A történelem kapuin dörömböl ma este a selección, amely pontosan 60 évvel ezelőtt, első világbajnoki szereplése alkalmával jutott utoljára a legjobb 4 közé, ami következésképpen az eddigi legjobb eredményét is jelentette a tornán, egy keserédes 4. helyet. Azonban az elmúlt évtizedek során folyamatosan megmászhatatlannak tetsző csúcsok elérésén kívül is óriási lehetőségek rejlenek a mai meccsben: Paraguay a legjobb 8 mezőnyének talán leggyengébb tagja, és ha minden tökéletesen alakul, akkor akár az összes Németország ellen szükséges energiát és önbizalmat is magához szólíthatja a csapat. Már csak az a kérdés, hogy hogyan sikerül felvonszolni a bárányka seggét az áldozati oltárra, mert hogy magától nem fog felmászni rá, az hétszentség.

A La Albirroja eddigi négy meccsén mindössze három gólt lőtt, viszont csak egyet kapott - azt is még a legeljén, Olaszország ellen egy kapushiba miatt -, ebből pedig még a leggyengébb szemű statisztikusok is leszűrhetik, hogy nem a támadójáték a fő profiljuk. Ugyan az erőltetett taktikai rajz szerint a 4-4-2-es formációt preferálják, de ez ne tévesszen meg senkit, Vera, Caceres, és Riveros általában nagyon mélyen játszanak, inkább a bal oldalon Benitez vagy Valdez az, aki próbál valamiféle kreatív szikrát csiholni a két csatár, Santa Cruz és Barrios javára. A támadásépítéseik során nem dúskálnak precizitásban és fantáziában, a Japán elleni iszonyatos mérkőzésen például 60%-ban sikerült pontosan passzolniuk egymásnak, úgyhogy már csak ezért sem nagyon számíthatunk tőlük másra, mint a tizenegyespárbaj elérésének nemes céljából történő, vég nélküli bekkelésre.

Ebben segítségükre lesz az esélytelenek tökéletes nyugalma, Paraguay-tól ugyanis már ez a negyeddöntő is óriási durranásnak számít, senki sem vár tőlük semmit, és ezért átkozni sem kell majd őket a sündisznó-harcállásért. A képlet hasonló, mint Svájc, vagy akár Portugália ellen: minél később szerez gólt a selección, annál hosszabbra nyújtja majd el saját szenvedéseit. Márpedig az elődöntőben már ott várakozik bosszúra szomjazva, szadista mosollyal az arcán az eddig ijesztően meggyőző Németország, úgyhogy ma nem elég nyerni, komoly formajavulás elérésére is szükség lenne a johannesburgi révbe éréshez.

95 komment

Címkék: live meccs knockout

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr952126440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szaffi B. 2010.07.03. 19:43:06

Hát akkor én hozzászólok: VAMOS ESPANA!!!

Sir Black The Brightest 2010.07.03. 19:50:03

a végén van a lényeg. valóban nem elég a győzelem. ezen a meccsen formába KELL jönni mert a németeket csak egy bombaformában lévő spanyol válogatott győzheti le.

más: véleményem szerint a VB igazi döntője lesz a Német - Spanyol az erőviszonyok alapján.

Viva!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.03. 19:53:57

Így van HAJRÁ SPANYOLORSZÁG!!!

Én a döntőbe várom őket, remélem nem kell csalódnom.

Az már csak hab lenne a tortán, ha az elődöntőben jól megruháznátok a fricceket :)))

fcking dilinyovicch 2010.07.03. 20:20:28

hajrá spancicskák! gyerrrünk

victor vacendak 2010.07.03. 20:36:05

1950-ben nem volt elődöntő. Használd a guglit...

greycup 2010.07.03. 21:19:31

nem 'tom mi lesz a vége, de ez a játék a németek ellen egyelőre kib...tt kevésnek tűnik... már ha egyáltalán továbbjutnak

rizla 2010.07.03. 21:21:33

@victor vacendak: én basztam el, átírtam helyesre.

Szaffi B. 2010.07.03. 21:23:49

Gyerekek, ez nagyon gyenge, plusz sztem szabályos volt a gól. Torrest le, és maradjon is ott. Fabregas vagy lLorente vagy Silva jöjjön, vagy legyen már vmi...:(

Sierpe (törölt) 2010.07.03. 21:31:40

ezt a helyzetet 10-ből tízszer befújják lesnek (a másik játékos ugrott is a labdáért és takarta is Valdezt) hiába tűnik a lassítás alapján esetleg szabályosnak

rizla 2010.07.03. 21:32:00

@birsalmamag: NEM VOLT SZABÁLYOS A GÓL!

Leshelyzetben levő játékos csak akkor büntetendő, ha abban a pillanatban, amikor csapattársa érinti vagy megjátssza a labdát, a játékos a játékvezető véleménye szerint aktívan részt vesz a játékban úgy, hogy:
beavatkozik a játékba, vagy
zavarja az ellenfelet, vagy
előnyt szerez a leshelyzetéből.

The Paramour 2010.07.03. 22:32:51

@rizla: Szabályos gól volt. Se les, se kéz nem volt.

