A képlet baromi egyszerű, a 3 pont a túlélést jelenti, 3 pontnál kevesebb esetén pedig lehet csomagolni és viszlát négy év múlva. Amennyiben a H-csoport leggyengébb kihívóját, Hondurast sem sikerül lenyomni, akkor a selecciónnak semmi keresnivalója a világbajnokság legjobb 16 csapata között, és ez nem holmi hangzatos szólam ezúttal, hanem maga a rideg valóság.

Ahogy az az efféle kötelező győzelmeknél lenni szokott, a nagy esélyes legnagyobb ellenfele saját maga lesz, csak a spanyol játékosokon múlik, hogy milyen hosszúra nyújtják majd el esetleges hányattatásaikat és szenvedéseiket. Tehát a lehető leggyorsabban elejét kell venni minden további görcsölésnek, és találni egy önbizalmat helyrepöccintő gólt, utána már tárva-nyitva állhat az út a hondurasiak kitöméséhez. Létfontosságú Nem ártana minél többet lőni, Chile Svájc felett aratott győzelme ugyanis azt valószínűsíti, hogy - jó esetben - három 6 pontos csapat között a gólkülönbség dönt majd a csoport első két helyéről. Ideje előkapni tehát a legsexybb formát, kedves Del Bosque, vagy mehettek vissza a balettbe ugrálni.

120 komment

Címkék: live meccs csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://seleccion.blog.hu/api/trackback/id/tr312097096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dvittore 2010.06.21. 21:52:47

Xavinak megtiltották, hogy kapura lőjön?

smartdrive 2010.06.21. 22:02:13

@háromballáb: pdf-et ne

hármas holtversenynél a minitabellára vonatkozik a döntési sorrend, nem?

smartdrive 2010.06.21. 22:12:01

@gorszky tivadar: uramisten, ezt melyik fejes találta így ki?

először pontok, majd gólok, utána megint pontok, végül megint gólok döntenek. logikátlan, inkoherens

ahelyett, hogy lenne egy akárhány csapatos minitabella, ott pontok, majd gólok (egyébként ezt mondták a stúdióban pár napja)

1kutya 2010.06.21. 22:17:05

@smartdrive: pedig így van, eddig volt minitabella, most nincs.

tehát ha pont-, gól-, mindenegyenlőség (aztamagyarwazze), akkor a FIFA koefficiens dönt...

gorszky tivadar 2010.06.21. 22:22:58

@smartdrive: ez van, tehát ennek fényében ön szerint számít-e a honduras elleni meccs gólaránya, avagy sem? :)

smartdrive 2010.06.21. 22:24:50

@1kutya: de most is van minitabella (és a koefficiens helyett sorsolás). a baromság az, hogy a főtabella és a minitabella közé beékeltek egy teljesen más jellegű összehasonlítást, majd a minitabella végére még odacsapták végső menedékként

így ide-oda csapong, mintha nem tudnák eldönteni

(a minitabella fogalma itt a sima kétcsapatos egymás elleni eredményt magába foglalja)

smartdrive 2010.06.21. 22:26:19

@smartdrive: ill. nem végére, hanem után

Atomot Nekik! 2010.06.21. 22:28:09

Ezek egyszerűen nem figyelnek!
Már fel sem izgulok, ha a 16-os vonaláhiz érkeznek, úgysem történik semmi. Agyonpasszolják, agyon cselezgetik az egészet. Ezeknek nem mondták, hogy a kapuba messziről lőve is lehet gólt szerezni, nem pedig csak belenyomva a labdát.
Chile ellen kevés lesz, mint Mackó sajtban a brummogás.
Borzasztó ez a fogatlan játék!

nykaroly · http://nykaroly.wordpress.com/ 2010.06.21. 22:29:00

A délutáni mérkőzés fényében Villa azért legalább egy sárgát kaphatott volna a sárgától a szempiszkálásért, nemde? :P
Nem a győzelem jogosságát vonom kétségbe, de azért a bíró sem nagyon akart nekik útban lenni...

1kutya 2010.06.21. 22:29:23

@smartdrive: mindegyis már!

ezek a fogalmatlan spanyolok jól elbaxták!

mert ha rúgnak 3-4-et a fene sem gondolkodna! de így!!!

assziszik majd a lámabaszók lefxenek nekik, hát egy lófaxt:(

smartdrive 2010.06.21. 22:34:13

@gorszky tivadar: "jó esetben három 6 pontos csapat között a gólkülönbség dönt majd a csoport első két helyéről"

ha három hatpontos lesz, akkor Svájcnak minimum 2:1, Chilének maximum 2:1, a spanyoloknak, ha ma nyernek (ez ugye már tény), akkor minimum 2:1 lesz a végén a gólkülönbségük. tehát ha ma nyertek volna 1:0-ra, majd megverik Chilét is 1:0-ra, azzal már biztosan eléjük kerülnek egymás elleni eredménnyel

vagyis a mai győzelem nagyságától független a továbbjutás, szóval a válasz: nem, nem számít

rizla 2010.06.21. 22:37:56

@smartdrive: ha Svájc szétlövi Hondurast (nem valószínű, de tegyük fel), akkor 6 ponttal zár, és mondjuk +3as gólkülönbséggel. Spanyolország jelenlegi gólkülönbsége +1. Chile ellen 1-0-ra sikerül győzni. Na ki játszik a brazilokkal..?

