Spanyolország - Chile 2 - 1
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Svájc szépen elhasalt a záróvizsgán, pedig már túl volt a nehezén, Honduras 1 ponttal zárt, ami egy debil gyerektől szép teljesítmény, a H-csoport másik két csapata pedig a világbajnokság egyik legidiótább meccsén kéz a kézben sündörgött tovább a nyolcaddöntőkbe. Chilének igazán nincs mit felróni, csak közepes tanuló, de Spanyolország, hát... tőled mind többet vártunk, fiam. De kezdjük a pozitívumokkal: megvan a 3 pont és azzal együtt a továbbjutás, ráadásul az első helyen, sikerült elkerülni a vb-droid Brazíliát, és úgy tűnik, hogy az ellenfél kitartó gyilkossági kísérletei ellenére sem sérült meg komolyabban senki. Folytassuk a negatívumokkal.
Del Bosque-nek a morózus bajuszba temetkezésen kívül láthatólag nem volt válasza arra a kérdésre, hogy mit kellene kezdeni azzal a gyors, extra-agresszív támadófutballal, amit Chile az első félidőben prezentált, anarchiává alakítva ezzel a spanyol királyságot. A pályán uralkodó káoszban a rendszert csak az Őrült, Marcelo Bielsa látta, akinek a vérnyulai fáradhatatlan letámadással terrorizálták a pipiskedő spanyol játékosokat, labdaszerzés után pedig teljes erőből startoltak rá a védelemre, két-három frappáns passzal sakkozva ziccerig az akciókat. A selección kiábrándító látványt nyújtott, széljáték mint olyan, nem létezett, Xaviék képtelenek voltak huzamosabb ideig megtartani a labdát, Villa a góljáig gyakorlatilag labdába sem tudott érni, Torres pedig talán maga sem tudta pontosan, hogy milyen poszton és szerepkörben is játszik. A támadósor harci alakzatát a taktikai rajzon leginkább egy félig megemésztett reggeli különféle maradványait tartalmazó hányásként lehetett volna ábrázolni, úgyhogy ha sikerült is eljuttatni a labdát a pálya felső harmadáig, sok köszönet nem volt benne. A játékosok kezdeti elszántságát rövid idő alatt tanácstalansággá és önbizalomhiánnyá transzformálta az impotens stratégia, és ha a chileiek nem pörögtek volna túl egy picit - mondjuk ha a lábtörésre pocsékolt energiáikat inkább a helyzeteik kihasználásába fektették volna -, már simán mehettek volna kettővel, amikor Bravo kapus egy önálló kamikaze-akcióval hirtelen léket ütött az addig impozánsan sikló hadihajójuk seggén.
Villa égből pottyant gólja nem csak szerencsés és érdemtelen volt abban az értelemben, hogy a spanyol taktikának gyakorlatilag nulla köze volt a létrejöttéhez, hanem szépen és világosan rajzolta körbe Del Bosque tehetetlenségének kontúrjait is: csupán abban bízhatott a széllel szemben történő vért hugyozás közben, hogy majd varázsütésre megfordul a széljárás, pedig csak a hülye emberek bazíroznak erre ahelyett, hogy egyszerűen egy másik irányba pisálnának. Persze Villa zsenialitásának a szerepét és fontosságát botorság lenne elvitatni, de sokat elárul a csapat felett gyülekező fellegek vészjósló sötétségéről, hogy a három csoportmeccsen amúgy három különböző kezdővel és hadrenddel felálló spanyol válogatott 4 találatából 2 előre ki nem kalkulálható egyéni villanásból született, góllal végződő kidolgozott akció pedig mindössze jelen mérkőzésen akadt egy, ráadásul az is egy nagy chilei hibát követően: Jara adta el könnyelműen a labdát, Iniesta pedig egy gyönyörű - ki mással, mint Villával történő - összjátékot követően kilőtte a hosszú alsót. Tehát egy vérszegénynek minősíthető csoportban a világranglista 2. helyezettje egyetlen egyszer sem volt képes betalálni felállt védelemmel szemben (egy Honduras elleni megpattanó lövést leszámítva), ami a halálcsoportot 3 clean sheettel lehozó Portugáliával a lépcsőfordulóban különösen rémisztő és kínos teljesítmény.
