10 nap. Pontosan ennyi időre volt szüksége Vicente Del Bosque spanyol mesterszobrásznak, hogy az utolsó darabkákat is lefaragja élete főművéből. Egész pontosan hét kisebb-nagyobb darabkát a spanyol futball méretes gyémánthegyéből kibányászott harminc egységnyi tömbből. Pár lépés távolságról talán támad némi belepofázási kényszere az embernek, olyasmi mint például "hát azt jobb lett volna úgy hagyni, talán", vagy "de így nincs orra!", de az alkotást bízzuk a Művészre ugyebár. Műkedvelőként és -élvezőként véleményt azonban alkothatunk. Kultúremberek erre.

A konstrukció fő alkotóelemei természetesen a helyükön maradtak, de az persze evidens, hogy Xavi-t vagy Fabregas-t akkor is elcipelné Dél-Afrikába Del Bosque, ha fél szemükre vakok lennének (még így is pontosan 50%-kal látnának jobban a pályán a vébémezőny javánál, ugye). A végső keret kapcsán tehát leginkább olyan másodlagos, ám korántsem annyira mellékes kérdések merültek fel, mint hogy az előzetesen Torresék mellé kijelölt 5 támadóból kit lehessen majd bedobni a csatársorba, ha David Villának letapossa a sarkát valami favágó bunkó, vagy hogy mekkora arányban számítson az eddigi válogatott rutin szemben azzal, hogy konkrétan ki milyen idényt produkált a csapatával. Tudvalevő, hogy a középpálya és a csatársor kulcsembereinek egy része végigszopta a klubszezont különböző sérülésekkel, így ezeknek a döntési helyzeteknek a jelentősége egyértelműen felértékelődött. Minden előzetes kérdés közül a legkényesebb azonban az volt, hogy a jelenkor labdarúgásának legfontosabb posztjára, a védekező középpályáséra kiket jelöl majd ki VdB.


(Copyright by Ade C.)

Bár a felületes szemlélők közül legtöbben az idén mindössze az első komplett felnőtt szezonját abszolváló Pedro Rodríguez beválogatásán hördülhetnek fel - na meg Javí Martinezén, akinek a nevére sanszos, hogy egy elenyésző kisebbségen kívül mindenki a "ki ez bazmeg??" felkiáltással reagál -, Del Bosque legérdekesebb húzásának mégis annak a Marcos Sennának a mellőzése tűnik, aki sokunk véleménye szerint a spanyol válogatott legjobb embere volt a 2008-as Európa-bajnokságon, és teljes joggal rakhatta volna zsebre a torna MVP-jének járó díját (na nem mintha Xavinál rossz helye lenne, persze). Így a védekező középpályások létszáma pontosan 2 főre redukálódott a keretben - meg egy Marchenára, róla később -, ami egy kissé merész húzásnak tűnik még annak ellenére is, hogy Sennának meglehetősen gyenge, sérülésektől megtépázott szezonja volt. Maradjunk annyiban, hogy bár előbbiek fényében a döntés megalapozott és jogos, egy ilyen klasszikus erőnéger jelenléte a középpályán a jelenlegi futballviszonyok között kiemelkedő fontossággal bírhat (na meg 50 méterről sem tud akárki gólokat rúgni). Pláne, ha a helyén szóbakerülő alternatívák közül Xabi Alonso inkább tekinthető valamiféle mélységi irányítónak, mintsem klasszikus rombolónak (viszont a kezdőkörből ő is raj gyerek). A Villarreal C.F. szimpatizánsai különösen szomorúak lehetnek, mert nem elég, hogy a csapatuk egy rakás fossal egyenértékű évet produkált, Sennán kívül kisebb meglepetésre a válogatottban már viszonylag tapasztaltnak számító, szintén Eb-győztes Santiago Cazorla sem utazik a vébére a sárga tengeralattjáróból (bocs, kénytelen voltam leírni), ők tehát kénytelenek lesznek beérni Capdevilával.

A spanyol, és úgy egyáltalán a világsajtó selección-nal foglalkozó része mégis leginkább azzal volt elfoglalva, hogy ki lesz a harmadik számú kapus, ami egyfelől elég abszurd, mert szakmai szempontból gyakorlatilag semmiféle jelentősége sincs, másfelől jól mutatja azt a tejjel-mézzel folyó kánaánt, amiben a spanyol elitfutball jelenleg dúskálhat. Igazi úri módja volt a problémagyártásnak ez a kapuskérdésen való rágódás, nagyjából ahhoz hasonló szitu, mint amikor Samuel Eto'o reggel idegesen toporog a garázsban, mert nem tudja kiválasztani az ott parkoló 27 luxusautójából, hogy melyikkel induljon a délelőtti edzésre (én a porschét vinném, gecó). Bár a magyar válogatottnak lennének ilyen problémái baszki, nekünk még első számú kapusunk sincs. Végül Victor Valdes nyerő számait húzta ki Del Bosque, ezzel emelve kalapját a katalán kapus utóbbi években produkált ugrásszerű fejlődése előtt.

Térjünk is rá a főszereplőkre. A következőkben egyesével fogom kivesézni a játékosokat, és a csapatban betöltött szerepüket, jórészt az idei szezonjuk perspektívájából vizsgálva, de izgalmas celeb-részletekre is fény derülhet. Az eddigi pályafutásuk történetét a releváns részek kivételével inkább nem részletezném, mert befutott világ- és médiasztárokról van szó főleg egyrészt, másrészt akit ez érdekel, az mindent megtalálhat a Wikipédián. Még van három barátságos mérkőzés a világbajnokságig (az elsőre szombaton kerül sor Szaúd-Arábia ellen), azok lejátszása után valószínűleg többet fogunk tudni az alapértelmezett vb-kezdőcsapatról, de azért igyekszem felvázolni a csapaton belüli erőviszonyokat. Időközben abban a kegyben részesültünk, hogy napvilágot láttak a játékosok hivatalos mezszámai, tehát prezentálom ezeket is (egy darabig úgy tűnt, hogy a tejfelesszájú Pedro-t támadó létére megszivatják a 2-essel, azóta ez is a helyére került).

Mivel a poszt már így is iszonyatosan hosszú, ezért kénytelen vagyok két részre bontani: előbb a kapusok és a csapat védekező(bb) feladatokkal ellátott részei fekszenek a boncasztalra, a következő részben pedig a sexy futball alkotói magját és csapásmérő arzenálját elemzem. A szöveg nem feltétlenül egybefüggő, úgyhogy aki halálra unja, annak azt javaslom, hogy egyszerűen skippelje a számára érdektelen arcokat.