Atomot Nekik! 2010.06.21. 22:41:13

@nykaroly: Villat az orrbapöci előtt a védő laza oldalmozdulattal bokán rúgta. Csak úgy! Ezen rágott be Villa. Simán látszott a lassításban.

smartdrive 2010.06.21. 22:42:44

@rizla: az az (idézem) létfontosságúság témaköre?

rizla 2010.06.21. 22:44:32

@smartdrive: jaj bazmeg, tessék. egyébként igen, elég fontos lenne kikerülni brazíliát..

smartdrive 2010.06.21. 22:46:41

@rizla: létfontosságú az, ami ahhoz kell(ett), hogy a kezükben maradjon a sorsuk

rizla 2010.06.21. 22:50:03

@smartdrive: áthúztam a kedvedért. na meg a hiteles tájékoztatás kedvéért.

FeroxX 2010.06.21. 22:52:34

na ez fasza volt, csurgattam a nyálam az igazi hamisítatlanul spanyol megoldások láttán, de az is annyira spanyolos volt, ahogy a végén már átmentek "faszombele.. megvan a 2-0, innentől már grundfocira veszem" stílus is.. ami végül is olyan szempontból lehet, hogy jó, hogy Chile ellen több stamina marad, de jah Chile ellen egyáltalán nem lesz ennyi szabad lehetőség, és jót tett volna az önbizalomnak, meg amúgy is ha vágnak még 2-3-at.. na mind1

VIVA ESPANA !

smartdrive 2010.06.21. 22:54:15

@rizla: már késő. így indokolatlan terhet raktál rájuk. az ilyentől szokták mellélőni a tizenegyest

smartdrive 2010.06.21. 22:56:16

jól számolom, hogy eddig Honduras Amerika szégyenfoltja?

(unalmas már, hogy mindig van egy concacaf bohóccsapat. ezeknek kéne rájátszani Ausztráliával, legalább az egyiktől megszabadulnánk mindig)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.21. 22:57:11

@rizla:

Hát már csak ezért is be kellett volna lőni legalább a 100%-os gólhelyzeteknek mondjuk a felét...

Ez frusztrálóbb meccs volt, mint a Svájc elleni.

rizla 2010.06.21. 22:58:31

@smartdrive: vállalom a hangulatkeltő médiamunkás vádját és felelősségét, de azért te is marca-szinten nyomod ám a szőrszálhasogatást

smartdrive 2010.06.21. 23:01:10

bár semmilyen értelmes mezőnyt nem lehet 32 csapatra összehozni. legyen megint 16

3 dél-amerikai, két concacaf-óceániai (vagyis Mexikó és USA), két ázsiai, egy arab és egy szubszaharai afrikai (ez utóbbi lehet közös csapat, csupa fekete fiúból, Vitár Robi bácsi kedvéért). a többi európai

robot_ 2010.06.21. 23:01:38

Svájc nem fog nyerni Honduras ellen, és szerintem Honduras sem Svájc ellen, de ez utóbbi már mindegy is. Igy tehát a 1)Spanyol 2)Chile tovabbjutas a legvaloszinubb, mert elveri Chilet Spanyolorszag. Tehat nyer es Braziliat is 'elkeruli'.
Ez persze csak a szerintem legvaloszinubb leosztas, de nyilvan lehet meglepetes, de Spo.-nak tovabb KELL jutnia!!

robot_ 2010.06.21. 23:04:27

@smartdrive:
Ez igaz is alapesetben, de mondjuk pont ezen a Vb-n jobb ha kussolunk most.. mert amit Europa muvel...
Szlovenia meg Szlovakia, Görögök... Honduras se biztos hogy rosszabb.

robot_ 2010.06.21. 23:06:04

@Csöncsön:
Hat en pont Svajc ellen az utolso 20 percet ereztem ugy, mintha a szogeket vernék belém a kereszten...
Borzalmas volt latni a kapufa/kicsit mellé/ épcsak rosszul pattan jellegu szitukat, es mikor Svajc meglotte a kapufat, en akkor szét-frusztrálódtam... :)

smartdrive 2010.06.21. 23:07:36

@rizla: csak kiakaszt ez a gólkülönbséges FIFA-idiotizmus

már eleve az, hogy két csapat esetén is előbb dönt, mint az egymás elleni eredmény

egy hárommeccses ligában, ahol jó eséllyel attól függ a gólkülönbség, hogy ki játszik később Nyugat-Szamoával, amikorra azoknak már elegük van az egészből

dvittore 2010.06.21. 23:07:59

Most fél szemmel majd nézhetik a Svájci meccset és a gólkülönbséget. :-)