Estrada egyértelműen kamu kiállítására túl sok szót nem érdemes vesztegetni. Egyrészt már annak is örülhetett a derék mészáros, hogy a tapló belépői után egyáltalán a 37. percig a pályán maradhatott, másrészt Chile nem csak az addig szimpatikus imidzsét rombolta erőteljesen a favágással, hanem folyamatosan kísértette a szerencséjét, rontotta saját megítélését a bírónál, egyszóval ostoba módon megfosztotta magát a győzelem lehetőségétől. Kedves dél-amerikai barátaim, ki mint vet, úgy arat, ahogy mifelénk mondják.
A második félidőre csak finoman módosult a mérkőzés képe: a gól- és emberelőny tudatában már egy kevesebbet hibázó, de továbbra is zavart tudatú spanyol csapat futott ki a pályára, Chile pedig igyekezett folytatni az erőszakos és lendületes játékát, bár az egyik metszőfogának kitörése után már inkább csak ugatott, mint harapott. Millar azért így is talált egy gólt, úgyhogy Del Bosque rögvest cserére szánta el magát, lekapta a használhatatlan Torrest, és behozta a helyére Fabregast, hogy kicsit masszívabbá tegye a még mindig reménytelenül és labilisen adogató középpályát. A húzás tulajdonképpen bejött, sőt, Villa több gólt is szerezhetett volna Cesc labdáiból, ha jobban koncentrál, de az egész csapat új erőre kapott és hozzá is látott a kifulladó chileiek módszeres bedarálásához, azonban a 70. perc környékén egyszercsak véget ért a mérkőzés. Ami az igazán bosszantó volt ebben a közös megegyezéssel született, brahizós tűzszünetben, az a spanyol válogatott elszalasztott lehetősége a formába lendülésre. Egy érezhetően padlóra kerülő, ráadásul emberhátrányban levő ellenféllel szemben a játék befagyasztását választani a véres KO helyett nem a semleges nézők szempontjából alávaló tett - ki nem szarja le őket? -, hanem szimplán hülyeség egy ilyen esetben, amikor a csapatnak nyilvánvalóan minden apró csepp önbizalomra szüksége lenne valódi énjének a visszanyeréséhez.
Casillas (6,5) - Magabiztosan oldotta meg azt a kevés feladatát, a chilei ziccereknél meghallgatásra leltek az imái, a gólról nem tehetett.
Sergio Ramos (7) - Ismét beleadott mindent, az pedig nem feltétlenül az ő személyes hibája volt, hogy a felfutásai során maga mögött hagyott tátongó védelmi lyukakon rendszeresen beözönlött a chilei sáskahad. Talán ha Del Bosque nem vele akarja bejátszatni a teljes jobb szélt, hanem Silvával vagy Navas-szal kezd, akkor kevésbé lett volna gyászos az összkép.
Piqué (7) - A védelem legjobb embere, többször volt rá szükség az utolsó utáni pillanatokban. És kivételesen szájba/fejbe/tökön sem verték.
Puyol (6) - Elfogadható de szürke teljesítményt nyújt eddig a vb-n, ennél sokkal több odaadást várnak tőle a szurkolók.
Capdevila (5) - Védekezésben halovány, lomha és dekoncentrált, támadásban nulla. Mintha belekényelmesedett volna a kezdő szerepbe, az előkészületi meccseken mutatott lendülete a múlté. Nem lenne nagy meglepetés, ha a portugálok ellen Arbeloa kezdene a bal szélen.
Busquets (7) - Hogy a chileiek könnyedén játszották ki a két szűrős rendszert, azért érzésem szerint nem a játékosokat kell felelősségre vonni. Sergio például kis hibaszázalékkal, magabiztosan és sok labdát szerezve játszott. Teljesen feleslegesen pécézik ki maguknak a berzenkedő szurkolók.
Xabi Alonso (7) - A pontosságával ismét kiemelkedett a mezőnyből, de önhibáján kívül nem gyakorolhatott akkora hatást a játékra, mint az eddigiek során. Sérülés miatt le kellett cserélni, Portugália ellen állítólag teljesen fitt lesz.