20 nap. Pontosan ennyi idő van hátra a selección első vb-csoportmeccséig, plusz 30 perc. Tehát ne is vesztegessük tovább az időt, hölgyeim és uraim, a La Furia Roja...

 

KAPUSOK
Akik kimaradtak: Diego López (Villarreal CF), David De Gea (Atlético de Madrid)

#1 Iker Casillas Fernández (Real Madrid C.F.): Szomorú szezonon van túl a selección csapatkapitánya és a Real Madrid portása - ahol Raúl állandó padozása miatt immár szintén csk -, hiszen klubja hiába erősített a kereten mintegy 250 millió euró értékben, aminek az eredménye 96 bajnoki pont volt, mégsem nyertek semmit, immár zsinórban második éve, egy spanyol szuperkupát leszámítva. Mintha az utóbbi madridi esztendőknek köszönhetően Casillasban is eltört volna valami, mert a 2008-as Európa-bajnokság óta magához képest erősen közepes formában véd, és az ő szintjén megmagyarázhatatlan hibákat követ el. Mind emlékezhetünk például a rosszul felállított sorfalra a Juventus ellen, vagy erre a potyaízű pillanatra. Évekig cipelte a hátán a Madridot a superhero skilljeivel, az előtte rendszeresen betliző védelem hülyeségeinek a levét mégis kénytelen volt meginni, nem csoda, ha megfeküdte a gyomrát, és kicsit bedilizett, hiába, nehéz út a magányos harcosé. Az idei szezonban már több, mint tisztességes védősor támogatta a clean sheetek megszerzésében, mégis mintha kicsit kába maradt volna az ezt megelőző idényben bekapott ütésektől. Bár voltak nagy meccsei - például a Sevilla otthonában lejátszott 2-1-es vereség, ahol ha nem ő áll a kapuban, biztosan 5-6 gólos zakót öltve távoznak -, összességében továbbra sem találja az igazi önmagát, amit mi sem jelez jobban, mint hogy a tudatlan szurkolók néha már a röhejesen szar Dudek-et követelték a csapatba helyette, aminek ugyan volt némi jogalapja, mégis inzultáló Ikerre nézve. Mert a fent leírtak ellenére valószínűleg a világ jelenlegi legjobb kapusát tisztelhetjük a személyében, Gianluigi Buffon és Júlio César mellett. A világbajnokság kiváló rehabilitációs lehetőség a számára, reméljük a másik közeg frissítőleg hat rá, mert ha jó formában van, gyakorlatilag bármit kipiszkál a gólvonalról. Egyetlen időről időre felbukkanó gyenge pontjának a magas labdákra való kijövetelei bizonyulnak - a Madrid környékén egy időben téma is volt, hogy kellene egy magasabb kapus -, de egy jól emelkedő Puyollal, és a langaléta Piqué-vel ez nem lehet kritikus probléma.
Kor: 29; Válogatott meccsek: 102;
Tápláléklánc: Ha nem jön közbe sérülés, természetesen ő lesz a válogatott állandó kezdő kapusa. Már csupán 24 meccsre van Zubizarreta válogatottsági rekordjától (126), a vb-n és az azt megelőző három felkészülési meccsen ebből máris lefaraghat 10-et, ha minden jól megy.


#23 José Manuel "Pepe" Reina (Liverpool FC): Ha Casillas szezonja szomorú volt, akkor Reináé leginkább egy corleonei gyászmenetre emlékeztetett. A Liverpool nagyjából az utóbbi tíz év legszarabb idényét zárta a Premier League-ben, az Európa Ligát érő helyezés is csak nyögvenyelősen bírt összejönni, a Bajnokok Ligájában már a Loki csoportjából sem bírtak továbbmenni, és hiába jutottak messze az idei EL kiírásában, az elődöntőben végül csak sikerült az utolsó megnyerhető trófeát is elbalfaszkodni. Bár Reina csak egy hagyományosan túlértékelt kapusnak tűnik sokszor - aki macskaügyessége ellenére hajmeresztő potyákat szed be, mégis folyton a világ legjobbjai közé sorolják -, idén nem lehetett rá panasz, és jó formában védte végig az évet. Arról például igazán nem tehet, hogy a Liverpool idén még akkor is képes volt gólt kapni, ha kivételesen senki sem kúrt el semmit (annyira). Bár a cserekapusok képességei hagyományosan érdektelenek egy 7 meccses tornán, Reina önjelölt öltözői bohócként fontos tagja a csapatnak, mindenki szereti, mert jó arc, az ünnepléseken is ő a csapat Dévényi Tibije.
Kor: 27; Válogatott meccsek: 19;
Tápláléklánc: Padozás, az utolsó csoportmeccs előtt vérre menő ökölharc Valdes-zel arról, hogy ki védjen.


#12 Victor Valdes (FC Barcelona): A katalán srác abszolút újonc a keretben, a vb-n védhet először a spanyol válogatott színeiben (katalán válogatott természetesen már volt). Persze nem fog egy percet sem, esetleg az utolsó csoportmeccsen, amikor már zsebben az első hely. Mivel egy harmadik számú kapus nagyjából nem érdekel senkit, inkább elmondanám, hogy szeret zongorázni, és civilben szívesen hord rózsaszín cuccokat, amik jól harmonizálnak az eszelős tekintetével. Egyébként ha nem lenne a magától értetődő kapus-hierarchia, minden bizonnyal mindegyik meccsen kezdő lenne, mert élete egyik legjobb szezonját zárta, talán még a madridisták sem vitatják, hogy idén kivételesen még a nagy rivális San Iker-ét is lekörözte teljesítményben és megbízhatóságban egyaránt. Igaz, nem volt olyan nehéz dolga, mert a védelem is szinte végig tökéletes volt előtte, de a bravúros védéseit nehéz lenne elvitatni tőle. A Barcelona játékstílusából adódik, hogy ritkán kerülnek szembe vele az ellenfél támadói, olyankor viszont többnyire egy az egyben vezethetik rá a labdát. Ennek a speciális hadgyakorlatnak köszönhetően vált Valdes potyakirályból a világ legjobb kapusává az egy az egy elleni szituációkban. De ebből a válogatottban úgysem fogunk látni semmit, úgyhogy majd zongorázik a többieknek a hotelben, vagy ilyesmi.
Kor: 28 ; Válogatott meccsek: 0;
Tápláléklánc: Del Bosque brahiból talán bedobja az utolsó csoportmeccsen, csak hogy összejöjjön az első válogatott meccs.