Ha meg Portugália megmajmolja a Brazilokat, akkor lehet ügyeskedni. Nyerjünk, de ne nagyon. :-)

Én szívesen megnéznék egy Spanyol - Brazilt. Tavaly úgyis elmaradt a konföderációs kupán.

smartdrive 2010.06.21. 23:12:49

@dvittore: már írtam valahol, hogy úgy kéne csinálni, hogy vagy mind a négy meccset egyszerre játsszák, vagy a csoportkör után sorsolás

Sir Black The Brightest 2010.06.21. 23:13:04

Navast én nagyon nem játszatnám... Torres remélem a 8ad döntőre teljesen 100as lesz mert így használhatatlan. ezen a flegma hozzáálláson meg sürgősen változtatni kell. itt még lehet lazázni, de a kieséses szakaszban nem lehet ennyi helyzetet elpotyázni. összességében jó a win, de azért kicsit csalódott vagyok... VIVA!

rizla 2010.06.21. 23:14:42

@VodkadrinkerPíter: egyetértek a kommenteddel, navast kivéve. most azért igyekszem nem két napig kotlani a poszton, amiben is meg fogom védeni jesust.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.21. 23:19:13

Navas-szal nem volt különösebb baj. Nem mellesleg adott egy gólpasszt is. Meg kiharcolt egy 11-est.

dvittore 2010.06.21. 23:23:25

@rizla: kíváncsian várom hogyan véded meg. Jól mozgott, robotolt, de véleményem szerint ez nem ér semmit ha nem bír passzolni.

A gólpassza meg valahogy úgy történhetett, hogy Villa odaszólt "he Jesus, most már adjad ide nekem szépen laposan okosba, majd én megoldom" - és hogy segítsen neki 5 méteren belülre ment, hogy sikerüljön a passz. :-)

A tizenegyes kiharcolására nincs magyarázatom, a lövésére még kevesebb.

robot_ 2010.06.21. 23:27:25

Ha mar a szemelyi kerdeseknel tartunk,
en eloszor is leszogezem h Xavi zsenialis, es mind a Barca mind a Spanyol valogatott sokat koszonhet neki, de szerintem jobb lenne Fabregas-szal kezdeni, mert Xavinak ennél szokott azért 5-10-szer is jobban menni a játék...

dvittore 2010.06.21. 23:29:27

@dvittore: Helyesbítek. Most láttam az összefoglalót. A gólpassz talán 10 méter is volt. :-)

Meth, Not even once 2010.06.21. 23:30:51

Az a nagy harci helyzet, hogy ha Chile ellen nyerünk, továbbmegyünk, valószínüleg az első helyen, akármilyen más eredménnyel kiesünk, mert Svájc le fogja győzni Hondurast, és ott fognak állni 6 ponttal, és mi ha csak döntetlenezünk Chilével akkor csak 4 pontunk lesz, Chilének meg 7. Nyeri kell!

Amúgy teljesen egyet értek dvittore-val Navas-szal kapszolatban. Jó, jó, hogy gyors a gyerek meg nagyon küzd, de passzolni azt nem tud. A probléma ott van, hogy más normális jobbszélső meg nincs, legfeljebb Silva de ő meg folyton átmegy balra meg középre és egyedül hagyja szegény Ramost és a jobbszél teljesen súlytalanná válik.

gibson 2010.06.21. 23:31:24

3 dolog, ami eszembe jutott a mai meccsel kapcsolatban:

1. a tizenegyest Torresnek kellett volna rúgnia, egy gól hatalmasat dobott volna az önbizalmán, ehelyett D'artagnan flegmán mellékúrta, nem tudom, ez kinek volt így jó
2. ha már flegmaság, az egész csapat játékán azt éreztem /különösen a 2. félidőben/, hogy túlcifráznak mindent, amikor már rég lőni kellett volna, ők inkább passzolnak még egyet meg még egyet, így egy nagy csomó helyzet kimaradt, és ez egy erősebb ellenfél ellen - pl. Brazília - meg fogja bosszulni magát
3. Navas szerintem is szar volt /vicces egyébként, hogy közelről mennyire hasonlít az RTL-es Wéber Gáborra/

dvittore 2010.06.21. 23:34:19

@robot_: Szerintem zseni a srác, csak szólni kellene neki, hogy ha szemben áll a kapuval, üresen, akkor nyugodtan lője rá. Vagy ha nem szeret lőni, akkor képzeljen valakit a kapufa belső oldalára, és passzoljon neki 95%-os hatékonysággal.

robot_ 2010.06.21. 23:35:02

@Meth:
SVÁJC???
De hogy fog Svájc gólt lőni?
ahhoz hogy nyerjenek muszáj, de az amit ellenünk lőttek, háátt... biztos van olyan válogatott amivel kétszer is történik ilyen szerencse, de egy VB-n?
Nem hiszem pl, h Chile annyira sokkal lett volna jobb ma mint Svájc, talán azért egy kicsivel mégis, de sztem. Honduras kb egyszinten van Svájccal, csk pont támadásban "jeleskednek", Svájc meg védekezik inkább, mondjuk azt elég jol, de hogy gólt lőne..nem hiszem (remélem nem)

gibson 2010.06.21. 23:35:21

Ja, és egy kérdés is felmerült bennem:
ha Sergio Ramos hátára 'Ramos' van írva, akkor Sergio Busquest hátán miért a 'Sergio' felirat virít? Nem úgy volt, hogy idén nagyon szigorúan veszi a Fifa ezt a név-dolgot, és nem szerepelhet, csak a játékosok vezetékneve a mezeken?

