Spanyolország - Dél-Korea 1 - 0
Szép csendben lezajlott a felkészülési szakasz második barátságos mérkőzése is, és bár kénytelen voltam egy olyan minőségű streamen végignézni, ami leginkább egy kézikamerával készített, torzított hanggal ellátott emberrabló/zsaroló felvétel utánozhatatlan audiovizuális élményeit idézte, azért sikerült elcsípni és feldolgozni a fontosabb pillanatokat.
Spanyolország - Szaúd-Arábia 3 - 2
A selección legalább olyan kényelmes tempóban látott hozzá első felkészülési meccséhez szombaton, mint amilyen kényelmes tempóban ez a poszt megíródott róla. Nem igényel különösebb írói bravúrokat az összecsapás színvonalának képszerűsítése, úgyhogy elöljáróban rövid leszek: szar volt. Ám mielőtt az ellendrukkereket a káröröm, a szurkolókat pedig a pánik heve ragadná magával, olvassanak csak tovább.
A karosszéria immár stabil, a fékek is kifogástalanul működnek, de ahhoz, hogy a vadító, aranysárga-vörös fényezésű verdánk már a startvonalnál állvahagyja az ütött-kopott tragacsokat, a végén pedig a legjobb csajt is hazavihessük, még kell bele egy fasza motor, és nem árt pár dögös felni sem. Továbbá a blog indulása óta - minő blaszfémikus merénylet - még egyszer sem írtam le azt, hogy Andrés Iniesta. Bűnbocsánatért esedezés és keretelemzés part tú a tovább után.
10 nap. Pontosan ennyi időre volt szüksége Vicente Del Bosque spanyol mesterszobrásznak, hogy az utolsó darabkákat is lefaragja élete főművéből. Egész pontosan hét kisebb-nagyobb darabkát a spanyol futball méretes gyémánthegyéből kibányászott harminc egységnyi tömbből. Pár lépés távolságról talán támad némi belepofázási kényszere az embernek, olyasmi mint például "hát azt jobb lett volna úgy hagyni, talán", vagy "de így nincs orra!", de az alkotást bízzuk a Művészre ugyebár. Műkedvelőként és -élvezőként véleményt azonban alkothatunk. Kultúremberek erre.
Készül a dupla megaposzt a keretről, addig lazításképp közreadnám megtekintésre ezt a két jól sikerült fútidzst egy jótékonysági meccsről, ahol az Athletic Bilbao csapata állt ki szám szerint 200 gyerek ellen kergetni a labdát.
A mérkőzés apropója a legendás baszk klub végleg leszerelő veteránjának, Joseba Etxeberria-nak a búcsúztatása volt, aki a válogatottban 53 meccsen 12 gólig jutott, és olyan nagy tornákon viselhette büszkén a selección mezét, mint a '98-as világbajnokság, valamint a 2000-es és a 2004-es Európa-bajnokság. Isten veled Joseba, jó volt együtt, sok szerencsét a civil élet dögunalmas mocsarában. Hajtás után vidik:
2008. június 29., Bécs, Ernst Happel Stadion, kellemes nyári este. Bő fél órája tart a labdarúgó Európa-bajnokság döntője, amikor Torres kap egy lézeres pontosságú átadást Xavi-tól, lendületből könnyedén megkerüli a küszködő német balbekket, Lahm-ot - egyike a klasszikus nyúl kontra teknős párharcoknak az egyetemes futballtörténelemben -, majd egy finom mozdulattal átpöcköli a labdát a kapujából kifutó, elfekvő Lehmann felett. A spanyolok ezzel a góllal nem csak az Eb-cím sorsát döntötték el, hanem hosszú, kínkeserves évtizedek vergődése után végre lekapták a fejükről a minden keresztnél nehezebb bohócsipkájukat, és a történelem szemétledobójába pottyantották.
Mert a spanyol labdarúgó válogatotton sokáig csak nevetni lehetett. Mindig az egyik legerősebb kerettel érkeztek az éppen aktuális világversenyre, az egyik legnagyobb esélyesként kezelve, hogy aztán még keserűbb legyen a menetrendszerű bukásuk. Raúl az utolsó percekben, döntő szituációban a léc fölé bombázza a tizenegyest. A mocskos koreaiak elcsalják a meccset. Vagy egyszerűen csak túl nagy volt az arc, és jött Zidane. Baszki, néha még a csoportból sem sikerült továbbjutni.
Az osztrák-svájci Eb volt a nagy, karmikus fordulópont, amikor a méregerős csapat, a szurkolók, és az általános közhangulat elegyéből kiforrott pozitív közeg végre oda lőtte a selecciónt, ahol futballkultúrája alapján a helye van: a világ tetejére. A spanyol válogatott pedig azóta is folyamatosan a világ legjobb nemzeti csapata.