Varsi 2010.07.03. 22:34:56

Hát az a gól nem éppen a passzív les mintapéldája volt. A visszafújt tizenegyes szerintem meg kész vicc volt. Amikor az előző esetnél egyértelműbb volt a helyzet, akkor nem fújta vissza.

rizla 2010.07.03. 22:36:33

@Varsi: "nem éppen a passzív les mintapéldája volt." mit szépítgetjük? felugrott fejelni cardozo, felugrottak vele a védők, valdez ezután került helyzetbe. ha ez nem játékba avatkozás, ellenfél zavarása, és egy kis előnyszerzés is, akkor semmi. egyértelmű les, tökéletesen döntött a játékvezető.

sporttárs 2010.07.03. 22:39:27

@rizla: Igen, igen, tehát ugye Villa gólja les volt. Mármint a portugálok ellen.
De majd visszaolvasok. :))

(Írtad másutt, hogy ti még nem kaptatok bírói segítséget, khm.)

Gratula az elődöntőhöz, ezzel a teljesítménnyel felér egy EB-győzelemmel!

Sierpe (törölt) 2010.07.03. 22:40:22

nem voltak valami jók, de azért érdekes, hogy a spanyolok mennyi betonvédekezős ellenféllel kerültek szembe, talán ezután már nem lesz ilyen, de lesz más, úgyhogy remélem javulnak :)

rizla 2010.07.03. 22:44:37

@sporttárs: igen, olvass vissza kérlek. talán ha olvasnád a posztokat, nem vernéd itt a nyálad. a kommentátor kollegádnak meg talán szólhatnál, hogy van némi felelőssége a közvetítések terén, úgyhogy nem kellene elemi hibákat elkövetnie.

"(Írtad másutt, hogy ti még nem kaptatok bírói segítséget, khm.)"

mi még? magyar vagyok, barátom. és nem ezt írtam, hanem azt, hogy "KOMOLY bírói segítséget nem kaptak a spanyolok"

Sierpe (törölt) 2010.07.03. 22:44:38

@sporttárs:
a segítség az az amit az argentinok kaptak, a sapnyolok ellen max. bírói tévedés volt

The Paramour 2010.07.03. 22:46:20

@rizla: Te se állsz a helyzet magaslatán :). A Carodzo kit zavart? Senkit! Szabályos gól volt.

dvittore 2010.07.03. 22:47:02

Hej, levert a víz ettől a meccstől! :-) Így utólag jó volt. Na persze nem a játék, hanem az eredmény és az izgalom. Valahogy sejtettem, hogy nem lesz sétagalopp.

Én személy szerint így már elégedett vagyok a vb-n elért eredménnyel. Remélem ezzel a csapat környékén is így vannak, és végre láthatunk egy felszabadult spanyol csapatot.

Torres egy zseni, de láthatóan nem egészséges. A labdavezetés sem megy neki rendesen. Lehet, hogy jegelni kellene a következő meccsen.

rizla 2010.07.03. 22:49:58

@The Paramour: látom nem fogod fel a lényeget. cardozo felugrott fejelni, a védelem meg vele ugrott. beleavatkozott a támadásba. ezt tényleg lefújják szinte mindig, ha nem, utána rinya van.

a passzív les az az, amikor a csatár NEM MOZDUL A LABDÁRA. érted?

redmist 2010.07.03. 22:50:25

@dvittore: Ja, Torres most már nem nagyon tud hova formába lendülni, meglepne, ha a németek ellen is kezdene. Egyszerűen nem fér bele.

dvittore 2010.07.03. 23:00:48

A spanyolok kezdenek nemzetközi "futballtényezővé" válni, amit mi sem mutat jobban, hogy a szurkolói blogbejegyzésekben megjelennek az ellenszurkoló kommentek.

Olvasgattam a többi vb csapat blogjait és csak a nagyobb csapatoknál láttam ezt a jelenséget. Angol, német, argentin, brazil, olasz. Vereség esetén a kárörvendők hada, győzelem esetén a "már megint továbbcsalták őket" jellegű kommentek.

Ha a saját csapatom kiesett, akkor megyek szapulni egy másikat. Tulajdonképpen nem zavar a jelenség, csak furcsállom.

rizla 2010.07.03. 23:03:05

@dvittore: nekem nincs ezzel bajom, de a szabályokat illik ismerni, szakkommentátorként pedig főleg. sporttárs kollega meg hiába veri magát, villa lesét is azon nyomban elismertem. de hát magát égeti.

Szaffi B. 2010.07.03. 23:05:50

@rizla: Tényleg les volt, ide akkor írtam utoljára, amikor még nem mutatták meg egyértelműen hogy mi volt, a lassításban már láttam.
Hát nem tudom mi lesz így a spanyolokkal. Nem akarok pesszimista lenni, így azt mondom, hogy a 4-be jutás is szép eredmény. Torrest mindenképp padoztatni kell. Eddig én voltam leginkább ez ellen, majd belejön, meg ilyenek. Nem jön bele, kár erőltetni. Silvát vajon miért nem játszatja VdB?