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.21. 23:36:39

@gibson:

1. Nem flegmán lőtte. Látszott, hogy mennyire bosszantja. Szerintem inkább pont hogy túlidegeskedte, túlzottan helyezni akarta.

2. Igen, én sem értettem, hogy miért nem koncentrálnak jobban. Simán lehet, hogy egy gólon múlik, hogy Brazília vagy Portugália lesz-e a nyolcaddöntős ellenfél. Ha meglesz a nyolcaddöntő.

3. Navasnak nem ez volt élete meccse, de kinek volt az? (Villának lehetett volna, a 11-esig.) :-(

Meth, Not even once 2010.06.21. 23:39:23

@robot_: Hát ha ellenünk beügyetlenkedték, akkor egy gyengébb Hondurasi védelem ellen csak sikerül begyötörni egyet.

gibson 2010.06.21. 23:43:51

@Csöncsön:

Nem is az a bajom, hogy mellélőtte, előfordul az ilyen a legjobbakkal is /bár mellélőni egy tizit azért elég ciki, valljuk be őszintén/. De neki akkor már volt két gólja, miért nem adta/adták a lehetőséget Torres-nek?
Bár edzője válogatja, hogy mi a szabály tizenegyesrúgásoknál, kinek kell lőnie stb., én Del Bosque helyében már a meccs előtt kikotottem volna, hogy tizenegyest Torres rúgjon.
Érted, mert ha meg egy ilyen csatárnak, mint Torres, annyira nincs önbizalma, hogy nem meri elvállalni, akkor ott komoly gondok vannak.

rizla 2010.06.21. 23:46:52

@David VasVilla: minden idők legszarabb facebook csoportja

robot_ 2010.06.21. 23:47:02

@Meth: Hat vegulis lehet, de na ugy legyen..
Megnyugtato mindenesetre, hogy nem ugy van mint az A csoportban, mert Hondurasnak meg van eselyetovabbjutni, tehat motivalt, mer tmondjuk egy 3-0-val mehet hogyha a Spanyol-Chile nem X.

rizla 2010.06.21. 23:47:51

@gibson: ezt írtam én is a közvetítésben, hogy torresnek kéne lőnie. ennél talán jobban is rúgta volna.

az utolsó bekezdésed is szó szerint felmerült bennem is.

nykaroly · http://nykaroly.wordpress.com/ 2010.06.21. 23:51:42

@Atomot Nekik!: Az attól még ugyanúgy lap, de lényegtelen... Hajrá, legyen egy Brazil - Spanyol s ott aztán lehet vagánykodni mindkét oldalról :)

Sir Black The Brightest 2010.06.21. 23:53:21

@rizla: valszeg ők is végigpörgették ezt a lehetőséget, de egy esetleges Torres rontás durvább rombolást végzett volna náluk morálisan mint a Villa tét nélküli lövése. Villán kisebb volt a teher és nem hiszem, hogy egy 11es gól hozza vissza az önbizalmat...

Sir Black The Brightest 2010.06.21. 23:55:02

@gibson: ezt már én is sokszor néztem, de nem csak náluk van így.

sporttárs 2010.06.21. 23:55:50

Lehetett volna ez is hét, mint délután a portugáloknak, az igazi felszabadultság hiányzott a spanyolokól. Ha az első meccs miatt, akkor érthető. De mi van, ha nem?

Egyébként mindegy, a csoportkörben brillírozó csapatok pont ugyanoda jutnak, mint a szenvedve továbblépők. Azután kezdődik a lényeg.

dvittore 2010.06.22. 00:06:23

Kíváncsi vagyok, hogy a kvázi tét nélküli utolsó meccsen a másik csoportban Portugália rámegy-e a csoportelsőségre, hogy elkerüljék a "valószínűleg" csoportgyőztes spanyolokat?

Azért szerintem most a Braziloknak is fő a fejük, hogy mit tegyenek! Svájc velük is kicseszett rendesen. :-)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.22. 00:08:28

@VodkadrinkerPíter:

Na pont ezt akartam írni. És ha Torres is kihagyja?...