VÉDŐK

Aki kimaradt: César Azpilicueta (Osasuna)

#2 Raúl Albiol Tortajada (Real Madrid C.F.): A Madrid legkomolyabb védőigazolása volt idénre, bár a klub csillagászati összegeket megmozgató transzfereihez képest aprópénzért érkezett, a Valencia 15 millát rakhatott érte zsebre euróban. Fokozatosan jutott el a legmagasabb szintre, de még mindig nagyon fiatalnak számít a középső védők között. A Santiago Bernabeu ezerfejű cézára előtt focizni nem segíti éppen a legnyugodtabb lelkiállapot elérését, de Albiol nem egy ideges típus, gyakorlatilag tökéletesen helytállt, és az elmúlt években sokat kritizált madridi védelem idei megújulásának egyik fő letéteményesévé vált a megbízható, sallangmentes játékával. Akad nála gyorsabb és technikásabb védő is, nem a legkomplexebb megoldások kivitelezője, de a spanyol focira néha már kínosan jellemző labdával tötyörészések közepette jól tud jönni egy olyan arc is, aki szó nélkül felkúrja a labdát a lelátóra, ha meleg a helyzet. Messi a tavaszi Clasicó-n ugyan megetette, és az idegtépően hosszú bajnokság vége felé akadt egy leginkább az ifjú Vanczák Vilmost idéző bakija is, de ennél vérfagyasztóbb dolgokat is el kellett már viselnie a madridistáknak a közelmúltban, Aranylabdát 25%-ban tartalmazó védősor esetén is, úgyhogy ennyi belefér simán.
Kor: 24; Válogatott meccsek: 22; Bevethető posztok: középső védő;
Tápláléklánc: Pályázhatna akár a kezdő tagságra is, ha az összeszokottság nem szólna a Puyol - Piqué duó mellett. Az elsőszámú alternatíva akármelyikük helyére viszont garantáltan ő lesz.

#3 Gerard Piqué Bernabeu (FC Barcelona): A Roja mezében még viszonylag zöldfülű, az Eb-győzelem idején még sehol sem volt, a jelenlegi vb selejtezőin kezdett el a csapat oszlopos tagjává válni. A középső védők ilyen korban még taknyos kölyöknek számítanak, de Piqué a Barcával gyakorlatilag már mindent megnyert, amit spanyol klubcsapattal lehetséges. Ez lehetne szerencsés véletlen is, de nem az, ugyanis az elmúlt két szezon legtöbb meccsén fix kezdő volt Pep Guardiolánál, így nem csoda, hogy Del Bosque is hamar felfedezte magának a Piquenbauert. Folyamatosan fejlődő világklasszis, talán tavaly még voltak szerencsétlenebb momentumai, de idén már lehetetlen volt belekötni. A pályán szuperdomináns védő, zseniálisan helyezkedik, és robosztusságához képest meglepően gyors, Guardiola bástyájaként még Pellegrini futóját is leszedte a tábláról. Sir Alex Ferguson talán már kicsit megbánta, hogy anno postafordultával hazazsuppolta Barcelonába, nem csak a United idei állandó védő-kálváriája miatt, hanem mert Piqué Inter elleni gólját elnézve abban sem vagyok biztos, hogy a szurkolóik ne látnák szívesebben a Manure csatárposztján őt, mint azt a nyamvadt 30 milliós lufi Berbatovot. A Beckennbauerre hajazó becenév nem véletlen, a támadásokhoz néha a legendás öreget megszégyenítő módon zárkózik fel. Gyenge pontja gyakorlatilag nincs, a következő 10 év egyik legnagyobb védőjátékosa. Csak az ehhez hasonló heveskedésekre kell figyelnie, de ezeket leszámítva az sem ritka, hogy mezőnyszabálytalanság nélkül hozza le a meccset. Reina mellett az öltöző másik ügyeletes mókamestere lesz, hírhedt a hülye vicceiről.
Kor: 23; Válogatott meccsek: 14; Bevethető posztok: középső védő;
Tápláléklánc: Az összeszokott középhátvéd-kettősük Puyollal borítékolhatóan fix kezdő lesz.

#4 Carlos Marchena López (Valencia C.F.): A rutinos valenciai középhátvéd régóta megbízható kötőanyag a válogatott minőségi téglafalában, és bár minden előzetes, kerettel kapcsolatos listán a védők közé jelölik, valami mégis azt súgja, hogy több szerep juthat neki a középpályán. Egy: Del Bosque kénytelen volt kihagyni a végleges keretből Sennát, ami jelentős mennyiségű destruktív erő kiesését jelenti a válogatottnak. Pont kapóra jön neki, hogy Marchena a 2009/2010-es szezonban legtöbbször a középpályán kapott helyet a bajnokságban, védekező és labdaszerző feladatokkal ellátva. Carlitos nem egy nagy labdaművész, de bozótvágásra tökéletesen alkalmas, és néha még a lába is csúnyán elsül. És kettő: amikor David Navarro sérülése miatt visszatért a védelembe, a neve egybeforrt a permanens önveszély fogalmával, utolsó emberként képtelenség volt megbízni benne, aminek legékesebb példája az Atletico-nak összebukfencezett tizenegyes és emberelőny (folyománya: 4-1-es szopó). Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy bár jelenlegi formájában cserehátvédnek használhatatlan ezen a szinten, lehetséges védekező középpályásnak vállalható, és ha egy kis csontzenére van szükség az eredmény tartásához, akkor Marchenával érdemes lehet próbálkozni.
Kor: 30; Válogatott meccsek: 56; Bevethető posztok: középső védő, védekező középpályás;
Tápláléklánc: VKP-csere és/vagy középhátvéd-csere, majd kiderül.