Teuton01 2010.07.03. 23:07:46

@dvittore: Nagyon ügyes kis besúgó lennél, remek jelentést adtál le a dühtől saját kommentelőivel írásban üvöltöző rizlának aki nem tudom amúgy ki a jóistennek képzeli magát...
Na, akkor most röviden: a német részről kívánunk nagyon szép és sebes fejlődést Spanyolországtól, ez az esti meccs annyira unalmas volt hogy őszintén szólva elaludtam, pedig azért ültem le hogy tanulmányozzam a spanyol taktikát. Hát, nem volt sok dolgom...szóval tessék csak készülgetni, legyetek már legalább kihívás, okés? Na jók legyetek! :)

Teuton01 2010.07.03. 23:08:32

Vagy fenyegetés. Vagy...tudomisén, valami.:P

dzzzzz 2010.07.03. 23:08:46

Attól félek a németek ellen ez kevés lesz, pedig már 2 olyan csapatot kiejtettek akiknek drukkoltam :/
Amúgy egyszerű a németek ellen a recept, 4 jó védő és egy jó védekező középpályás.

rizla 2010.07.03. 23:09:37

@birsalmamag: silvára nekem van egy tippem. ugye a napokban zajlott le az átigazolása a manchester city-be, könnyes búcsút is vett a valenciától, stb. szerintem vdb-nek baromira nem tetszik, hogy ezzel van tele a sajtó, miközben a csapat a vb megnyeréséért küzd. a másik ok pedig szimplán játéktechnikai okokból adódik, silva játéka nem nagyon vált be svájc ellen, és már a felkészülési mérkőzéseken sem jött be a jobb szélen játszatása, máshol meg nem nagyon van neki hely.

rizla 2010.07.03. 23:11:29

@Teuton01: ha valakinek az olvasással is problémái vannak, miközben neki áll feljebb, azzal nem tudok mit kezdeni, részemről nem pártolom az efféle kommenteket. sporttárs pedig évek óta fáraszt a hülyeségeivel, úgyhogy bízd csak rám.

rizla 2010.07.03. 23:17:21

egyébként teuton, szerintem egyszer nézz el sixx valamelyik blogjára, majd megérted, hogy mit jelent "saját kommentelőkkel üvöltözni". esetleg írj is be valami faszságot, amit kifejezetten neki címzel, muris lesz, bízz bennem.

Teuton01 2010.07.03. 23:24:04

@rizla: Már bocs, de az az érv már az óvodában is halovány volt hogy "de hát őőő isss!!" Rohadtul nem érdekel hogy ti milyen mélyre süllyedtek az emberi viselkedés bűzös posványában. Azt tudom hogy nálunk, a német blogon ilyen nem fordul elő, heiki töltő nagyon jól végzi a munkáját. Aki nem hiszi, járjon utána!

És egy abszolút baráti jótanács: széthúzás helyett fogjatok inkább ti is össze! Legyetek végre csapat! Mind a pályán, mind a blogon.

FeroxX 2010.07.03. 23:26:54

lehet furcsa amit mondok, de régóta ismervén a spanyol válogatottat, pontosan ezt vártam a mai meccstől. az ilyen lélektanilag elbaszott, de komoly téttel bíró meccseken rendre meginogott valami mindig is a spanyolokban. valahol ott van rajtuk a nyomás, hogy elvárják tőlük, hogy döngöljék a papíron gyengébb csapatot a földbe, másfelől, viszont mivel ők a "nemzeti tornák lúzerei" ezért egyfajta kisebbségi komplexus-os visszacsatolás jön létre bennük, a kis csapat meg rendre megérzi a félelem szagát és vigyorogva próbálja szétverni a spanyol játékot, és valahogy találni egy gólt.. ugyan ez volt Dél-Korea ellen 2002-ben.. ugyan ilyen feszült fos meccs volt, de ott a bíró eldöntötte a végét.. nos majdnem itt is a bíró döntötte el.. megmondom őszintén örültem hogy Xavi 11-sét visszarendelték, és hogy kihagyta, mert morálisan nem tett volna jót a csapatnak, ha csak 11-essel tudják verni Paraguay-t. amit még érdemes lehet szerintem elmondani, kb Chilé-n kívül idáig az összes ellenfél úgy ment fel a pályára a spanyolok ellen, hogy csak romboljuk szét a játékukat, oszt majd lesz valami.. itt is ezt láttuk, és higgyétek el, szerintem ez a "harcmodor" a legidegtépőbb és a legrosszabb lehet ellene játszani. nos, hogy a németek ellen mi lesz ? jó kérdés.. benne van egy kemény zakó is, de a pozitív érzéseim szerint, inkább azt láthatjuk majd, hogy két csapat futballozik(!) és a jobbik győz majd, hogy melyik a jobb.. azt most én sem tudom megmondani, de tény, hogy németország eddig olyan csapatok ellen lépett pályára akik nem mindenáron szétölni akarták a játékukat. igazából simán lehet, hogy most fog csak nagyot durrani a seleccion, hogy végre "normális" ellenfelet kap.

FeroxX 2010.07.03. 23:34:17

Xavi helyett Xabi természetesen :)

rizla 2010.07.03. 23:36:01

egy kommentem törölve, nem kell ez az iszapbirkózás.

@FeroxX: egyetértek jórészt.

