Nem ígérkezik sétagaloppnak a ma esti nyolcaddöntő Portugália ellen, úgyhogy a feszültség oldása végett, a várakozás kínjait csillapítandó, és persze felvezetésképp közzéteszem ezt a mérsékelten tartalmasra sikeredett, de legalább friss és ropogós interjút Carles Puyol-lal, a csapat egyik középső védőjével és második számú csapatkapitányával (ha esetleg valaki nem tudná). Persze írhatnék a rosszarcú latin lover bandáról is, de sajnálatos módon elmismásoltam a dolgot, majd az este 7 körül élesedő élőblogban, és a meccs utáni értékelő posztban törlesztek. Addig is igyuk az Oroszlánszívű szavait, az interjút az El Mundo Deportivo katalán napilap készítette.

Hogy érzi magát a csapat jelenleg?

A Svájc elleni eredmény kifejezetten fájdalmas volt számunkra, egy hosszú győzelmi sorozatunk ért véget hirtelen egy váratlan vereséggel. De ez csak erősebbé tett minket. Nyugtalanok voltunk, mert tudtuk, hogy ha még egyszer kudarcot vallunk, akkor kiesünk a tornáról, aggódtunk amiatt, hogy mi leszünk a világbajnokság legnagyobb csődje (kissé alábecsültétek az olaszokat...-rizla). De a csapat tudta, hogyan kerekedjen felül ezen a problémán és mostantól fogva a legjobb Spanyolországot látjátok majd.

Cruyff (ex-Barcelona edző) és Luis Aragones  (az Eb-győztes spanyol válogatott edzője volt) kritizálta a csapatot, amiért két védekező felfogású középpályással játszik...

A futballban amikor nem nyersz, akkor mindenki vitatkozik, persze amikor nyersz, senki sem panaszkodik... (hát én igen) Az edzőnk nagyobb biztonságot szeretne. A csapat tehetsége a támadójátékhoz változatlan, de olyan más nagy válogatottak útját követjük, akik próbálnak egy kicsit deffenzívebb felfogásban játszani, miközben nem feledkezünk meg az egyéb képességeinkről sem. A futball, amit játszunk, a tehetségen alapszik, a rendszer amiben játszunk, biztonságod ad nekünk.

Érted, hogy miért hibáztatta Busquets-t néhány ember a Svájc elleni mérkőzést követően?


"Busi" egyensúlyt biztosít számunkra, és a posztján egyike a világ legjobbjainak. Nem fogom azt mondani, hogy ez a világbajnokság még érettebbé teszi majd, mert már eleve nagyon érett és megfontolt. Mindig jól helyezkedik a pályán, bámulatos. De mint azt már tudhatod, amikor nyersz, minden nagyszerű.

Szerinted Xavi nem a számára megfelelő pozícióban játszik?

Nem gondolom így, játszott már a megszokotthoz képest előrébb többször is ezelőtt. Az igaz, hogy így nem találkozik annyit a labdával, de ő annyira közel a kapuhoz különösen veszélyes. Végre tudja hajtani azt az utolsó, gyilkos passzt vagy maga lő gólt. Xavi jól végzi a dolgát.

Iniesta felszabadulttá vált a góljának köszönhetően?

Kemény szezonja volt. Szenvedett mint mindenki, aki megsérül, de Andres egyike a világ legjobb játékosainak és jelenleg jobban érzi magát a bőrében.

Villa máris három gólnál tart...

Villa pontosan úgy segíti a nemzeti csapatot, mint ahogyan a Barcát is fogja: veszélyesen, gólokat lőve. Magabiztosan és szenvedélyesen játszik, megvan benne a versenyszellem és a speciális ösztön a gólszerzéshez. Ezen kívül intelligens és megkönnyíti a dolgokat a pályán.

Portugália vagy Cristiano Ronaldo?

Az ellenfél Portugália, egy nagyon összerakott csapat, soraiban a világ egyik legjobb játékosával. De határozottan ragaszkodni fogunk a saját stílusunkhoz velük szemben.

Mit gondolsz Messi vb-n nyújtott teljesítményéről?

Azt, hogy elképesztő! Sokat bántották Messit. Ő egy olyan játékos, aki mindig odaadó és elkötelezett a csapatával szemben, mégis folyamatosan kételkedtek benne. Nem értem hogyan kételkedhet valaki Leo-ban, ő csodálatos. Egy nagyszerű Argentínát vezet és boldog vagyok miatta.