#5 Carles Puyol (FC Barcelona): A Barcelona elnyűhetetlen bádogembere kicsit ugyan rozsdásodik már, de a szíve mindig a helyén van. Persze ha már Óz-hasonlat, akkor adja magát az Oroszlán is, és nem csak az idióta, 10 éve mellőzhetetlen sörényére gondolok, inkább arra a halált megvető bátorságra, ami fő hajtóeleme a játékának: számára nem létezik sem elveszett labda, sem blokkolhatatlan lövés. Az elmúlt évtized során akkora játékossá és klubszimbólummá nőtte ki magát, hogy nevezhetnénk akár a spanyol Maldininek is, amennyiben nem csak egy nagy, esetlen mozgású meláknak tűnne néha. Idén akadtak megingásai és hibái, voltak viszont egészen elképesztő, csak rá jellemző meccsei is, amikor szinte egymaga radírozott ki minden veszélyes elemet a tizenhatos környékéről. Nem egy égimeszelő, de emelkedik, mint Jordan, és a levakarhatatlan vadászkutya mentalitásával méltán az ellenfelek és szurkolóik egyik leggyűlöltebb játékosa. Szükség esetén harcba dobható a védelem jobb oldalán is, hiszen pályafutását is ott kezdte, és a közelmúltban is rendszeresen felbukkant arrafelé a Barcában. Támadásban a fent ecsetelt mamlasz jellegéhez képest egész meglepő dolgokkal tud előrukkolni, nagyban fűződik a nevéhez például a legutóbbi vb egyik legszebb gólja. Otthon érte szorít hű társa, Queca, a bárány.
Kor: 32; Válogatott meccsek: 81; Bevethető posztok: középső védő, jobb szélső védő
Tápláléklánc: Stabil kezdő a védelem szívében, Piqué-vel az oldalán.

#11 Joan Capdevila Méndez (Villarreal C.F.): Az elmúlt évek standard kezdő balbekkje a selecciónban, az Eb-győztes csapat egyik legjobb játékosa, aholis az utolsó, már tét nélküli csoportmeccset leszámítva az összes játékpercet a pályán töltötte. A Villarreal csodálatos időszakot élt meg akkoriban, még a lusta, kiégett sztárjaival szenvedő Barcelonát is sikerült megelőzni a bajnokságban, ami a spanyol liga jelenlegi, skót bajnokságra hajazó állapotait elnézve hihetetlen teljesítmény. Pláne, ha a csapatnak otthont adó városkát alig lakják többen, mint mondjuk Gödöllőt. Idén azonban a klub sikerkovácsa, az edzőkoponya Jock Ewing Manuel Pellegrini elhúzott Madridba világsztárokat terelgetni, és az addig nagyszerűen működő gépezet fogaskerekei akadozni kezdtek. A Villarreal idei szenvedései leképeződtek a válogatotton belül is, Sennát és Cazorlát ki sem viszi Del Bosque, Capdevila maradt egyedüli hírmondónak, de annyira semmilyen szezont produkált ő is, hogy nem lennék meglepve, ha inkább az eredendően jobblábas, de korrekt idényt maga mögött tudó Arbeloát favorizálná a kezdőben a kapitány. A rutinja azért sokat érhet, úgyhogy ne írjuk le Capdevilát se, pláne, hogy egy talán nem csúcsklasszis, de kiváló játékosról van szó természetesen. Támadásban elsőrangú, lendületes és intelligens, kiváló lövőtechnikával bír. A Konföderációs Kupán 4 meccsen 3 gólpasszt villantott, ami azért nem rossz egy lassan veterán korba lépő szélső védőtől.
Kor: 32; Válogatott meccsek: 43; Bevethető posztok: balszélső védő, bal oldali középpályás
Tápláléklánc: Ha jó formát mutat a felkészülési meccseken, van esélye a kezdőcsapatra a balbekk posztján.

#15 Sergio Ramos García (Real Madrid C.F.): Florentino Pereztől nem meglepő, ha túl sokat fizet egy-egy játékosért, így anno 2005-ben, az első galaktikus korszak mélypontján joggal gondolhatta azt mindenki, hogy a tésztaképű megalomán ismét hülyét csinál magából azzal, hogy nem kevesebb, mint 27 és fél millió eurót csenget ki egyetlen darab, ráadásul nem egészen húsz éves védőjátékosért a Sevillának (legalábbis mindenki, aki nem látta ott játszani). Nos, ők ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna, Sergio Ramos ugyanis azóta bizonyította, hogy minden kiperkált eurocentet megérnek a szolgálatai, de inkább a dupláját, minimum. Legalábbis a középső védő posztján. Az utóbbi években azonban az a faramuci helyzet állt elő, hogy Ramos kénytelen mind a Real Madridban, mint a válogatottban jobboldali szélső védőt játszani. A Real Madridban azért, mert egyszer berakták oda Ramost, majd úgy gondolták, hogy jó ez így, aztán azóta is baszták leigazolni Maicont - aki nem véletlenül az új madridi edző, José Mourinho első számú kívánsága -, a válogatottban pedig azért, mert csúcskategóriás középső védő akad több is, de jobb bekk csak alig, Ramos pedig már elég nagy tapasztalatra tett szert a poszton. Ez a kényszermegoldás gyakran meglátszik a játékán, ezért a szurkolók késhegyre menő vitákat folytatnak arról, hogy akkor most jó-e a jobb szélre, vagy sem. Az biztos, hogy a támadó képességeivel semmi gond, sőt, de ezeket hajlamos a védekező feladatainak rovására kamatoztatni. A mindenkori madridi teljesítményét ezen körülmények tisztázása nélkül képtelenség elemezni, viszont a válogatottban többnyire konstans mód megállja a helyét a poszton, és ha figyelembe vesszük azt a taktikai káoszt, ami az utóbbi két év Madridját jellemzi, szemben a selección folyamatosságával, akkor ez talán nem is olyan meglepő. Mindenesetre érdemes tőle sokat várni, mert egy kőkemény védő kiváló fejjátékkal, aki életveszélyes felfutásai során ilyen gólokat is tud lőni. Ha hozza magát, a csapat egyik kulcsembere lehet, hiszen nem csak a védekező középpályások, de a szélen felfutó bekkek korát is éljük.
Kor: 24; Válogatott meccsek: 57; Bevethető posztok: jobb szélső védő, középső védő;
Tápláléklánc: A legvalószínűsíthetőbb kezdőjátékos jobb bekkben, de ha úgy alakul, tökéletes választás középre.