David_K 2010.07.03. 23:45:53

Teuton, keresd már meg a gyógyszered. Itt okoskodik, hogy szabályos gól volt (Egri meg adta mindenki alá a lovat, hasonlóan az értelmes elemzőkhöz), de le lett fújva a támadás, mert les történt, így nem szabályos. A les fogalmát bemásolta rizla, nézze mindenki vissza a jelenetet, egyértelmű. Aki a tényeket csökönyösségből nem akarja felfogni, azzal mást nem lehet tenni. Eddig ez volt a leggyengébb spanyol teljesítmény, de ebben nagy szerepe van az ellenfélnek, nagyon nem erre számítottak tőlük és meg lettek lepve. Ettől függetlenül gáz, hogy ennyire rugalmatlanok. Szerkezeti átalakítás kell, VdB nem tudom meddig akar várni még, felhívhatná Aragonest...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.03. 23:46:08

@FeroxX: "a kis csapat meg rendre megérzi a félelem szagát"

Ez zseniális. Szerintem is ilyesmi van. Azzal együtt, hogy Paraguay ellen minden csapatnak nagyon nehéz játszani.

dvittore 2010.07.03. 23:46:52

@Teuton01: ez a besúgós dolog nem esett jól!

Egyrészt nem rizlának címeztem a hozzászólásom, hanem a véleményemet mondtam el azoknak, akik olvassák ezt a blogot, így többek között neked is.

Abban igazad van, hogy javulnunk kell és ezek után remélem sikerül is és az eb döntő után ismét beleszaladtok a késbe. :-)

Szaffi B. 2010.07.03. 23:54:04

Hát mindenestre remélem valamit kezd a csapattal (VdB) mert a ná, izé németek vérszagot kaptak, nagyon jó lenne ellenük egy (maga)biztosabb spanyol csapat. Meglátjuk...

Szaffi B. 2010.07.03. 23:56:33

@Teuton01: Köszönjük a tanácsot, most magunkba szállunk és jók leszünk ezentúl. Mint a német blogon. Hehe.

Szaffi B. 2010.07.04. 00:00:14

"megmondom őszintén örültem hogy Xavi 11-sét visszarendelték, és hogy kihagyta, mert morálisan nem tett volna jót a csapatnak, ha csak 11-essel tudják verni Paraguay-t."

Ezen nem is gondolkodtam, de nagyon jó. :)

rizla 2010.07.04. 00:02:43

@David_K: "(Egri meg adta mindenki alá a lovat, hasonlóan az értelmes elemzőkhöz)"

bennem épp ezért ment fel a pumpa. hogy ez a barom nem érti, hogy amit ő elkotyog a tv-ben, az mennyi emberre hatással van. mert ha nem sápítozik, meg kelti a hangulatot, akkor egy szabályokat nyilvánvalóan nem ismerő ember sem jön ide csak azért, hogy bekommentelje, hogy deigenisszabályosgólvolt. és csessze meg, egri ebből él, ő pénzt kap azért, hogy "ért" a futballhoz. erre még csak eszébe sem jut, hogy attól még lehet valami aktív les, hogy nem ér hozzá a támadó. nem, neki ez egyértelműen felháborító bírói segítség. és ez az m1, ez a vb-közvetítés a magyar állami televízióban. bbc-nél vajon történik ilyen?

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:04:16

@rizla:
Talán inkább te tanulj meg szöveget értelmezni. Most még láthatóan nem megy.
@David_K:
Dettó mint fent.

(sixx meg egy méretes fasz, semmi egyéb)

A kurva spanyolokat megint továbbjuttatta a FIFA utasítására a bíró.

Úgy rohadt nehéz megverni bárkit, ha a szabályos gólokat nem adják meg... Márpedig Paraguay első gólja szabályos volt.

Tahó (ja bocs, Tajo) Villát Honduras ellen ki kellett volna állítani, és legalább 1 meccsre eltiltani.

Remélem, a németek szarrá verik ezt a falábú csaló gárdát. Már a csoportból való továbbjutásuk is a FIFA bundája volt. Nem érdemelték meg.

(Pedig én eleinte nekik szurkoltam. Aztán láttam őket játszani, meg láttam, mennyire csalnak nekik, mert ők "nagy név". Nagy a faszom, nem a spanyolok...)

@FeroxX:
Xavi lesz az mégis...
Csak a spanyol nem ismeri a v hangot, ezért b-nek ejti.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:06:06

@rizla:
ÉS milyen szar, hogy még igaza is volt...

Pedig én sem szeretem Egrit.

rizla 2010.07.04. 00:08:04

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!: te figyi, számolj el 5-ig, és utána válaszolj: szeretnéd, hogy kitöröljem ezt a kommentedet? még nem késő megkérned rá. lehet jobban járnál.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:10:23

@rizla:
De mondd, melyik része nem tetszik?

lcapri 2010.07.04. 00:10:27

en a spanyoloknak meg a nemeteknek is szurkoltam jo darabig.
Mar csak a nemeteknek. Es barki nyerhet a nemet-spanyolon, de szerintem a nemetek erosebbek, otletesebb tamado focit jatszanak, es gyorsabbak is.

rizla 2010.07.04. 00:12:49

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!: rendben. akkor kérlek, értelmezd ezt a részt a kedvemért:

"beavatkozik a játékba, vagy
zavarja az ellenfelet, vagy
előnyt szerez a leshelyzetéből. "

1. tehát szerinted felugrani fejelni és magaddal vinni több védőt is egy labdára az nem játékba avatkozás?
2. szerinted a védelem ugyanígy viselkedett volna, ha cardozo NEM ugrik fel?
3. láttál már valaha passzív lest életedben?

