 2010.07.13. 13:14:32

@dvittore: Nem is nézte Torres-t, hanem a labdára figyelt, így nem is koccinthatta össze szándékosan a bokáját.Ez még sárga se lett volna.És nem sprintelt a labdáért, hanem kocogott, várva a beadást.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.07.13. 22:56:19

@Player 1: Nem mondta, hogy szándékosan koccintotta össze, azt mondta, hogy Torres nem színészkedés miatt fetrengett. Akinek rúgták már el a bokáját futás közben (mindegy, hogy szándékosan-e), az tudja, miről beszél... Valóban nem ért pirosat (szerintem sárgát se), mert nem volt szándékos, de nem Torres fújta a sípot.
Rizla, a közérdek azt kívánja, hogy folytasd az írást! Te tudod, mennyi időd, energiád van erre, de valóban élmény volt egy hozzáértő, kellő mértékben elfogult, jó tollú szerző írásait olvasni rendszeresen. (Az nst-n úgysem értenek a spanyol focihoz. :-D)
süti beállítások módosítása