#17 Álvaro Arbeloa Coca (Real Madrid C.F.): Hosszú utat tett meg, mire az idei szezonra végre visszatérhetett a nevelőegyesületéhez, a Real Madridhoz. Megjárta Rafa Benitez Liverpoolját is, ahol bár a csillagokat nem hozta le az égről az ott töltött két és fél év alatt, de stabilan rácáfolt azokra a véleményekre, amik szerint a spanyol játékosok elvéreznek a Premier League mániákus tempója mellett. A Madrid bagóért lopta haza, és azt kell mondjam, hogy soha rosszabb szélső védőt 4 millió euróért, ha pedig figyelembe vesszük, hogy a fásultan játszó Kaká 65 millió eurót kóstált, akkor a hamar állandó kezdőjátékossá avanzsált Arbeloa akár a klub legjobb igazolásának is tekinthető 2009-ben, ami az ár/érték arányt illeti. Inkább védekező, mint támadó felfogású szélső, aki ritkaságszámba menő bónuszként a védelem mindkét oldalán egyformán decens teljesítményre képes. A gyakran kamikaze-módban üzemelő Sergio Ramos-szal szemben sokkal ritkábban kaphatjuk rajta, amint a maga mögött hagyott védelmi réseken vígan viháncolva szaladgálnak át az ellenfél támadói. Azért ha nagy ritkán megiramodik, abból is ki tud sülni valami, csak jó lábbal kell felkelnie aznap, nála ez erősen hangulatfüggő.
Kor: 27; Válogatottság: 13; Bevethető posztok: jobb szélső védő, balszélső védő;
Tápláléklánc: Mivel Ramos helye régóta biztos a válogatottban, ezért inkább a korosodó balbekk, Capdevila helyén képzelhető el a felbukkanása, de klubtársának is komoly versenyhelyzetet teremthet. Ha a fél kezdő kidől, akkor akár középre is be lehet nyomni, elsőrangú emberfogó.


VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSOK

Aki kimaradt: Marcos Senna (Villarreal CF)

#14 Xabier "Xabi" Alonso Olano (Real Madrid C.F.): A mostanában Uj Péter-rőtszakállra gyúró Xabi első Real Madridban lehúzott szezonjáról megoszlanak a vélemények. A szurkolók egy része sokat savazta, ők bizonyára azt várták, hogy ennyi pénzért már egy idény alatt rúg három gólt a felezővonaltól, mint anno a Liverpoolban öt alatt, a Marca olvasói viszont például a bajnokság idei álomcsapatába is beszavazták, szóval akkora pancser csak nem lehetett. Leszámítva mindezt elég csendesre sikeredett a szezonja, a címlapokat elvitte Cristiano Ronaldo, a rosszmájú sajtó pedig inkább Kaká és Benzema hányattatásaival volt elfoglalva. Maradjunk annyiban, hogy az adottságait talán nem egy olyan Madridban lehet a legjobban kamatoztatni, amelyiknek a legeffektívebb taktikája is csak egy fejetlen csirke szaladgálására emlékeztet (fogadjunk, hogy Mourinho kedvenc játékosa lesz). Mert adottságokból jutott neki az Úristentől bőven. Zseniálisan lát a pályán, képes oda rúgni a labdát, ahová csak szeretné, akárhonnan, és ha a csapata olyan támadókra épít, akiket 50 méterről is meg lehet találni egy kiugratással, akkor Xabi igen precíz ujj lehet a halálos fegyver ravaszán. Ezen tulajdonságaiból is adódik, hogy ő nem is annyira védekező középpályás, mintsem inkább afféle mélységi irányító, a Guardiola-suli növendéke. Ezért nem is vagyok biztos benne, hogy állandó kezdő lesz a világbajnokságon, a piszkos munkára, és Xaviék labdával etetésére az agresszívebb Busquets egy hajszálnyival talán alkalmasabbnak tűnik. De Xabi is rengeteg melót el tud végezni, a Premier League-es múlt ebből a szempontból a legtökéletesebb referencia.
Kor: 28; Válogatott meccsek: 66; Bevethető posztok: védekező középpályás, középső középpályás;
Tápláléklánc: Sergioval felváltva szerepelhet a kezdőcsapatban, de megeshet az is, hogy olykor mind a ketten pályán lesznek, ha Del Bosque erősebb védőpajzsot óhajt felállítani a középpálya stabilizációjára.

#16 Sergio Busquets Burgos (FC Barcelona): Minden csapatba kell egy patkány, akit a közönség, és az ellenfél játékosai gyűlölhetnek. Ugyan az Európa-bajnok spanyol válogatottban maximum Sergio Ramos volt ehhez hasonló figura, mégis győztek, ennek ellenére meggyőződésem, hogy Busquets kiváló jangja lehet a válogatott jinjének. Bár az aljas húzásaival egyébként még ennek a bóbitalelkű, angyali tekintetű stréberekből álló csapatnak is igen szar reklámot tud csinálni, de a pályán ennek is megvan a maga haszna, még ha a módszerek maguk nem is túlzottan sportszerűek: eljátssza, hogy leütötték/felrúgták, vagy fáradhatatlan aknamunkával addig irritálja az ellenfél játékosait, amíg ténylegesen le nem ütik/fel nem rúgják; a pozitív végkimenetelű eredmény mindkét esetben az ellenfélnek kiosztott sárga vagy piros színű kártyák formájában manifesztálódhat, szabadrúgás, jobbik esetben büntetőrúgás lehetőségével kiegészítve. Persze ugyanígy fordítva is elsülhet a fegyver: bár Sergio ügyes kis suttyó, a bíróknál már valószínűsíthetően rossz híre van, következésképp ő is lazán besárgulhat színészkedésért, vagy még rosszabb. Ezeken felül kiváló védekező középpályás, kiemelkedő játékintelligenciájával, és labdaügyességével igazi La Masia-gyártmány. Agresszív és sok labdát szerez, bár néha olybá tűnhet, hogy papírból van, könnyen borul színészkedés nélkül is. Amennyiben sunyiskodásait a fentiek alapján nem számítjuk be, kiemelkedően legrosszabb attribútuma a menetrendszerűen felbukkanó pillanatnyi elmezavarai, amiknek leginkább köszönheti a vele kapcsolatos rosszindulatú véleményeket, amik szerint ő a Barcelona következő Oleguerje, illetve hogy csak a híres barcakapus apuka és Guardiola protekciója miatt szoríthatta ki a kezdőből Yaya Touré-t. Ezek az apró mentális kihagyásai sokszor szivatták már meg a csapatát, kulcsmomentumokban eladott labdák, trehány emberfogás, felesleges kezezés második sárgáért cserébe, satöbbi. Ezeket nyugodtan írhatjuk fiatal kora rovására, hiszen mindössze a második felnőtt szezonját játszotta a Barcában, a hibáit leszámítva nagyon magas színvonalon.
Kor: 21; Válogatott meccsek: 11; Bevethető posztok: védekező középpályás, középső középpályás

Tápláléklánc: Sokat lesz a pályán, nem sokak örömére.