David_K 2010.07.04. 00:16:25

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!: Be van másolva a les fogalma, mondd már el, miért nem volt az les. Nem a kezezés miatt nem adták meg (ami nem is volt valóban), hanem a les miatt lett lefújva. Amúgy Egrinek minimum pártatlannak kell lennie, és én ezt valahogy nem éreztem az elemzéseiből, nagyon fikázta a spanyolokat. Amúgy semmi bírói segítséget nem kaptak idáig, a portugálok ellen volt egy 22 centis les, amit utólag, számítógépes elemzéssel sikerült csak megállapítani, ezt egy védő takarásából honnan láthatta volna a partjelző? Villa pofona tényleg kiállítást érdemelt volna, szerencséjükre ezt nem vették észre. Lobbanékony természet, kurva nagy szerencséje volt. De Hondurast és Chilét ha nem is túl szépen, de teljesen szabályosan győzte le. Portugália esetében is fel lehetne hozni a nem megadott 11-est, de felesleges. Mit szeretnél még mondani?

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:22:50

@rizla:
Nem, az nem játékba avatkozás. Játékba avatkozás az, ha labdába ér.
És nem is zavarás.
A védők azutűán kezdtek el ugrani, amikor Cardozo már ugrott?
Ugye, szerinted sem. Magyarul ha ő marad a földön, a védők akkor is ugrottak volna.

Mondtam, hogy nem tudsz szöveget értelmezni.

A gól meg nem volt les, teljesen szabályos volt.

A spanyolokat most is a bíró tolta tovább. Immár a 3. meccsen.
Illetve bocs, a 4.-en, mert a chilei csávót is úgy állították ki, hogy nem csinált semmit.
Szóval 5 meccsből 4-en csaltak a javukra. Amelyiken meg nem, ott ki is kaptak.

rizla 2010.07.04. 00:29:28

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!: "Nem, az nem játékba avatkozás. Játékba avatkozás az, ha labdába ér."

na, itt téveszted el rendesen. cardozo megpróbált fejelni. a játékba avatkozás a labda felé mozdulás.
a szabályban egyébként benne van, hogy "a bíró megítélése szerint", ami kapásból kizárja, hogy a labdaérintés legyen a lényeg.

mondom, te nem tudsz szöveget értelmezni, bocs.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:32:29

@rizla:
Jó, csak nyomod tovább a hülyeséget.
Ha felé mozdul, az bizony nem les, egészen addig, amíg hozzá nem ér.
Nem véletlen, hogy jobb helyeken egész addig nem is fújják le, amíg el nem éri a labdát.

Tényleg nem megy neked ez a szövegértelmezés, bár már Karinthy is megírta, hogy ez egy olyan ország, ahol mindenki ír, de csak kevés ember olvas.
Hát láthatóan te is az író, de olvasni nem tudó népesség táborát szaporítod.

rizla 2010.07.04. 00:34:24

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!: "Ha felé mozdul, az bizony nem les, egészen addig, amíg hozzá nem ér."

az bizony les, csak a játék folyamatosságának megőrzése miatt ezt nem szokás lefújni. viszont ha gól születik így, akkor azt le kell fújni.

"Tényleg nem megy neked ez a szövegértelmezés"

de ember, fogd fel: "a játékvezető véleménye szerint aktívan részt vesz a játékban". NEM A LABDA ÉRINTÉSÉTŐL FÜGG.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:35:20

@David_K:
Honduras ellen Villát - aki nem lobbanékony temészet, hanem egy önmaga feltételezett nagyságától elszállt tahó - ki kellett volna állítani, és akkor nem biztos, hogy nyernek a spanyolok (ekkor ugye még 0:0 volt).
Chile ellen a chilei védőt semmiért állították ki. Ha nem teszik, lehet, hogy ott sem nyernek.
A portugálok szintén panaszolhatnák a nekik meg nem adott 11-est.
Kell még valami?
Egyedül Svájc ellen nem tudtak nekik annyit segíteni, hogy nyerjenek.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:36:17

@rizla:
Jó, fújd csak a hülyeségedet.
Ettől még nem lesz igaz.

NEM volt les. Ennyi.

rizla 2010.07.04. 00:40:03

súlyosan menthetetlen eset vagy. elmehetnél szakkommentátornak :DDDD

David_K 2010.07.04. 00:42:52

@rizla: szerintem ő Egri álnéven :D

Na de mentem aludni. Remélem látunk valami csodát a németek ellen, jó lenne az EB-n látott küzdőszellemet és egységet viszontlátni. Merjünk nagyot álmodni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.04. 00:50:14

Jézusom, micsoda troll került ide.

Most én is azt érzem, hogy csoda kéne a németek ellen, megtáltosodás. Abban mindenképpen lehet bízni, hogy vitatható és vitatott döntései ellenére Del Bosquének van rutinja a nagy meccsekben, sőt nemcsak rutinja, de úgy tűnt eddig, érzéke is.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:56:05

@Csöncsön:
Jaja.
Troll az, aki nem a te véleményeden van.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:56:50

@David_K:
Mivel érveid nem nagyon lennének ellene.

Hajrá, Fő- és Albánia!!! 2010.07.04. 00:57:32

@rizla:
Na ja.
Neked meg meg kéne tanulni értelmezni a szabályokat.