Este Spanyolország - Portugália vb-nyolcaddöntő, a kezdőrúgás időpontja: 20:30.

10 komment

Címkék: interjú keret ellenfelek knockout

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr102117467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neil Blender 2010.06.29. 10:25:57

Xavis résszel rohadtul nem értek egyet, XAvitól pont a gyilkos passzok hiányoznak, 1 gólpasszt sem adott (olyat sem amit a csatár nem lőtt be de gyakorlatilag az volt). Cescet esetleg korábban bevetném már helyette ha Portugália ellen sem fog remekelni.

Kövezzetek meg, de Guti ilyenkor rohadtul hiányzik. Nem realitás hogy kint legyen, nem is kezdőnek gondolnám, de Xavi jelenlegi posztján egy utolsó 25-30 percre kurvajó lehetne...

David_K 2010.06.29. 11:20:45

Xabi és Torres játéka miért kérdéses? Lesérültek?

deltaTheEnd 2010.06.29. 11:28:04

@Neil Blender: Nem vitatom egy csúcsformában lévő Guti képes 20-25 perceket világszínvonalon játszani és extrapsszokat adni, de a csapatot legalább annyira megbonthatja az idiótaságaival. Tehát lehet hogy egy jó játékos kihagyásától, jobb egy csapat(Raúl-szindróma).

VDB-t én se értem miért két vkp-val játszik, láthatóan Xabi elveszi Xavi kenyerét. Szerintem talán azzal indolkolható, hogy VDB így akar pályára lépni majd egy szintén labdatartásra és ötletes támadójátékra képes Brazília/Argentína/Hollandia ellen.

Binglof 2010.06.29. 12:03:23

Én az Aragones féle csapatot gördülékenyebbnek éreztem. Túl "hosszú" a csapat. Xavi és Villáék között túl nagy a távolság. Nem szűkítik a területet eléggé támadáskor, és ezért az egyérintős gyilkos passzok sem érnek oda. Lesz ez jobb. Márha a Portugálokon túljutnak ma...

sTormy 2010.06.29. 12:17:19

Ej, ej. Xaviról , Villáról és Messiről elfelejtette megemlíteni, hogy "a világ egyik legjobb játékosa". Milyen kis hanyag.

Meth, Not even once 2010.06.29. 12:46:07

@Neil Blender: Ezzel teljesen egyetértek, Guti szerintem feldobná a csapatot, ha nem is mentálisan, de játékilag, mert ennél a Xavinál azért szerintem még ő is többre képes.

mickeyknox 2010.06.29. 13:37:54

jó ez a blog, meg minden, de amikor beütöm a keresőbe és meglátom a fejlécet, mindig elfog a hányinger, a kollégáim meg buzinak néznek szerintem :)

Szaffi B. 2010.06.29. 13:39:41

Puyol szerint minden fasza és nagyszerű, mindehol, mindenkivel.

Neil Blender 2010.06.29. 13:50:04

@deltaTheEnd: Guti nem lenne akkora hangado ebben a bandaban, hogy az idiotasagaval elvonja a figyelmet vagy megbontsa a harmoniat, o amugy sem az a balhes jatekos. Lusta meg minden, de olyan tul nagy botranya cspaton belul nem volt...

@Binglof: Pedig az "agy" Xavi kozelebb jatszik Villaekhoz mint regebben hiszen XAbi jatszik az o helyen gecijól... Szóval a kapocs még "közelebb" van mint az EB győzelemkor

@Meth: most fog rizla agyoncsapni, de XAvinál alapból képességei alapján jobb sztem Guti, csak amig Guti vilagszinvonalon jatszik 5 meccsen egy evben, + 3 meccsen egy felidon at, addig Xavi hozza a vilagszinvonalat eves szinten 40-50 meccsen. Nincs is azzal semmi baj hogy Guti nincs itt, mert realitasa nem lenne de neha eljatszom a gondolattal, hogy az amugy is mindent kisakkozni akaro tamadoknak o osztja le az utolso passzt akkor azok utnenek.

dzzzzz 2010.06.29. 14:30:30

Ennyit beszélni és semmit nem mondani...
süti beállítások módosítása