(folytatás nemsokára, a fentiekhez special thanks az alábbi sztárfórumozóknak: CaRl_OS, Ekker Róbert, El Payaso, h. soma, Keelhaul, sissoko) 

54 komment

Címkék: keret

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr312030591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_benito · www.nst.blog.hu 2010.05.27. 16:47:27

kiváló poszt, köszönjük.

nem a védelem az erős oldala ennek a spanyol válogatottnak azért.

HAnonymus 2010.05.27. 17:05:49

Na végre! Előbb riszpektelek, most meg majd elolvasom. Napok óta várom ezt a posztot.

dvittore 2010.05.27. 17:32:07

Azt kell mondjam zsírkarajra sikeredett a poszt.

Tetszettek a Busquetst suttyózó szófordulatok. Mert hát valljuk be, van alapjuk bőven. :-)

Már várom a támadó alakzat bemutatóját.

HAnonymus 2010.05.27. 18:02:26

Tényleg a néger poszton, és szélsővédőben lesz baj. Remélem hamar lesz második rész.

minority 2010.05.27. 18:25:58

Busquets tényleg a válogatott gecije lehet (a barcában már bőven az), amikor én eddig ezt fejtegettem bárkinek is, mindig hülyén néztek rám, pedig hát világos

tuono 2010.05.27. 18:31:46

Alé Espana!

Be kell húzni ezt a vb-t.

Orvenyhivo 2010.05.27. 18:34:46

Javí Martinez - remek. :)

Azpilicueta - sajna, sajna. Én valahol félek Sergio Ramostól, amennyire emlékszem, a Konföd. Kupán is komoly szerepe volt a vereségben.

grasslover 2010.05.27. 18:59:02

Jó kis poszt

Casillas fel fogja szívni magát, vele nem lesz gond. Középen sem, szélen viszont pl egy Di Maria vagy Ribery szét fogja szopatni Ramost, oda kell majd Puyol vagy Pique besegítése. Busquets meg nálam sokkal jobb játékos, mint a közvélemény szerint, jövőre a hülyeségeit is kinövi, de amúgy is kell egy bad boy a csapatba. Xabival megoldják a vkp posztot, amúgy se lesz az ellennél a labda..

nadivereb 2010.05.27. 20:31:53

Megkérhetlek, hogy legyen egy poszt, akármilyen picike is, arról, hogy a La Furia Roja jelentése Vörös Düh, nem pedig Vörös Fúria? Tele van szemetelve a net és a sajtó ezzel a hülyeséggel, amiről nekem mindig a nagyon mérges Lendvai Ildikó jut eszembe, és azt nem szeretem.

lekvároscsirke 2010.05.27. 20:32:32

Gratula, jó összeállítás

Gazpacho 2010.05.27. 20:48:08

Eddig hibátlan, gratula.

Busquets pedig gyorsan ki fogja nőni a hülyeségeit, szerintem.

recentp 2010.05.27. 22:48:00

Nagyon jó post!
Grat.
"Visszautasíthatatlan!"

casaubon 2010.05.27. 23:09:45

remek írás, gratula

a hiányzókról: Senna már kifelé megy, szerintem az EB-n volt a csúcsponton, valóban nagyot játszott. Cazorla pedig nagyon sok válogatottba beférne, de szerintem Navas és Mata is jobb nála.

Casillas már 29? hogy rohan az idő :)

Busquets szerintem is sokkal jobb, mint ahogy sokan gondolják, ahogy te is írtad, 21 évesen, nagyon fiatalon játszik egy olyan poszton, ahol nagyon fontos a rutin. a színészkedésről csak annyit, hogy előbb-utóbb talán rájön, hogy nem az olasz bajnokságban játszik, vagy valaki leneveli róla két ordas nagy pofonnal.

ja, és elképzelhető, hogy az Albiol-Piqué páros kezd majd középen.

elnézve egyébként a játékosok életkorát, a következő jó néhány évben hasonlóan jó lehet a csapat, igazából csak balhátvéd poszton nem nagyon látni megfelelő utánpótlást. (Canella?)

Javi Martinezről és Matáról majd a következő posztnál írom meg a véleményem :)

bjoe0502 2010.05.27. 23:20:20

Marchena kivágja a védelem előtt a fát nem lesz ott gond :D

bjoe0502 2010.05.27. 23:22:15

Marchenaval nem lesz gond kivágja a védelem előtt a fát

Quentin vagyok Montargisból 2010.05.28. 02:07:11

Én azért Raúlt csak kivinném.
Ha más nem, a többieket lelkesíteni.

sundin 2010.05.28. 09:06:56

Nehéz belekötni. Grat.

R-l@nch 2010.05.28. 09:46:50

Szuper írás, ilyent is vártam! :)
Igazából tényleg csak a szélső hátvédek és a védekező középpályás poszton lehetnek gondok, ha nagyon kukacoskodni akarunk. Marchena mondjuk tényleg bedobható vkp, ha nagyon kell a dara ő megoldja.
Ramos tán majd Puyol kikopásával(+ Azpilicueta fejlődésének függvényében) visszakerülhet középre, ahol az igazi helye lenne, ott is képes klasszis felfutásokra:
www.youtube.com/watch?v=CFoB_RB--Cw

Neil Blender 2010.05.28. 09:54:44

remek poszt, gratula rizla.

Azert neked nehez lehetett leirni Ekker Robit, mint sztarforumozot :DD

Ja annyi van hogy az egyik linkelt video Xabi Alonsonal egy Atletico-Valencia meccsre visz...

@casaubon: Elkepzelheto az Albiol-Pique paros, de nem a legjobb megoldas. Szeretem Albiol jatekat, elegans, sallangmentes vedo, de azert Puyol ezen a vb-n meg siman kezdo kell hogy legyen. Szal ha vki kimarad Albiol "javara" az sztem Pique lesz, de jobban orulnek ha a Barca tengely kezdene, klubszimpatiatol fuggetlenul.

Ramost meg nem kell annyit ekezni, jelenleg a jobb oldalon a legjobb bevetheto vedo a seleccion keretebol, Azpilicueta lehet a jovo ez teny de azert meg nagy falat lenne neki sztem, egy Osasuna szintu csapatbol egy vb eselyes csapatban nyomni...

casaubon 2010.05.28. 10:27:33

@Quentin vagyok Montargisból: én semmiképp. lelkesíteni ott van Puyol.