Szaffi B. 2010.07.04. 01:04:23

Troll, ne etessétek!

pipistrello 2010.07.04. 01:22:30

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!: Elég lenne csak egy példát mondani, hogy észhez térj. x 20 méterről lő, y 10 méteres lesen van 2 méterre a kapus előtt, e
felé tart a labda, de elhajol vagy luftot rúg, ezzel megzavarja a kapust, a labda pedig a hálóban köt ki. 140 bíróból 139 befújja. a 140. csak azért nem, mert vagy annyi esze van, mint Neked, vagy azért amiért a Tevez lest is elengedték (az oka eddig ismeretlen).

pipistrello 2010.07.04. 01:23:57

azaz nem ért ugyan a labdához, de mégis aktívan részt vett. Ez vonatkozik Cardozo esetére is.

villa7 2010.07.04. 01:59:32

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!:

Az International Board döntvényei:

2. döntvény
Az aktívan részt vesz a játékban kifejezés elemeinek
meghatározása a következő:
· A „beavatkozik a játékba” kifejezés azt jelenti, hogy megjátszik
vagy érint egy labdát, amelyet játékostársa adott le vagy érintett.
· A „zavarja az ellenfelet” kifejezés azt jelenti, hogy meggátolja
egy ellenfelét a labda megjátszásában vagy abban, hogy képes
legyen a labdát megjátszani, azzal hogy tisztán akadályozza az
ellenfelét a látásban, vagy a mozgásában, vagy mozdulatot
tesz, vagy úgy mozog, hogy a játékvezető véleménye szerint
becsapja vagy megzavarja egy ellenfelét."

A Google a barátod. Ja nem is.

Goyo 2010.07.04. 02:14:44

Egy ilyen felállást szeretnék látni a németek ellen:
nyilvánvaló
nyilvánvaló, nyilvánvaló, nyilvánvaló, nincs más
Navas, Xavi, Busquets, Iniesta, Mata
Villa

rizla 2010.07.04. 02:25:12

@villa7: ezek szerint a "játékba avatkozás" pontos definíciójában tévedtem, mea culpa. mindenesetre les volt, csókolom.

villa7 2010.07.04. 02:49:46

@rizla: ennyi, nem olyan bonyolult játék ez :D

Nano 2010.07.04. 09:15:48

Miért ültök fel ilyen direkt provokációnak? Direkt bosszant titeket, hagyjátok a faszba. Les volt még Bánfi is megmondta ( vagy nem tom ki volt bent ) Egri Viktor meg elmehet a k. anyjába. Köztudottan olasz szurkoló ezért nyilván tetszik neki ha egy csapat semmi mással nem foglalkozik mint hogy szanatszét rugdossa az ellent ( amihez kap egy megfelelő bírót), másrészt rühelli a spanyolokat.

Aki ezután a meccs után még bírózni mer, az meg menjen el orvoshoz. Paraguay kapott egy tizit, a spnayol tizit újra rugatták ( a par. védő ugyanúgy bent volt mint a spanyol, szal nem kellett volna ujra rugatni) és kb 5-6 sárgát nem osztott ki. Jóhogy nem vonta vissza a gólt mert előtte 3 kapufát érintett.

Puyol sérülése remélem nem súlyos!

Nano 2010.07.04. 09:17:53

Jah és Pedro kurva jó volt, mikor lement Xabi ( aki meg a legszarabb volt) és felálltaok olyan " Barcásan ", egyőbl jobb lett a játék. Németek ellen én padoztatán Xabit, de vdb nyilván nem fogja

mascota 2010.07.04. 09:22:23

egy kis (futball)történelmi helyesbítés: nem az 1950-es volt a spanyolok első vb-részvétele (hanem 1934 -> nyolcaddöntő = Brazília ellen 3:1; negyeddöntő = a házigazda - "kicsit" játékvezetőileg is megtámogatott - olaszok ellen 1:1 h.u., majd a megismételt meccsen 0:1)

Player 1 2010.07.04. 09:41:13

@mascota: Az első vb-k finoman szólva sem voltak számottevőek.Mit ér az, ha meghívásos alapon kerülnek be a csapatok?Szerintem ez a spanyol válogatott, ezzel a szerepléssel egy szerethető középcsapat, ami édeskevés a kirobbanó formában lévő németek ellen.Egyedül David Villa játszik jól.Meg Casillas. :)

mascota 2010.07.04. 10:21:20

@Player 1: van igazság abban, amit mondasz, de ennyi erővel az 1950-es vb volt az egyik legkomolytalanabb: úgy sikerült összegereblyézni 13 indulót, hogy annak több mint fele (hét) az amerikai kontinensről érkezett (Brazília rendezte azt a Mundial-t), Uruguay két csapatos "csoportból" jutott a négy közé, és egy sor háborúban vesztes ország tiltólistán volt (köztük, sajnos, Magyarország is). szóval, ezen logika szerint a spanyolok még sosem voltak a négy között "komoly" vb-n, így még nagyobb siker a tegnapi eredmény!:-) ez persze csak vicc, a világbajnokságok története 1930-tól íródik, és a kezdeti anomáliák is szerves részét képezik a történelmének. egyébként is igazságtalan lenne az akkori győztesekkel szemben, ha több évtized távlatának pökhendiségével csak legyintgetnénk rájuk.