@sporttárs:

Szerintem az első meccs miatt. Ez a spanyol válogatott a vébé előtt olyan lazán rúgott egy hatost a lengyeleknek, hogy öröm volt nézni.

rizla 2010.06.22. 00:09:16

@dvittore: na ezért van igaza smartdrive-nak (is) abban, hogy jobb lenne a 16 között sorsolni, mint a BL-ben.

rizla 2010.06.22. 00:10:29

@Csöncsön: "Na pont ezt akartam írni. És ha Torres is kihagyja?... "

ez rendkívül rossz, vesztes hozzáállás. egy tizi egy ilyen szintű játékosnak jutalomfalat. azért, mert van rá 5% esély, hogy kihagyja, még nem erre kell apellálni, hogy melyik jár rosszabbul ha kihagyja..

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.22. 00:15:15

@rizla:

Utólag nézve viszont nagyon is megnyugtató tudat, hogy legalább nem Torres hagyta ki. :-)

Sir Black The Brightest 2010.06.22. 00:16:46

más téma: ez alatt a 2 meccs alatt a védelmünk kb. takaréklángon égett és teljesített azaz gyakorlatilag komoly kihívás nélkül hozták a meccseket. Chile remélem meghajtja őket rendesen és formába lendülnek ott hátul mert sajnos eddig csak a támadóink és a középpálya lett megmozgatva. védelmünk egyelőre porosodik (persze a támadásban segédkeznek szorgosan). jó lenne nem ha nem a 16 között kéne élesben leporolni a srácokat...

gibson 2010.06.22. 00:22:35

@VodkadrinkerPíter: @Csöncsön:
semmi nem történt volna szerintem, ha Torres kihagyja a tizenegyest, lett volna 4 helyett 5 kihagyott ziccere, na bumm, ennél frusztráltabb már nem nagyon lehetett volna akkor sem.
A furcsa nekem az volt az egészben, hogy oda sem ment senki hozzá, hogy akarja-e lőni esetleg vagy sem. Szerintem egy jól működő csapathoz, az egészséges csapatszellemhez hozzátartozik, hogy a csapattársak úgymond "gólt akarnak lövetni" a régóta rossz formában lévő játékossal /számtalan példát tudnék felhozni erre, de felesleges, gondolom értitek, mire gondolok/. Na itt pont ezt nem láttam senkitől. Mintha mindenki telibeszarta volna, hogy Torres formába lendül-e vagy sem.
Aragones legnagyobb eredménye az volt, hogy egy csapattá tudta kovácsolni ezt a spanyol csapatot, ahol a - rájuk nagyon jellemző - egyénieskedés és személyes ellentétek helyett a capatérdeket helyezte mindenki előtérbe. Na most nekem mintha pont ez a csapatszellem látszana itt-ott megrepedezni. De ne legyen igazam persze.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.22. 00:25:04

@VodkadrinkerPíter:

Szerencsére Chile, ahogy látom, alkatilag képtelen bunkerezni. Nagyon élvezetes meccs is lehet abból. Bizonyos értelemben tökéletes "felhozó ellenfél" a nyolcaddöntő előtt. Muszáj kihasználni.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.22. 00:27:27

@gibson:

Szerintem ez azért így belemagyarázás. Torres SOHA nem lőtt még 11-est a spanyol válogatottban. Egyszerűen arról lehetett szó, hogy Villa az egyértelműen első számú lövő, és nem merült föl, hogy miért ne lőjön mesterhármast.

rizla 2010.06.22. 00:29:25

@gibson: teljesen hasonlóan látjuk a dolgokat.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.22. 00:31:55

@rizla:

Hallottál arról, hogy széthúzás van a csapaton belül?

rizla 2010.06.22. 00:36:25

@Csöncsön: nem, ez nyilván óriási túlzás lenne. majd a posztban kifejtem.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.22. 00:41:40

Ibrahimoviccsal akkor rúgattak 11-est a Barcelonában, amikor már több hónapja nem lőtt gólt. Torres a két meccsen együtt összesen játszott nyolcvan (!) percet, amikor befújta a japán a tizit.

Ha csak azért vele rúgatják (miközben ugye Villa lőhetne egy mesterhármast!), mert nyolcvan perc alatt kihagyott két ziccert, azzal nem is feltétlenül biztos, hogy az önbizalmát növeljük. Miért ne mondhatná azt egy Torres szintű csatár, hogy "bízzatok bennem, nekem nem kell 11-es, hogy gólt lőjek"?

Szóval summa summarum egyáltalán nem volt egy lélektanilag egyértelmű helyzet. A 11-es pillanatában bennem is fölmerült, hogy lőhetné Torres; de aztán eszembe jutott, hogy még jobb ötlet, ha Villa lövi. Mármint ha Villa belövi.

gibson 2010.06.22. 00:49:36

@Csöncsön: azt én sem jelentettem ki de facto, hogy széthúzás lenne a csapaton belül. Csupán erre utaló jeleket _véltem_ fölfedezni a mai meccsen, többek között ez a tizenegyes sztori, Villa felesleges hisztijei, ilyesmik. De reméljük, nincs igazam, és csak egyszerűen paranoiás vagyok.

dvittore 2010.06.22. 00:50:44

Egyébként ez a büntető jól jellemezte a spanyolok hozzáállását a játékhoz.

