(Kattintsatok a képre, faszikáim. A szöveges beharangozóhoz pedig a továbbra, ott ni.)
Egy kép néha többet mond minden szónál ugyebár, de egyébként is miféle szavak lehetnének helyénvalóak, ugyanakkor minden elcsépeltségtől mentesek most? Mindössze 4 évente van lehetőségünk arra, hogy megtekinthessünk egy világbajnoki döntőt, ami irtózatosan hosszú idő, nekem például pontosan 1998 óta működik úgy az agyam, hogy az életem különböző szakaszait a világbajnokságok közötti időintervallumok mértékegységével tartja számon (egy év pedig szeptembertől májusig tart minden tisztességes focibuzinak, mint azt Hornby óta tudjuk). Egy döntő hozhat bármilyen unalmas, vagy gyenge futballt, lehet bármilyen lapos a meccs - és olykor nyerhetik meg általunk rühellt csapatok -, már eleve hihetetlen ritkaságánál és egyediségénél fogva annyira epikus és gigászi, hogy még a futballtól amúgy irtózó barátaid és ismerőseid is ezzel fognak zaklatni, ez lesz a téma az ágyban a pasiddal/csajoddal, te pedig pontosan emlékezni fogsz erre a napra.
Egy nemzet számára pedig még ennél is többet jelenthet: a kollektív önbecsülésük jelentős részét. Konkrétan Spanyolország és Hollandia személyében két olyan, eddig örökösnek hitt lúzer csap most össze, akik még soha nem távozhattak a tornáról aranyéremmel. A hollandok két alkalommal (1974, 1978) is befürödtek a döntőben, szóval a mai lesz a harmadik, a spanyol propozíciót pedig ismerjük (a későn érkezők és ismételni vágyók ide kattintsanak). Ugyanakkor minden ünnepélyes jelentősége dacára ez is csak egy futballmeccs, ami elsősorban a pályán dől el, hangozzék bármilyen banálisan is ez a megállapítás (lásd még: a labda gömbölyű). A tapasztalt szurkolók egy része hajlamos túlzott jelentőséget tulajdonítani a közkedvelt statisztikáknak, a történelmi hagyományoknak, vagy egyes futballnemzetek egymástól elkülönülő karakterének, csak pár példa: a németek mindig nyernek, az olaszok játéka unalmas, a hollandok sosem nyernek, a spanyolok meg pláne nem (oké, az angolok tényleg mindig kiesnek). Ezek az emberek most kissé kényelmetlenül érzik magukat az eddigi világképük felborulása miatt, mert egy világbajnoki döntőt szerintük skandallum Brazília, vagy mondjuk Németország részvétele nélkül megrendezni. Pedig felesleges ezekhez a tévesen berögzült sztereotípiákhoz ragaszkodni, amikor tényleg az a két csapat jutott el idáig, akik az elmúlt években talán a legtöbbet tették ezért. A hollandok Bent van Marwijk edzősködése alatt tétmeccsen még veretlenek, a selección 3 és fél év alatt mindössze kétszer kapott ki, azért pedig egyiküknek sem kell mentegetőznie, hogy némiképp feladva az eddigi stílusukat, ezúttal nem szép játékkal esnek ki végül, hanem csúnyával menetelnek a végéig, pláne, hogy ez az esztétikai értékítélet még csak nem is jogos. Na jó, a hollandok esetében egy kicsit talán mégis.