Watchman 2010.07.04. 10:46:36

Érdekes lesz a németek elleni meccs, de nincs itt még veszve semmi. Persze szépen mutat az a két négyes, de majdnem csak kontrákból találtak be. Nem szabad bekapni az első gólt, és vigyázni kell a pontrúgásoknál. Ha támadniuk kell felállt védelem ellen egyből megáll a tudomány (lásd Ghána vagy Szerbia esete).
Friedricht és Mertesackert passzokkal meg lehet zavarni, Boatengről nem is beszélve, abban meg eddig is jók voltak a spanyolok. De ha a ők találják meg az első gólt, és nyomni kell... akkor sajnos a seleccion is megkapja a zakóját. A hátvédek szerintem nem lesznek elég gyorsak. :(
Torrest meg a kispadra.. csereként bejöhet, ha már fáradtak a németek.

casaubon 2010.07.04. 11:02:14

1. les volt. rizla leírta, miért.

2. mindkét 11-es teljesen jogos volt. hogy Piquét mi szállta meg ott hirtelen, azt nem tudom... Villánál is egyértelmű volt a szabálytalanság, meg is lökte a védő, a lábuk is összeakadt. igazán szőrösszívű bíró ki is állította volna a védőt, merthogy gólhelyzet volt.

3. a paraguayi 11-est újra lehetett volna rúgatni, a spanyolt viszont nem kellett volna.

4. utána Fabregasnak kihúzta a kapus a lábát.

ennyit a bíróról.
bizonyos szempontból egyébként zseniális volt, amit a paraguayiak csináltak a védekezésben, bár tény, hogy ez nem látványos, de az ellenfél játékát is tönkreteszi. az azért az indexes elemzésben enyhe túlzás, hogy olyan nagyon játszani akartak, leginkább nyolc emberrel védekeztek.

Xabi Alonso amilyen jó volt az első két meccsen, úgy romlott sajnos a játéka. Xavi meg az előző meccshez képest esett vissza, de ehhez talán a "paraguayi retesznek" is köze volt.

Egri Viktorról meg no comment. magáról állít ki bizonyítványt.

Sierpe (törölt) 2010.07.04. 11:15:48

A második félidő elején már Egri is szabadkozott, hogy mégis les lehetett. Engem végülis annyira nem érdekel, mert a les az amit befúj a bíró. :)
Azért egy ilyen helyzetre azt mondani, hogy a bíró tolta tovább a spanyolokat, vicc, már írtam korábban, hogy ezt bármelyik meccsen beintették volna.

jo.e 2010.07.04. 12:58:35

Na, csak sikerült elérni idáig! Nem úgy ment ahogy vártam, de legalább itt van a csapat.
Ez a Torres kérdés érdekes. Valaki írta fentebb, h. "kérdezze meg Aragonest". Ha jól olvastam ő pont azt mondta, h. nem kell lecserélni. A sportolók babonások. Torresnek jó "hagyományai" vannak a németek ellen, nem? Sztem kezdeni fog, és gólt is lő végre! Azt is írta valaki fentebb, h. "a rá kihegyezett támadások...". Hát nemtom, én valahogy nem érzem rá kihegyezve a spanyol támadásokat. Mintha valahogy kiesett volna a pixisből azzal, h. nincs benne a la Liga tilitolijában :) Persze, lehet h. rosszul látom...

grasslover 2010.07.04. 13:33:42

ilyen felállást látnék a németek ellen. Casillas-Ramos-Pique-Puyol-Capdevilla-Busquets-Cesc-Xavi-Iniesta-Pedro(Mata)-Villa

kicsit barca-buzinak tűnhet, de működött, Cesc mehetne előrébb, Xavi hátrébbról osztogathatna, Pedro lelkesedése és gólveszélyessége jól jöhet elöl meg Villa szopathatná a robosztus német védőket.

viszont főleg Ramos és Capdevilla kevesebbet fog előremenni, és Businak is figyelnie kell, nagy szükség lesz a labdabiztos játékra, a kontráik halálosan pontosak

Player 1 2010.07.04. 13:46:36

@Watchman: Ha kontrákból rúgnak 4-et, örülni fogsz?

Player 1 2010.07.04. 13:47:33

@Watchman: Lásd Svájc esete.Spanyolország 1-szer volt hátrányban, el is vesztette.

Player 1 2010.07.04. 13:50:00

@Sierpe: Például az Argentína-Mexikó ilyen meccs volt?Ezen a vb-n a nagy csapatoknak segítenek.Argentína 3 szabálytalan gólt szerzett, nem fújták le, Paraguay-nak tovább lehetett volna engedni, lefújták.

deltaTheEnd 2010.07.04. 15:45:33

Na hát akkor végre leeshetett VDB-nek hogy ez a felállás így szar. A kellemetlen az hogy pont olyan ellenfél jön aki ellen mind Torres mind a két vkp játszatásának meglehet az indoka.

Egyébként én is a már kétszer jól muzsikáló barca front 6ost raknám fel(illetve Pedro csak most játszott, de szerintem így is hozzá tudott tenni)
Tehát Sergio-Xavi-Ini-Cesc-Pedro-Villa.

Navasnak nincs értelme, németek ellen ívelgetni minek. Legfeljebb hátrányban Llorentével együtt. MAta egyetlen értékelhető momentumát egy edzésen mutatta be. Silva akár még be is férhetne,de a rozmár láthatóan jegeli.

Xabi romló formát mutat helyette Cesc mindenképpen indokolt.

stars7726 2010.07.04. 18:16:11

@Hajrá, Fő- és Albánia!!!: te,öcsém,én régóta figyellek téged.te minden blogra odamész és osztod az észt.iszonyatos hülyeségeket és baromságokat irogatsz be mindenhova,és csinálod a hangulatot.
folyamatosan fikázol mindenkít,hergeled az embereket a hozzá nem értéseddel.
te nem egy magyar kommentátor vagy véletlenül?mert nagyon hasonlítasz rájuk.szerintem menjél géza,és pihenjél le a vb végig.