Xavi (6) - Magához képest továbbra is enervált és bizonytalan, csak a második félidőben volt képes egy döntő fontosságú passz végrehajtására, Villa azonban nem tudott élni a lehetőséggel.
Iniesta (7,5) - Nem volt teljesen világos, hogy mit akar vele játszatni Del Bosque, mindenesetre ha nem is extraklasszis teljesítménnyel, de többnyire hiba nélkül oldotta meg a körülötte kialakuló szituációkat. A parádés góljával eldöntötte a meccset.
Villa (7,5) - Jól jellemzi a zsenialitását, hogy sokáig esélye sem volt a játékba avatkozni, mégis büntetett az első adandó alkalommal, brilliáns megoldást választva. Adott egy gólpasszt Iniestának, és az általában tehetetlen spanyol taktika ellenére is folyamatos veszélyt jelentett, már amikor sikerült kézbesíteni neki a labdát. Éles és harapós, az ő helyét legalább tökéletesen megtalálta Del Bosque.
Torres (5) - Kibrusztolt egy gólt érő chilei hibát meg egy piroslapot, de előbbi így is 95%-ban Bravo hülyesége volt, utóbbit pedig egy pofátlan műeséssel érte el. Még egy tizenegyest összehozhatott volna, de ezeket leszámítva teljesen súlytalanul játszott, bár tényleg maga sem értette, hogy pontosan mit is. Jobbszélsőt? Középcsatárt? Netán szabad szerepkörben mozgó támadót? A helyes megfejtők között egy Ana-Lucia szexbábút sorsolok ki.
Fabregas (7) - Bejött, gyakorlatilag hibátlanul járatta a labdát (52/58), kiosztott pár nagy zsugát Villának, aztán a későbbiekben felszabadultan gurigázott a nagy semmittevés közepette.
Javi Martínez (6) - Már halott volt a játék, amikor beállt, de legalább megmutatta magát pár jó labdával. Úgy tűnik ő Del Bosque alternatívája az egyik védekező középpályás posztjára.
Silva (0) - Vicces volt, ahogy percekig toporgott az oldalvonal mellett, hogy aztán be se állhasson csalni a játékot a többiekkel. Bár némiképp érthető, hogy miért kezdte el ennyire hanyagolni a kapitány, azért az ő kvalitásainak a kihasználásra ennél jobb tervet is ki lehetne dolgozni.
Spanyolország: Casillas, Piqué, Puyol, Iniesta, Villa, Xavi, Torres (Fabregas 55'), Capdevila, Xabi Alonso (Martínez 73'), Ramos, Busquets
Chile: Bravo, Ponce, Isla, Sanchez (Orellana 65'), Vidal, Valdivia (Parades 46'), Gonzalez (Millar 46'), Estrada, Beausejour, Medel, Jara
Gólszerzők: Villa (24'), Iniesta (37'), Millar (47')
A selección utolsó csoportmeccse a legrosszabb futballt hozta mind közül. Ez nagyjából érthető is lenne, ha már eldőlt volna a továbbjutás, de nem, ez volt a legnagyobb téttel bíró és a legnehezebb mérkőzés is egyben, ilyen kihívásra a leggyengébb formával reagálni pedig legalább annyira baljós, mint amennyire kiábrándító. Mindezek fényében kétséges, hogy mit is ér egy ekkora szerencsével kivívott továbbjutás, bár egy önámítós verziónál talán egy fokkal jobb, és még mindig nem késő élesíteni a titkos fegyvereket, de ha Del Bosque továbbra is ennyire össze lesz zavarodva mind az összeállítást, mind a taktikát illetően, akkor a végállomás legjobb esetben is maximum az elődöntő lehet. Mert nem lesz mindig egy zseniális egyéni teljesítmény, vagy egy önpusztítóan tufa ellenfél, világos koncepció és tökösség nélkül csak ideig-óráig húzhatják maguk után a csapatot ezek a kiszámíthatatlan és szerencsés események. Abban pedig mindenki biztos lehet, hogy a portugál rablóbandát nem lehet majd legyőzni véletlenek összjátékával, piszkos módszerekben és mákolásban ők a világelsők.
De legalább a helyzetkihasználás már tökéletes.
Következő meccs: Spanyolország - Portugália, vb-nyolcaddöntő, június 29., kedd, 20:30