@Neil Blender: örülni én is jobban örülnék neki :)
ha meg Ramos úgy játszik a VB-n is, mint az EB-n, akkor senkinek nem jut eszébe majd, hogy esetleg nem neki kellene jobbhátvédet játszania.

rizla 2010.05.28. 13:05:29

@nadivereb: a lendvais poén miatt fontolóra veszem, de nem valószínű, hogy lesznek nyelvészkedős posztok (coming out: meg anno a gimiben megbuktam spanyolból. vagy nem? hmmm..). a wiki egyébként "A Vörös Tombolás"-nak fordítja, szerintem meg is van a győztes. viccen kívül: az nso és társai menthetetlenek ilyen szempontból, akármilyen szép elmélkedést írsz, amit elolvasnak tízezren. bedének egyébként volt egy ehhez hasonló cikke, ha érdekel, a fizikális edukáció rovatban keresd, bár a fúriázás nem volt benne napirenden.

@Neil Blender: xabi link javítva, köszi!

@_benito: rittyentek majd valami összefoglaló szerűséget ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, addig maradjunk annyiban, hogy szerintem a védelem is top 3 körüli a vb-n.

egyebekhez: ramos formája a jobb szélen zsákbamacska, de ahogy a posztban is írom, a válogatottban általában nincs vele gond, így emiatt kár aggódni. a puyol-piqué párosban biztos vagyok, puyol ráadásul második számú CSK, albiolnak van sansza kiszorítani, de nem sok (sérülés esetén, stb).

Bedinger · http://teamusa.blog.hu 2010.05.28. 14:48:25

@rizla: Tényleg fasza, nem is tudom, mikor olvastam utoljára ennyit egyhuzamban spanyol fociról :)

Keelhaul 2010.05.28. 18:08:34

Szépen megírtad, grat :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.28. 18:46:30

Ez igen! Kiváló és korrekt elemzések. A választott videók, linkek is találnak, már alg várom a támadó szekció jellemzését. :-)

A _benito-rizla vitában utóbbival értek egyet: a védelem _is_ erős oldala ennek a keretnek, nem sok válogatottéra cserélném el.

A Puyol-Piqué páros már csak az összeszokottság miatt is kell középre, a védelemben ez különösen sokat számít (egymás kisegítései stb.). Ramos remek lesz a szélen, nyugis közegben ő világklassis szélsővédő (is), a bal oldali védekezést meg megoldja Arbeloa. (Messi ellen úgyse kell játszani majd.)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.28. 19:04:18

Ja, egy érv, hogy miért nagyon erős a védelem (is). Nézzük meg a spanyol válogatott utolsó három-négy évének kapottgól átlagát: brutális. Nagyon kemény válogatottak ellen zsinórban hoztak le kapott gól nélküli meccseket. (Mondjuk már csak azért is, mert az ellenfél nem jutott hozzá a labdához.) :-)

A Konföd. Kupa idején volt egy kis megzakkanás, de az betudható lehet annak, hogy különösebben akkor nem nagyon volt kedve senkinek sem focizni egy fárasztó idény után. Idén ez nyilván nem így lesz...

hrvth 2010.05.30. 21:05:45

Köszi, csak egy kérdés: Puyolnak nincs harmadik neve?

hrvth 2010.05.30. 21:15:38

@hrvth: O.K., megnéztem a wikin. Mindjárt kikeresem Valdest is. Én még megbukni sem tudtam spanyolból (nem tanultam), de gyanús, hogy a "la" névelő lehet.

Bo Schembechler 2010.05.30. 21:26:47

Valdés - Víctor Valdés i Arribas
Puyol - Carles Puyol i Saforcada

rizla 2010.05.30. 21:51:14

@hrvth: a katalán játékosoknak is van harmadik neve, de ezeket már idétlenül hosszúnak éreztem volna mellékelni. valami fura oknál fogva a második részben mégis meg fogom tenni, talán azért, mert az ott szereplő játékosok harmadik neve maximum két szótagból áll, így nem foglal el egy egész sort : DDDD

Mourinho már nem a király 2010.05.31. 09:48:56

Ezt a címlapot nagyon gyorsan szedd le!! :DD

Szerintem Pedro és Valdés beválogatása is abszolút jogos.

sporttárs 2010.05.31. 13:58:09

Korrekt írás. Azért van olyan érzésem, hogy főleg a spanyol-fanok látogatják, így aztán nagy ellenkezésre az egész vébén nem számítok. :)

Ramosról Mourinho már megemlékezett pár szóban, ő középen fogja használni, az fix. És ha sikerül Maicont megszereznie, elég brutál védelmet fog felállítani ő is.

rizla 2010.05.31. 14:22:15

@sporttárs: "Azért van olyan érzésem, hogy főleg a spanyol-fanok látogatják,"

elsősorban spanyol-fanoknak is készül, az index hivatalos megnevezése szerint ez törzsszurkolói blog. de nyugodtan vitatkozhatsz bármivel, azért lehet kommentelni.

Endoscope 2010.05.31. 16:41:08

Értékelésként csak annyit tennék hozzá, hogy ez a 'törzsszurkolói' blog pont annyival jobb a többinél, mint amennyivel a spanyol csapat a világ többi csapatánál. :)

...és akkor most jöjjön a jól ismert Kaszás Attila dal hogyaszondjaháromraés...

Endoscope 2010.05.31. 17:00:11

"...(én a porschét vinném, gecó). Bár a magyar válogatottnak lennének ilyen problémái baszki..."

Bulvárosan kiragadtam egy számomra megkapóan érdekes részt egy bővített mondatból és megspékelem némi off topic vizuális ingerrel: www.sebokvili.hu/auto.htm

Vitéz Kőbányai Világos 2010.05.31. 17:05:55

@rizla: Én spec egy ambivalens spanyol fan vagyok (oké, igazából Barca szurkoló), de baromira várom a folytatást. Mikorra várható?

rizla 2010.05.31. 17:13:54

@Vitéz Kőbányai Világos: 1-2 (2-3, 4-5) órán belülre, ha minden igaz. az arab meccsről emiatt lehet, hogy csak holnap lesz szó, de még csak most kezdődött el a felkészülés a spanyoloknak, úgyhogy remélem ez nem minősül túlzottan antiprofesszionálisnak (egyébként 3-2 lett a vége, ha valaki nem olvasta volna).