Ami mezőnyben a "még egy passz, hogy tuti ziccer legyen" az itt a nagyon a kapufához simítani. Pont ugyanaz lett az eredménye is.

Csöncsönnek igaza van. Chile nem tud védekezésre játszani. Ráadásul elég fiatal csapat, annak rendje és módja szerint bele is szaladnak majd egy méretes zakóba...remélem.

gibson 2010.06.22. 00:53:51

@Csöncsön:
akkor a te logikádat követve: miért ne mondhatná azt egy Villa szintű csatár, hogy "már belőttem kettőt úgyis, meg aztán úgyis lesz még helyzet a meccsen, szarok a mesterhármasra, gyere Torres barátom, sérült is voltál sokáig, nem is megy a gólszerzés mostanában, ezt a tizit lődd most te inkább!"

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.06.22. 01:00:13

@gibson:

Mert ez a "nem is megy a góllövés mostanában" egyszerűen nem igaz Torresre.

A lengyelek ellen gólt lőtt, azóta játszott nyolcvan percet. Ilyen sűrűn még Higuaín sem termelte a gólokat a Ligában. :-)

Sir Black The Brightest 2010.06.22. 01:02:58

@Csöncsön: én is így látom. a 11es csak porhintés... kétlem, hogy ettől jönne meg bárki önbizalma. egy rendes mezőnygól az ami számít. 11es az csak parasztvakítás és nem övezi akkora respect mint egy tisztes mezőnygólt. Torres esetében szerintem hatványozottan igaz, hogy a 11est nem tartja sokra...

Sir Black The Brightest 2010.06.22. 01:07:43

@gibson: "már belőttem kettőt úgyis, meg aztán úgyis lesz még helyzet a meccsen, szarok a mesterhármasra, gyere Torres barátom, sérült is voltál sokáig, nem is megy a gólszerzés mostanában, ezt a tizit lődd most te inkább!"

ez kb. olyan mintha Klicsko már rég nem ütött volna ki senkit ezért elmennek egy kocsmába kiütni egy részeg alkeszt. a 11es túl van értékelve... Torresnek mezőnygól kell, nem pedig holmi 11es... amúgy meg tényleg 80 perce volt eddig ami nem a világ. Chile ellen javíthat és reméljük fog is...

vgab 2010.06.22. 03:05:18

Van olyan eredmény a 3. körben, aminél jól jött volna most a 3. gól: Spanyolo.- Chile 1:0, Svájc-Honduras 2:0. Ekkor (és csak ekkor) győzelemmel is kieshet Spanyolország, mivel itt sorsolás döntene (ahol 1/3 lenne a kiesés esélye). A 2:0-nál természetesen a 3:1 is jobb lett volna, akkor (is) bármilyen győzelem elég lenne Chile ellen. Ennek megfelelően nekem nem is tűntek flegmának, inkább görcsösnek. Egy flegma csapat nem hajtott volna így a 3. gólért.

redmist 2010.06.22. 08:06:54

@vgab: Itt mitől lenne sorsolás? A spanyolok meg a svájciak +2-ben lennének, Chile meg +1ben.

Mr. Rocketfinger 2010.06.22. 10:46:02

Villa tipikusan az a játékos, akivel csak akkor rúgatok 11-est ha csak ő van a pályán. abszolút biztos voltam benne, hogy ilyen szar módon ki fogja hagyni.
igenis Torres kellet volna a labda mögé rakni.
1. a (kommentátor szerinti) klasaszikus mesterhármasban szerintem nincs benne a büntető, tessék akciógólt rúgni.
2. ennyire kutyák legyenek, hogy beleszarnak a gólkülönbségbe. szerintem ez a helyzetkihasználás még Chile ellen is kevés lehet, de ha tovább is mennek, Brazília már nem fogja megtenni azt a szívességet, hogy lájtosan játszik. lájtosan rúgnak majd egy hármast.
pedig a spanyoloknak szurkolok...

Endoscope 2010.06.22. 10:47:26

Azért sajnálom, hogy lement közel 100 komment és egy árva szó nem esett Xabi Alonsoról. Remélem a postban rizla nem felejti el. :)

Szerintem toronymagasan a spanyolok legjobb játékosa a VB-n. Egy ilyen hígfos szezon után (amiért Kakát pl. ekézik is rendesen) pedig külön élményszámba mennek a hibátlan 30-35 méteres (kereszt)passzai és a szinte tökéletes védőmunkája. A csereként beálló Fabregast rengetegszer lepi meg forintos bogyókkal, mint ahogyan azt a felkészülési meccseken is láttuk.