Sierpe (törölt) 2010.07.04. 18:19:00

@Player 1: "Spanyolország 1-szer volt hátrányban, el is vesztette."
ez mondjuk Németországra is igaz :)

"Ezen a vb-n a nagy csapatoknak segítenek. Argentína 3 szabálytalan gólt szerzett, nem fújták le, Paraguay-nak tovább lehetett volna engedni, lefújták."
Már leírták többször, hogy Paraguay gólja miért volt les. Az argentin méteres les az tényleg durva, de a németek elleni angol gól is. Szerintem itt már akkora nyomás van a bírókon az előzmények miatt, hogy a kétes helyzeteket inkább beintik lesnek, nem tudom csak én láttam-e pl de a második félidőben volt egy les Torres ellen ami nem volt az, még csak nem is egyvonal volt hanem hátrébb állt mint a védő, amit meg is mutattak a szokásos vonalbehúzással, de érdekes módon Egri kussolt ennél.
Nem mondom, hogy nem igaz, hogy kicsit a nagy csapatoknak fújnak, de az inkább szabadrúgások megítélésében nyilvánul meg.

dvittore 2010.07.04. 20:34:14

@stars7726: Ahogy mondod. Ez már nekem is feltűnt. Nagy tulok a csávó. :-)

hitomi 2010.07.04. 23:53:12

@stars7726: az isten áldjon meg, ne etesd már a trollt. mindenhová bepofátlankodik, odaszarik a közepébe, és még élvezi is, ha mindenki fel van háborodva.

azzal pedig csak egyetérteni tudok, hogy Egri Viktor (meg az összes mtv-s kommentátor) sürgősen monnyon le. nem tudom, mióta divat az is, hogy a meccs közvetítője burkoltan vagy éppen nyíltan szurkol egyik vagy másik csapatnak, de nekem már felfordul ettől a gyomrom, ezért (is) nézem külföldi site-on a közvetítést. és ahogy feljebb valaki mondta, ezeknek a barmoknak halvány fogalmuk sincs róla, hány meg hány ember mindennapjait, gólörömét, szurkolását tehetik tönkre a hülyeségeikkel. komolyan, visszasírom a régi szép Vitár Róbertes meg Vitrays közvetítéseket.

Atomot Nekik! 2010.07.05. 05:54:45

DON’T FEED THE TROLLS!

robot_ 2010.07.05. 07:40:37

@hitomi:
uhh.... mindennel egyetertettem amit irtal a végéig. De Vitray meg Knézy voltak ennek a mufajnak a megteremtoi.
Utaltam mikor kb. vagy 20 eve kozvetitettek meccseket a magyar NB1-bol, es leplőzetlenül folyamatosan a fővárosi csapatoknak szurkoltak... szabalyosan szurkoltak meccs kozben, es ha a videki csapat lőtt gólt, akkor csak egyszeruen.. "haat.. gol.. vegulis szepitett a Videoton"
De ahogy mondod.. .tonkre vagtak vele az ember örömét, es akkor meg nem voltak stream-ek, szoval maradt az hogy az ember lecsavarta a hangot.

1kutya 2010.07.05. 08:24:10

@rizla: először is grat! (ahogy elnézem paraguay szurkolóként enyém az első:)

másodszor: kb 10x néztem vissza és igazad van! bár a gól maga szabályos volt azonban Kardozó sajnos belerondított azzal, hogy "ment" (ugrott) a labdára, ráadásul kb. fél méteres lesen, amivel elvitte Valdezről a védőket

harmadszor: hogy egy kicsit árnyaljam is a képet, sajnos ez a spanyol válogatott olyannyira xarul jáccott, hogy gyakorlatilag a győzelme ellenére simán hozta a swejc elleni játékot. van egy olyan megérzésem (bár ne legyen igaz!), hogy ebből sajnos nem lesz még döntő sem:(

krj 2010.07.05. 08:55:12

én nem értem, hogy két év alatt hogy' lehet elfelejteni focizni. eddig a selección egy jó meccset sem játszott a vb-n, mindegyik szánalmas tilitoli volt, gyakorlatilag nincs egy passzuk első szándékból, átveszem, felnézek, megfordulok...

Player 1 2010.07.05. 09:22:57

@Sierpe: Németország 10 emberrel játszott a 37. perctől,mégis közelebb voltak a gólhoz, mint a spanyolok.

stars7726 2010.07.05. 09:31:22

@hitomi: igen abszolute igazad van.egyetértek veled.felháborító amit a kommentátorok művelnek.faragó ricsi miatt írtam is egy emailt az m1 nek de gondolom szartak rá.az az érzésem,hogy örülnek ha szót kapnak,mert akkor aztán mindent elmondhatnak,amit gondolnak,éreznek.nem érdekli őket semmi.legfőképp,mi a szurkolók,a hallgatók,a nézők.vmit kellene tenni ez ellen.

rizla 2010.07.05. 17:33:11

@1kutya: köszi, paraguay kiválóan játszotta, amit tud, pechjük volt (illetve be kellett volna rúgni a tizit). a spanyol csapat tényleg aggasztó, de meglátjuk.
süti beállítások módosítása