Nehéz hányadán állni ezzel az Oranjéval, mert a döbbenetes hatékonyságukon kívül láthatóan és érzékelhetően nincs olyan vonása a játékuknak, ami egy világhódító bajnokcsapat jellemzője lenne. A látványos holland támadófutball ezen a vébén ugye többnyire a múlté, a védelmük masszív, de ha összevetjük például a 4 évvel ezelőtti olaszokéval, akkor csak legyinthetünk erre is, kontrákra építő csapatból az idei tornán is láthattunk jobbat, és a vélhetően őrületes csapategység sem akar kimászni a tévéből, hogy méretes ülepével maga alá temessen (majd ha Robben végre passzolni fog Van Persie-nek, akkor esetleg). Korszakos, sőt, olykor korszakalkotó zsenikből mindig jól álltak, most viszont hiába keresünk Cruyff, Gullit, Van Basten, vagy akár Bergkamp szintjét megközelítő játékosokat a keretben, helyettük vitatható szintű klasszisok egész sorát találhatjuk: van két lenyűgöző technikai tudással bíró, de sok esetben éretlen személyiség benyomását keltő csatár (Van Persie és Robben); egy többnyire szürke iparosokból álló védősor, akik közül legjobban az evertonos Heitinga, és a saccra kábé 100 éves Van Bronckhorst neve cseng; egy csak taplóságban korszakos (sőt, korszakalkotó) Van Bommel; egy hatalmas munkabírású, de lassú és esetlen Kuyt (jóképű poszterarccal), kihagytam valakit? Nos, igen, van még nekik egy Wesley Sneijder-ük is, aki alig egy éve még nem volt más, csak egy lehullott Real Madrid-csillag, egyetlen épkézláb szezonnal a háta mögött kiebrudalva; José Mourinho viszont köszönte szépen a lehetőséget, és igazi világklasszist faragott belőle, az Inter idei kivételes sikereinek egyik fő letéteményesét. A fent megnevezett nagy elődökhöz képest azért ő sem egy labdabűvész-típus, inkább a jó szemű, kiemelkedően, de nem világraszólóan technikás, sokat futó, nagy lövőerejű vezéregyéniségek kasztjába tartozik, abba a Gerrard-félébe. Mégis megnyerték az összes meccsüket a selejtező csoportjukban, ez önmagában ugye még nem lenne nagy kunszt, viszont a döntőig is 100%-os teljesítménnyel trappoltak el, ami már inkább figyelemreméltó, és nem is túl gyakori. Szóval hiába ódzkodik tőlük az ember, egy valamit biztos tudnak, méghozzá nagyon: győzni. Öreg hiba lenne nem (f)elismerni az ebben rejlő nagyságukat.
Talán némiképp meglepő, de Hollandia és Spanyolország nemzeti válogatottja a történelem során eddig mindössze 3 alkalommal futott össze egymással tétmérkőzés keretein belül, ezek közül is a legrangosabb összecsapás még 1920-ban történt, az antwerpi olimpián (Spanyolország győzött, 3-1), a másik kettő pedig a '84-es Eb selejtezőin (odavágó: 1-0 a selecciónnak, visszavágó: 2-1 Hollandiának). A további 6, barátságos mérkőzés mérlege: 2 spanyol győzelem, 3 holland győzelem, 1 döntetlen.
Amit a mérkőzéstől várhatunk, az nagy vonalakban nem valószínű, hogy különbözni fog az eddig látott spanyol meccsektől. A hollandok keményen, néha könyörtelenül védekezni fognak, és a szerzett labdákból próbálnak minél hatásosabb ellentámadásokat vezetni. A standard taktikai formációjuk nagyon hasonló a németekéhez, azzal a kitétellel, hogy náluk Schweinsteiger-hez hasonló, mélységből irányító fazon nem nagyon akad. Esetleg akkor, ha Van der Vaart is a pályán van, ám Del Bosque-hez hasonlóan Marwijk is általában két védekező középpályással játszatja a csapatát - Van Bommel-en kívül De Jong is az a tipikus börtönviselt nehézfiú karakter, ami kifejezetten kellemetlen lehet a spanyol játékosoknak -, és nem valószínű, hogy ezen éppen a selección ellen fog változtatni. Lássuk, hogyan is kellene meghámozni ezt a savanyú, és kellemetlenül rágós narancsot. Pár tipp:
> Mindenekelőtt végy egy vámpírt, aki majd a központi labdaelosztó ember, Sneijder vérét szívja. Ha kéznél van egy Sergio Busquets, az tökéletesen meg is felelhet ennek a célnak.
> Ha ez megvan, jöhetnek a héj problémás részei. Lelki szemeid előtt bizonyára felrémlik a tompa és lassú Capdevila képe, ahogy huszonharmadjára is felül annak az egyetlen cselnek, amit Robben tud, ezért nem árt, ha a kopaszra általában két védő is jut. Ha Sneijdert kiiktatja Busquets, akkor Piqué vagy Puyol könnyebben tud besegíteni a balon.