Sajnos Xavi (önmagához képest) eddig elég halványan teljesít és Iniesta távollétében iszonyúan fontos láncszem egy ilyen remek formában játszó Xabi Alonso. Nem nagyon tudom leplezni az örömöm a játékát látván, hiszen nekem nagy kedvenceim az ilyen háttérben meghúzódó, mértani passzokkal és bivalyerős löketekkel operáló középpálya-mindenesek. :)

Neil Blender 2010.06.22. 10:59:17

Nyert a csapat ez a lényeg de jobban örültem volna ha Portugáliához hasonlóan kitömjük a kicsit, mert a gólarány azért kellene.

Nem tudom ti hogy vagytok vele de a 12. túljátszott helyzet után azért jónagyot basztam az asztalra, hihetetlen mennyiségű helyzetet puskáztak el a fiúk. Torres nem volt valami éles, 3 ziccert hagyott ki, Villa 11est hibázott, Xavi borzalmasan gyenge volt (17 méterről szemben a kapuval ütemtelenül kitolja a szélre ?!). Chile ellen konkrétan nem lesz elég ha ugyanúgy csak a mezeket viszik ki a pályára a fiúk.

Navas aktív volt ez tetszett viszont 30 beadásából 2 volt használható és a cselezése is borzalmasan kiismerhető volt, egy jó balbekk megeszi reggelire. Capdevila pedig hihetetlen hogy mennyire nem játsza be a bal oldalt. Nálam a MoM Villa mellett, S. Ramos aki jól védekezett, felért a támadásokkal helyzetbe került, egyszóval végig veszélyesen tolta.

Chilét nyilván ütni kell, ezen egy nagyobb arányú győzelem sem változtatott volna, de elmaradt a jókedv/ömbizalomjavító győzelem azért.

Neil Blender 2010.06.22. 11:00:21

@Endoscope: Igaz, Xabit kihagytam. Killer volt, Realban feleennyit hozott az egesz szezonban.

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.06.22. 11:24:19

A tizenegyes témához egy adalék. A magyar U17-es csapat Portugáliában játszott az elitkörben (a 8 közé jutásért). Az elsô meccsen a házigazdákkal játszottunk egy X-et, Németh Krisztián kihagyott 2 hatalmas ziccert. A második meccsen megint 2 kihagyott ziccerrel kezdett, amikoris 11eshez jutott a magyar csapat. A kijelölt lövô Koman volt, aki szó nélkül odaadta a labdát Krisztiánnak és annyit mondott: "Lôdd be!" Belôtte, majd rúgott még két gólt, és a következôn is kettôt, a torna gólkirálya lett, a magyar csapat pedig bejutott az EB-re. És ez nem legenda, elsôkézbôl hallottam...

Atomot Nekik! 2010.06.22. 11:25:10

@nykaroly: Maximális egytértésem a Spanyol-Brazil döntővel kapcsolatban, szívem vágya egy ilyen, csak ahogy elnéztem a sorsolást, nekem úgy tünt, hogy legkésőbb az elődöntőben találkozniuk kell, mindkét csapat az alsó ágon van. :-((((

Atomot Nekik! 2010.06.22. 11:36:41

@Endoscope: Ja! Xabi Alonso tényleg nagyon jó volt. Örült a lelkem a passzai láttán, és már előre aggódtam, hogy a Realnak is lesz egy Xavi szintű irányítója (Hajrá Barca!)
Sztem Xavi vgételenül fáradt, a Ligaban majd' minden meccsen ő futotta legtöbbet, a szezon végén sérült is volt, ráadásul most nem igazán a saját helyén játszik, túlontúl előre és középre tolta VdB.

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.06.22. 11:49:19

@Atomot Nekik!: SZerintem is az a baj Xavival, hogy túlságosan elöl játszik, Xabi elszívja elôle a levegôt (mellesleg kurva jól nyomta tegnap, örült a lelkem a keresztpasszainál).

eMTé · http://valogatott.blog.hu/ 2010.06.22. 11:50:00

@eMTé: baszki, ugyanazt írtam szinte mint te :-)

háromballáb 2010.06.22. 14:23:34

@eMTé:
Azért bízom benne, hogy Torres nem a 17 éves Németh Krisztián szintjén van mentálisan(sem).

_Colos · http://keseiversek.blog.hu 2010.06.22. 15:51:54

Most akkor van minitabella, vagy nincs? Az indexes Hegedűs Henrik most azt mondta, hogy van. De a korábban belinkelt szabálykönyv elég egyértelműen fogalmaz erre az esetre. Ennyire rosszul tudná? Amúgy azért nem írtam eddig, mert baromi mérges vagyok a spanyolokra. Hogy lehet ennyi helyzetet elbaszni? Hihetetlen...

gibson 2010.06.22. 15:58:37

Na most láttam meg a twitter-bejegyzést. Még csak az kéne bazmeg, hogy Villát eltiltsák pár meccsre...

vgab 2010.06.22. 18:34:10

@redmist: Jogos, Chile csak eggyel verte Hondurast, ami most alighanem eléggé zavarja is őket. Tehát ha Spanyolo. nyer, mindenképp továbbjut, de a csoportelsőséghez lehet, hogy kell a jó gólkülönbség. Persze Svájc aligha rendez gólparádét.