Vitéz Kőbányai Világos 2010.05.31. 17:16:00

@rizla: Nem antibármi, csak érdekel :). (Mellesleg sajnos nem volt időm megnézni a meccset, az eredmény meg ilyenkor nem sokat mond :()

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.05.31. 17:30:52

@Vitéz Kőbányai Világos:

Valamit azért mond. Látatlanban is látszik, hogy valószínűleg nem pörögtek teljes fordulatszámon a spanyolok, szóval laza, amolyan hangulatjavító meccs lehetett, sok cserével, a fölkészülés elején. Tökéletes az ilyen.

rizla 2010.05.31. 17:32:28

@Csöncsön: láttam végig, azt hittem szenvedés az egész, aztán megnéztem a magyar - németet, és más megvilágításba kerültek a dolgok. de majd szólok róla pár szót egy posztban.

Vitéz Kőbányai Világos 2010.05.31. 17:33:03

@Csöncsön: Hány csere volt? Kik kezdtek? Kik rúgtak gólokat? Akcióból, pontrúgásból, vagy kontrából? A kapott gólok egyéni hibákból születtek, vagy ilyenek ügyesek az arabok? ...? Tud mit? Inkább megnézem felvételről! :D

sporttárs 2010.05.31. 21:09:34

Gondolom, nem a magyarokhoz, hanem a németekhez akarod hasonlítani a spanyolok előkészületi teljesítményét... :) Mondjuk az is tény, hogy a spanyoloknak valszeg nagyobb ellenállásba kellett ütközniük.

Ami érdekes kérdés lesz szerintem a spanyolok kapcsán, már a Konföd. kupán is volt némi földindulás ebből az NST-n, az a második sor és az első közti különbség, vagy inkább, hogy van-e mindenkinek megfelelő-hasonló helyettese. Én ott voltam, amikor az EB-n a komplett cseresor játszotta az utolsó csoportmeccset, és ellentétben másokkal nekik így is sikerült nyerni, ez most is előfordulhat. De nem az ilyen tét nélküli mecsceken a kérdés, hanem, amikor élesben kell esetleg pótolni valakit. A védelemben elég sok a variációs lehetőség, előrébb már nem biztos, persze a színvonal a másodikok esetében is magas, nem azt mondom.

rizla 2010.05.31. 21:23:58

@sporttárs: a szaúdi meccsről majd külön posztban (holnap!:DDDDD), egyebekhez: a spanyoloké így is a vb-mezőny legerősebb kerete, úgyhogy fura kritikának tartom azt, hogy nincsenek a kezdőkkel azonos szintű játékosaik a padon. rooney-t ki fogja pótolni az angoloknál? kaká-t a braziloknál? úgyhogy eleve az ilyen egymeccses kiesési rendszerek nagyon lutrik, mert egy sérülés eldönthet mindent ezen a szinten.
a véleményemet az előrébb található csapatrészektől megtalálhatod a második részben, bár az ömlengésemet rühellni fogod, de azt be kell látnunk, hogy rendkívül plasztikus a középpálya. a legtöbb játékos több poszton is tud játszani, tehát ha pl kidől xavi akkor majd iniesta megy a helyére, a szélre meg más, és így tovább.

rizla 2010.05.31. 21:24:31

@rizla: pontosítok: TALÁN a legerősebb kerete, ehm.

sporttárs 2010.05.31. 21:24:54

@sporttárs: Mármint hogy kicsit sok volt idén a középpálya é a csatársor meghatározói között a sérülés, ha valaki a vébén se lesz százas, akkor borulhat az ideális felállás és rotáció is, erre gondoltam.

Krumplicukor1987 2010.06.01. 09:25:11

Én Barca szurkolóként mondom azt, hogy Busquets nem válogatott szint. Sőt, még a Barcában sem játszana ennyit, ha Pep nem lenne belezúgva. Lehet, hogy 2-3 év múlva igazi klasszis lesz, de jelenleg (Barcánál maradva) még meg sem közelíti pl. Touré szintjét.
Érdemes megnézni Barca meccseket, ha játszott, minimum a fele gólt az ő hibájából kaptuk.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.01. 13:05:52

@Krumplicukor1987:

Minimum a fele gólt, ugyan...

Voltak bakijai (főleg a szezon első felében, igazából akkor kezdte őt a legtöbb barcás megutálni), de a meccsek 80%-án magabiztosan és jól játszik. A bajnokság hajrájában már kifejezetten érett játékot nyújtott. Nagy játékos lesz ő még, ha levetkőzi a butaságait.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.06.01. 20:03:19

Én is arra lennék leginkább kíváncsi az egybegyűltektől, hogy vajon Busquets-nek mekkora esélye van a kezdőtagságra? Senna ugyebár nincs itt (bár szerintem egy ilyen pocsékabb idény után is simán beférhetett volna a keretbe), Xabi sem futott valami hatalmas szezont (a marca olvasói nem túl objektívak)- én simán el tudom képzelni, hogy Del Bosque neki szavaz bizalmat. Kár, hogy ilyen régen volt igazi tétmeccse a csapatnak, így nehéz kitalálni a mester elképzeléseit. Mellesleg én úgy láttam, hogy tavaszra egyre inkább kezdte levetkezni az utálatos dolgait (a belinkelt videókon sem őt terheli amúgy elsősorban a felelősség a bekapott gólokért). Baloldalt szerintem Capdevilla kezd, középen pedig a Piqué-Puyol páros. Marchena és Albiol talán a (másod)Kapitány helyett, de hogy ő kimenne jobb szélre a vb-n. Hát... Majd inkább csak kisegíti az elkalandozó Ramost. :-)

rizla 2010.06.02. 13:09:24

@barcavideo: a posztból is kitalálhatod, hogy szerintem busquets jó eséllyel lesz az állandó kezdő tagja

FeroxX 2010.06.13. 01:34:07

jaja, fasza a blog, olyan a stílus, hogy akár én is írhattam volna :D talán a Spanyol foci szeretete a közös nevező ? :) na mind1 én 2000 óta kb Spanyolos vagyok és iszonyú boldog voltam amikor 2008-ban nyertek, annyi szopós év után, nagy királyság lenne most is legalább a döntőig menetelni.

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.06.15. 11:14:56

@rizla: Azt kitaláltam, igazából mások véleményére is kíváncsi lettem volna- mindegy. Viszont egy számomra új hír: www.totalbarca.com/wp-content/uploads/2010/06/sport_75014.jpg
Puyol a vb után lemondja a válogatottságot? Emlékeszem, olvastam már korábban, hogy tervezi, vagy valami hasonló, de igazából csak most szembesültem a ténnyel...
süti beállítások módosítása