> A Dirk Kuyt nevű, a spanyol jobb szélen rohangáló szörnyszülöttet nyugodtan bízd teljes egészében Sergio Ramos-ra, aki képes annyit és olyan gyorsan futni, hogy többször kelljen Kuyt-nek visszazárnia miatta, mint fordítva.
> A Németország ellen sikerrel alkalmazott agresszív letámadást fontos lenne ezúttal is folytatni, mert ennek a holland csapatnak - hangozzék bármilyen furán is a történelmük fényében - nem a passzjáték a legfőbb erőssége, tehát könnyebb őket presszionálással összezavarni. Ha sikerül a két holland szélső védőt visszapasszírozni a saját térfelükre, és Sneijder kénytelen lesz hátramászni a labdákért, akkor a három csatáruk nagyon egyedül maradhat elöl. Ráadásul Sneijder akkor érzi csak igazán otthonosan magát a pályán, ha az ellenfél védősorához közel osztogathat, mélységből már kevésbé nagyfiú.
> Imádkozz, hogy Van Bommel ne rúgja sérültre Iniestát vagy Xavit, és kivételesen kapjon lapot a favágásért. Az általam egyébként igen nagyra becsült Van Persie is erősen beparasztosodott erre a vb-re, szóval csak óvatosan azokkal a cselekkel hátul.
Oberhauseni Szent Pál nem hagyja cserben a hívőket, máglyára az imposztorokkal!
A világbajnoki döntő egyik legpikánsabb részlete futballínyencek számára, hogy a két csapatban Európa talán két legerősebb utánpótlásnevelő egyesülete, az Ajax és a Barcelona egykori ifistái csapnak össze. A kapocs a két klub között minden idők egyik legnagyobb holland játékos- és edzőgéniusza, Johann Cruyff, az ő nevéhez köthető az az ifjúsági rendszer, ami a jelenlegi Barcelona, és azon keresztül a spanyol válogatott alapját is képezi. A selección 8 Barca által kinevelt játékost vitt magával a világbajnokságra (Valdes, Piqué, Puyol, Busquets, Xavi, Iniesta, Fabregas, Pedro), míg a hollandok az Ajax-nevelésekre építenek javarészt (Sneijder, Van der Vaart, Huntelaar, Elia, Heitinga, De Jong, Stekelenburg, Van der Wiel, Babel). Hogy mit szólnak az amszterdami srácok Cruyff azon nyilatkozatához, miszerint örülne a spanyol győzelemnek, arról fogalmam sincs.
A spanyol kezdőcsapatot illetően nehéz megtippelni, hogy ki lesz Villa társa elöl, a legvalószínűbb, és talán legkívánatosabb opció Pedro, amigo mio, persze nagy kérdés, hogy képes lesz-e a németek ellen nyújtott jó játékát megismételni újra, most már egy kifejezetten belőle is készülő védelemmel szemben. Amint lesznek friss infók, természetesen igyekszem rögvest frissíteni a posztot, úgyhogy érdemes lesz majd visszatekintgetni ide.
És a végére valamit arról, hogy alkalmanként mennyire nem érnek szart sem azok a bizonyos statisztikák. Az ugye megvan, hogy vereséggel kezdve a tornát még soha senki sem tudott világbajnok lenni, de ugye megvan az is, hogy a spanyol válogatott 1978 óta egyetlen olyan mérkőzést sem nyert meg, ahol 0-0 volt az állás félidőben? Na, az egyenes kieséses szakaszban ezt a kellemetlen adatot azóta pontosan háromszor sikerült felülírni.
Jó szurkolást mindenkinek!
(ugye azt nem szükséges mondanom, hogy 20:30-tól?)
UPDATE: a spanyol kezdőcsapat: Casillas - Piqué - Puyol - Iniesta - Villa - Xavi - Capdevila - Xabi Alonso - Sergio Ramos - Busquets - Pedro; a holland kezdőcsapat: Stekelenburg - Van der Wiel - Heitinga - Mathijsen - Van Bronckhorst - Kuyt - De Jong - Van Persie - Sneijder - Robben