Atomot Nekik! 2010.06.22. 18:50:58

@gibson: @nykaroly:
Itt a viedo, amelyn kiválóna látszik, hogy előtte az incidens előtt a hondurasi köcsög védő direkt rálép Villa lábára. (Az első kommentben még az írtam, h oldalt bokán rúgja, de most jobban látszik.)

A linkért örök hála bandihawk-nak, az eurobarca.com kommentezőjének (www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/20100622-vizsgalat-villa-ellen/11346)

Egyébként az egyértelmű provokációkat sokkal jobban kellen büntetni, mint a reakciót, mert az vegytiszta sportszerütlen magatartás, míg a reakcióban általán benne van egy jókora adag felháborodás is a szemét magatartáson. Szóval stílusosan: a hondurasi védő lábát dugják spanyolcsizmába! :)))

dvittore 2010.06.22. 19:08:42

@gibson: utólagos eltiltás? Ez milyen már? Meccsen nem lehet videobíró, de utólag lehet használni? Na ez nagy baromság.

Vagy maradjon minden úgy, ahogy a bíró a meccsen látta, vagy NFL mintára vezessék be a videobíró és a challenge fogalmát. Félidőnként 1-1 lehetősége van mindkét csapatnak oszt jó napot.

Előbb, utóbb tuti ez lesz.

gibson 2010.06.22. 19:29:54

@dvittore: tetszik vagy nem, így van sajnos, emlékszel, Tottit is így tiltották el utólag 3 meccsre a 2004-es EB-n. Reménykedjünk hogy most nem semmi.

gibson 2010.06.22. 19:33:15

@Atomot Nekik!: hát ebben az eurobarcás videóban pont nem látszik semmi, de amúgy igen, tényleg ráléptek a lábára előtte.

takaróléc 2010.06.22. 20:05:41

@vgab: Hülyeség!
Ha 1-0-ra verjük Chilét, akkor az ő gólkülönbségük 2-1, a miénk 3-1, továbbjutunk, nincs 3-as holtverseny, csak a csoportelsőséget sorsolják a Svájccal, ha ők 2-0-ra nyernek.

takaróléc 2010.06.22. 20:13:46

Honduras egyébként akkor juthat tovább, ha mi kikapunk Chilétől, és ők jól elverik Svájcot. Itt még azt kell megjegyezni, hogy az utolsó körben pl. 1-0-ás hondurasi győzelem esetén még vereséggel is továbbjuthatunk. Persze akkor csak azt nem tudom, minek.

dvittore 2010.06.22. 22:52:12

@takaróléc: szerintem akkor nem sorsolnak, hanem akkor lép életbe a külön tábla két csapattal, azaz kvázi az egymás elleni eredmény dönt Svájc javára.

robot_ 2010.06.23. 00:08:59

@Mr. Rocketfinger:
Kiegeszitve:
Mesterharmas, ha valaki 3 akciogolt lo.
Klasszikus mesterharmasnak Puskas ota hivjak, es a klasszikus mesterhármas, mikor egyet jobbal losz, egyet ballal, egyet meg fejelsz, ezt meg is csinalta tobbszor is Puskas, es a Olic pl idén a Bayern-ben a Lyon ellen. (ott is volt egy jobb, egy bal, meg egy fejes)

robot_ 2010.06.23. 00:18:31

Egyebkent meg jo lesz vigyazni...
mert megint elbizzak magukat es akkor kaparhatom a falat.
Egyreszt remelem Villa eltiltasabol nem lesz semmi, mert egyenlore o van formaban, csak eljart a keze.
Masreszt.. nem tudom, de Chilenek eddig nincs kapott golja, es a Braziloktol 1 ponttal nyaltak:

# Csapat J Gy D V RG KG GK P
1. Brazília 18 9 7 2 33 11 +22 34
2. Chile 18 10 3 5 32 22 +10 33
3. Paraguay 18 10 3 5 24 16 +8 33
4. Argentína 18 8 4 6 23 20 +3 28
5. Uruguay 18 6 6 6 28 20 +8 24

Most innen Uruguay potselejtezos volt, es meg ok is kapott gol nelkul mentek tovabb, mert amikor karcos volt, akkor jol vedtek.
En csak abban tudok bizni, h Spanyolok gyorsabbak, meg lesz vedelmi hiba, De sztem a legeselyesebb a Spanyol Chile tovabbjutas.

gibson 2010.06.23. 09:12:58

@robot_: én úgy tudom, amit te írsz, a jobb-bal-fej, az nem a klasszikus mesterhármas /"classic hat-trick"/, hanem a "golden hat-trick" /nem tudom, magyarul mi a neve/. A klasszikus mesterhármas nem az, amikor egymás után kell három gólt szerezni, úgy, hogy más nem lőtt közben? Vagy az a tökéletes mesterhármas? :)
süti beállítások módosítása